Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-04-10 / 15. szám
Í92l 114 EVANGÉLIKUSOK LAPJA Ahogyan vannak, akik Magyarország integritását a folyók futásától várják, úgy vannak keresztyének, akik a keresztyénségnek ujulását a világ helyzetétől várják. Hányán remélték a hitnek fellendülését, az emberi sziveknek Istenhez térését a világháborútól! Nos, a hatalmas Isten megmutatta, hogy a bűnnek zsoldja nem lehet az élet, hanem még nagyobb elpártolás következett. Miért nem merte az egyház az ő Urának és királyának engedelmeskedve felemelni szavát egyhangúlag a háború borzalmai és bűnei ellen? Miért nem akadtak hitvallók, akik nem félve a rágalomtól, félremagyarázástól és a hatalmasoknak haragjától, hirdették volna, hogy a Király akarata az, hogy szeressük ellenségeinket. Miért tűrte el az egyház a hazugságoknak azt az özönét szó nélkül, amellyel a népeket egymás ellen uszították és egymással meg- gyülöltették? Krisztus a Király. Nem az egyháznak legelsősorban kötelessége, hogy ennek a Királynak feltétlenül engedelmekedjék? Avagy az egyház sem egészen biztos Krisztus királyi hatalma és méltósága felől? Az egyház is azt gondolja, hogy az emberiség ügye, az emberiség legfőbb kincsei jobb kezekben van letéve azoknál, akik kétfelé sántikálnak, vagy nyílt lázadással fordulnak az evangéliom tanítása ellen? Krisztus a Király. Ez azt jelenti, hogy az ő országában nem érhetjük be azzal, ha az emberiség megáporodott életvizébe az ő egyháza itt-ott egy-egy cseppet cseppent az örökélet vizéből, ha a tésztába kever egy-egy szemernyi kovászt, amely imitt-amott megkeleszti azt. A földi élet kővedreiben levő vizet teljesen borrá kell változtatni, a kovásszal az egész tésztát meg kell keleszteni. A fundamentomok ron- tattak meg, az igazság, jogosság, hűség, szeretet, könyörületesség száműzettek, a nép lenn a völgyekben az aranyborjú körül táncol. Hegyeken és berkekben bálványoknak áldozik; művészet, ipar, kereskedelem, politika, kultúra, társadalom a maguk berendezésében, ténykedésében, eljárásában, céljában, szellemében elfordulnak Istentől: hol vannak az Urnák prófétái, hol vannak a Királynak seregei, követei, szolgái? Krisztus univerzális királyi hatalma megköveteli tőlünk, hogy ezen hatalomnak méretei és céljai szerint gondolkojunk, beszéljünk és cselekedjünk. Krisztus nem bukhatik el, de az egyház válságos, sorsdöntő időket él. Ideje, hogy az álomból felserkenjen, a világtól elszakadjon és odaálljon minden fenntartás nélkül Királyának zászlói alá. A háború megrázta a világot. A hatalmasok bemutatták igazi ábrázatukat és kimutatták tehetetlenségüket. A lepel lehullott róluk. Az egyház mutasson rájuk, és mutasson Krisztusra: válasszatok! Miért vagyok lutheránus? Akik 1923-ban résztvettek az eisenachi lutheránus világkonferencián, bizonyára emlékeznek báró Pechmannra. Miként Luther munkatársa, Meínchton, úgy a báró sem lelkész, bár theológiai tanulmányai megszerezték neki a doktori címet. Az eisenachi konferencia idején hatvannégy éves volt és a bajorországi evang. lutheránus egyház elnöke. Azon az első lutheránus világkonferencián nem volt hivatalos tolmács, de alkalmilag ilyen minőségben is közreműködött. 1925-ben a stockholmi »Élet és Munka« konferencián a németországi egyháznak egyik képviselője volt. Tagja annak a hattagú végrehajtó bizottságnak, amelyet az eisenachi konferencia szervezett. Bajorországban él, ahol a római ka- tholicizmus számbeli túlsúlyban van. A bajor sajtóban gyakorta jelennek meg tőle cikkek, amelyekben az evangélikus álláspontot képviseli és védelmezi. Dr. Pechmann egy »A jelenkor protestán- tizmusa« c. gyűjteményes munkába figyelemreméltó cikket irt az evangéliomi keresztyénség lutheránus formájáról. Ebben a cikkben a szerző kifejti, hogy miért lutheránus és hogy a lutheránus egyház hitvallásában foglalt keresztyén hit miért lett mind nagyobb mértékben egész életének reális tartalma. Pechmann báró a lutheránus keresztyénnek háromféle viszonyáról ir: Istenhez, a világhoz és az egyházhoz való viszonyáról. Néhány gondolatát itt közöljük. I. A keresztyén ember viszonya Istenéhez. »Rész szerint van bennünk az ismeret.« Mindamellett van egynéhány dolog, amelyek felől egészen bizonyosak vagyunk. Mind között legbizonyosabb a bűn realitása. A csodák világában élünk. Valamennyi között legnagyobb csoda az Istennek kegyelme. A bűn és a kegyelem az a két realitás, amelyekben benne van Isten kijelentésének teljessége. Az evangéliomi keresztyénség lutheránus alakjának (típusának) megkülönböztető sajátossága ennek a két realitásnak magyarázata és naponkénti megtapasztalása. 1. A bűn. A bűn vétek, és minden vétek elszakít bennünket Istentől, reánk vonja Isten szent haragját és Ítéletét. De tovább kell mennünk egy lépést; a gyümölcstől a fához. A fának még a gyökerei is megromlottak, mert »nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt.« Bűnösök vagyunk nemcsak azért, mert bizonyos bűnös cselekedeteket és tetteket viszünk végbe, hanem főleg azért, mert személyiségünknek még a szive és központja is megromlott. Segíteni nem tudunk magunkon. Az isteni Ítéletet ki
