Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-03 / 1. szám
4. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. xálsz, semmi kereseted nem lévén rajtam; melyről törvényt várok, mert az szent Consistorium- nak egyszerte való végezésétől egy puncthan sem akarok ellépni, mivelhogy soha senki sehova nem apellálhatta az Ecclesia deli be rati óját. Deliberatum est: Közönséges erős mondás: Volenti non fit injuria. Mivelhogy az Actorok acquiescaltanak egyszer az Consistorium judiciumján, most is quod semel placuit alias displicere nequit, egyéb deliberatio nem lehet, hanem acquiescalniok köl.1 az egyszer lett deliberation. Azért ugyan csak azon 60 forintot várhatják. És ha az Incattus leteszi, appropriálhatja magának és gyermekinek az pörös jószágnak az felét. Az fele pétiig, az melyet moringábolt neki az felesége, éltéig, holta után az Actorókra száll«. Ennyit mond az érdekes jegyzőkönyv. Manlius Gergely és anénje nem kapták ^meg atyjok- nak a nyomdáját, mert erre nézve már 1627- ben (valószínűleg anyjok halálakor) másként egyeztek meg mostoha apjokkal. Nádasdy Pál gróf, Csepreg földesura ígért nekik a nyomda feléért 60 forintot, de adós maradt ,vele. A másik fele pedig, melyet anyjok második urának, Farkas Imrének móringolt, csak ennek halála után szállott vissza reájok. Farkas Imre származása ismeretlen, lólábén Thurzó Szaniszlónak irt levelet, aki vele könyvet nyomatott. Jó barája vol Pálházi Göncz Miklós pataházi ev. lelkész és püspök, aki művének korrigálása közben 1619. nála Ke- reszturon halt meg. 1648. már nem élt, mert második felesége, Szercsi Borbála ekkor mint »özvegy könyvnyomtatóné« emlittetik. Két háza is volt Farkasnak Csepregen, egyik a Cser-, másik a Gangoly-utcában. Özvegye 1678. tett végrendeletet és sok értékes holmit hagyott a három templomra. A nyomdát Farkas Imre halála után most már egészen a hitehagyott Nádasdy Ferenc szerezte meg (a fele eddig is a Nádasdyaké .volt) s előbb Pottendorfba, azután pedig Loretoba vitette. Ez utóbbi helyen Strau^z Dávid volt a kezelője 1658—1670. A protestánsok könyvsajtója igy került az ellenreformáció szolgálatába. Payr Sándor. Jövőnk. A határmenti gyulai ev. egyház 17 éves küzdelmét hónapokkal ezelőtt ismertettem már e lap hasábjain. Megírtam azt, hogy szegény és kicsiny egyház. S bár nehéz napokat lát, sikra szállott az ősi hitért s számára bástyát akar emelni; templomot építeni apáink Istenének. Akkor még reménykedve írtam a sorokat. Bíztam a megértésben! Most ellenben egy szomorú tapasztalás és csalódás az, ami szólásra kényszerit. Úgy tudtam, hogy mi mindig számolunk a jövendővel s nem mertem volna arra gondolni, amit ma tudok,-1. i. - a lutheránusok nagy tömege csak mereng a múlt emlékei felett. S igazat mondok s éppen azért bátran vallom is. Nem kell félnem, hogy kimondjam. Felettünk elrohan az idő, de sajnos nem nyomtalanul. Fájó sebeket hagy maga után s meg nem értett intő jelek mosódnak el. Amikor e hazával együtt egyetemes egyházunkat is megtépték, feljajdultunk s a végzet ostorcsapásai alatt elgyengültünk. Az életről azonban pem mondtunk le. Élni akartunk megfogyva bár, de törve nem. Az élethez való jogunk azonban már-már kérdésessé válik, mert megfosztjuk magunkat attól, az egymással szemben táplált megnnn- értésünkkel. Jövőnk záloga nem csak az, hogy a már meglévő egyházak megtartassanak. A jövő uj közösségek, uj egyházak megépítésében rejlik. Megtartásában, összegyűjtésében s egybeszervezésében szétszórtan élő s könnyen idegen tájakra tévedő híveinknek. Igaz, hogy ilyen evangélikus őrtüzek újabban sok helyen gyulnak lángra, de hiábavaló ez a próbálkozás, ha mostoha gyermekek maradnak egyetemes egyházunk egyes egyházai s azok hívei szemében. S hogy ez igy van, bizonyság arra a gyulai egyház esete is. Folyó év március havában a gyulai teinplomépitési mozgalmunkkal kapcsolatban 230 év. egyházat kerestünk fel kérő szavunkkal. Mindössze 19 egyház adott életjelt magáról s ezeknek háromnegyed része alig 400—500 lelkes gyülekezet. S ezek adakoztak is erejükön felül. Nagy egyházak közül alig egy-kettő irta be nevét az adakozók sorába, — szerényen. S hol a többi 211? S hol vannak ev. Testvéreink százezrei? Nem értették meg kérő szavunkat, amint azt a szószékekről tolmácsolták? Avagy talán nem is hallották? Óh tudják! Ti tudjátok! Mi csak találgatunk! íme egy eset a sok közül, mely sokat mond. íme a jövő! A közönyösség és elzárkózottság rügyeket fagyaszt meg s vigyázzunk, hogy ez a dermedtség el ne' hervassza a már kinyílt virágot is. Vigyázzunk, hogy ki ne oltsuk hitünk fáklyáit! Tovább kell azt adnunk! Gondolkodjunk tehát s értsük meg egymást. Értsük és halljuk meg lelkünk szavát. Ne éljünk önfeledten a jelennek. Zörgetek még egyszer az ősi hit ajtaján, az evangéliumi lélek kapuján s szólok Hozzátok Ev. Testvéreim kicsiny egyházaim hívei s gyermekei nevében. Porladó apáink dicső emlékezetét idézem lelketek elé, mert az többet mond mindennél, ök életet és vért áldoztak a hitért, a jövőért. Mi pedig csak megértő s áldozatkész szivet kérünk.
