Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-15 / 20. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 157. gyülekezetben a régi katechizációknak megfelelő ifjúsági lelkigyakorlatok, mivel csak az evangéliumi szellemtől áthatott ifjúságtól remélhetünk jobb jövőt. Hála és elismerés illeti meg Egyházegyetemünket, hogy az ifjúsági munka megszervezésére és irányítására újabban egy külön szervet létesített. Ezt a munkát azonban a fejlet lenebb gyermekcsoportokra is kiterjeszteni kell igyekeznünk, mivel a hazai gyermekvédelem hiányossága folytán nagyon sokezer gyermek pusztul el testileg és erkölcsileg a kisebb korban. Dicsérettel és hálával emlékszem meg itten a belügyminiszter urnák legalább a szembc- ötlőbb, utcai erkölcsi szemetet elseperni törekvő eljárásáról, aki tudvalévőén a büntető törvény pallosával üt le a nyilvános, magukban sok mételyt hordozó istenkáromlásokra s durvaságokra, segítségére sietvén ezzel a mi sokszor meghallgatatlanul maradt intelmeinknek. S áldani fogják és áldani fogja az emberiség nagy átlaga azt az embert, aki még tovább halad majd ezen az utón s aki az erkölcsi és anyagi romlás főfészkét dúlja fel a korcsmáknak szombat estétől hétfő reggelig való bezárása által, ami nélkül minden erkölcsjavitó törekvés csak félig-meddig való eredményeket érhet el. Ezt a tételt is nekünk állandóan napirenden kell tartanunk s addig zörgetnünk erőteljesen, amig az ajtó vagy megnyílik, vagy betörjük azt. Komoly feladatunknak kell tekintenünk azt is, hogy a vasárnapi iskolában s különböző egyletekben magunkhoz jobban szoktatott ifjúságban élénkebbé tegyük az egyetemes papság eszméjéből eredő kötelességtudatot is, hogy felnőtt híveink jobban átérezzék az egyház iránt való kötelességeiket s ne térjenek oly könnyen napirendre adandó alkalmakkor, különösen a házasságkötéseknél, egyházunknak az érdekei felett, mint ahogy azt ma sokszor megteszik. A szektáknak éppen az kölcsönöz különös hóditó erőt, hogy ók egymásra kölcsönösen ügyelnek s mindenütt ott vannak, ahol esetleg az ó érdekeikről van szó. Az idők jelei arra intenek, hogy egyházi életünknek erre az oldalára is különös gondot fordítsunk s tapintatos eljárással híveinkből magunknak segítő és védő munkatársakat neveljünk. Én mai konferenciánk keretébe beillesztettem már egv olyan előadást is, amely ebben az irányban kívánja tájékoztatni s felbuzditani a híveket, boldog volnék, ha szerény kezdeményezésemet terebélyes fává növelné fel a kedves testvérek buzgósága és bölcsessége. Több sérelemről és méltatlanságról is beszélhetnék, amelyek bennünket újabban értek, de azokat most nem emlegetem, majd máskor kéritek azokra sort. Mai konferenciánkat, amint a tárgysorozatból méltóztatnak kivenni, akkép próbáltam összeállítani, hogy annak az egyházvédelem gondolata legyen a vezérmotivuma, mint amely tételnek az alapos megbeszélését én nagyon időszerűnek találom. Nagyon köszönöm Néktek, kedves testvéreim hogy hivó szavamat újból meghallgattátok s ide ilyen szép számmal eljöttetek, s amikor én mindnyájatokat igaz szeretettel üdvözöllek, mai konferenciánkat megnyitom. Paulik János. Ruth Irta cs a keraenesaljai ev. egyházmegye 192*5. évi junius hó 28-án Celldömölkön tartott lelkészértekezletén felolvasta - Magassy Sándor csöngei ev. lelkész. II. Te és én. Naómi lelkében fokozatosan csendesulnek a fájdalom viharai. Mellette Ruth, az ó fiatal özvegy menye. Talpig pogány és neki mégis az Isten küldötte. .Ha reátekint, ha megérinti kezét és hallja beszédét, mindig úgy érzi, mintha lelke sebére egy-egy hűsítő balzsamcsepp hullana. Napok múlnak, de Ruth szavai mindig visszatérnek. Van bennük valami, amit lehetetlen észre nem venni. S Naómi észreveszi, hogy Ruth szavait az élet igenli. Mert mit is mondott Ruth? — »Ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállsz, ott szállók meg; néped az én népem és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Ur akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.-t Naómi óráról-órára tapasztalja, hogy a beváltott Ígéret nemcsak szépséget nyújt az ember életének, hanem azt megtölti tartalommal is. Mert a cselekedetté váló szó olyan, mint a nap sugár: nemcsak fénnyel öntözi a mezőt, de melegével előcsalja rejtekéból a csirát, meg- duzzasztja azt s kiemeli a föld sötét méhébol egy igé7ctesb világ színére is. Ruth beszédét az teszi megkapóvá és saját- szerűvé, hogy minden mondatában cselekvő alanyként napát és önmagát nevezi meg. »Te és én, te és én«, — hallik minden mondatából. Mélyértelmü szavak. Vajion mit jelentenek? Az első pillanatra egy látszólagos alárendeltséget olvas ki belőlük az ember. Rendesen csak az szokott igy beszélni, aki önmagát kisebbnek, kevesebbnek, szegényebbnek, gyengébb- tartja. Ruth a gyengébb, a fiatalabb, a kevésbbé tapasztalt. És ez a vonás rendesen akkor húzódik bele az ember életébe, mikor a sors megtiporja s arra kell ébrednie, hogy milyen gyenge, gyámoltalan ő. Csak akkor szoktuk észrevenni, hogy rajtunk kivid mások is vannak, mikor koldusab- bak, betegebbek, clhagvottabbak leszünk. Az elvesztett s/iilő sírjánál milyen naggyá válik előttünk a támaszként ott álló testvér alakja! Menynyire megnő a hitves koporsójánál a vigasztalásként odasimuló könnytelen arcú parányi gyermek!... Az ember érzi, mint törpiil el saját énje s mint emelkedik fel előtte a »te«.
