Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-02-21 / 8. szám

evangélikusok lapja Í926. 64. Schubert Magidus kísérete mellett énekszólóval, Tuba Ilonka szavalattal, Dianiska Mariska melo­drámával, Csarba Ilonka és Turek Berta tánc- duettal, Ébert Bertalan betanításával, és végül Szaniszló Sári, Pántyik Babus, Urban Kálmán és Levius László egy egyfelvonásos előadásá­val. A válogatott közönség melegen ünnepelte az egyes számokat, és a késő esti órákig maradt a tea mellett együtt. Dr. Barcza Dezső, a győri egyházmegye ügyésze, a csikvándí, nagymórichidai, kisbatoti és téti egyházközségek felügyelője súlyos szen­vedés után február 12-én Győrben meghalt. Temetése február 14-én volt Téten. A budapesti Luther-Otthon főiskolai in- ternátusnak az 1924—25. tanévben 49 bennla­kója volt; köztük lelkész gyermeke 2, tanfér- fiué 11, világiaké 36. Felvételre folyamodott 73 főiskolai hallgató, tehát a jelentkezőknek 67 szá­zaléka vétetett fel. Az Otthonnal kapcsolatban tervbe vétetett a lelkészképző szeminárium, s az Otthon kibővítése. A Luther-Otthon és sze­mináriumi bizottság ügyvezető elnöke dr. Má- gócsy-Dietz Sándor egyetemi tanár. Debrecen. Ádventben a Luther Szövetség az uj orgonán sikerült orgonahangversenyt ren­dezett. Az ádventi hétköznapi esti istentiszteletek után megtartatott dec., 23-án a templomban a karácsonyfa ünnep, amikor minden gyermek adományban részesült. A szegény gyermekek felruháztatása és 31 családnak 2 hétre élelem­mel és fával való ellátása már előbb történt meg, A két év óta bevezetett szentesti istentisztelet kezd szintén látogatott lenni. A decemberi köz­gyűlés az egyházi költségvetést 234 millió ko­rona szükséglettel és ugyanannyi fedezettel jó­váhagyta. A női fillér egyesület f. hó 6-án tea- estélyt rendezett, mely 30,000,000 (harminc) K tiszta jövedelmet eredményezett. Az iratmisszió eladott 125 drb. Luther Naptárt. Gyóni Géza szülőháza a felemelkedett ta­lajvíz következtében vasárnapra a pusztulás szo­morú jeleivel fogadta a templomba siető hiive- ket. Az épület, melyben sok szomorúság honolt, de dacolva az időkkel, költőt adott a nemzetnek, egyrésze már lakhatatlan, s a másik része sem soká bírja a megrázkódtatást. A gyóni egyházra ismét nehéz napok várnak. Alig heverte ki a templomépitést, amelyhez sehonnan segélyt nem kapott, most egy újabb s talán nehezebb gond előtt áll e kicsiny, sok megpróbáltatáson ke­resztül ment egyház. A protestánsok közeledése. A Dunántúli Protestáns Lap egyik legutóbbi számában Gy. I. a magyar protestáns egyházak egymáshoz való közeledésének gondolatát vetette fel. A cikkíró, aki igen tisztán látja ezen általunk is, megindulásunk óta szolgált nagy horderejű kez­dés végtelenül .jelentős, voltát, kijelenti, hogy nem az unióra gondol, mert ez már eleve ki­zárná a közeledés lehetőségét, hanem az igazi közeledésre, amelynek mikéntjét az arra hiva­tottaknak kell elgondolni. Sokai tehetnének e tekintetben: a közös protestáns bizottság, lel­kész és presbiteri értekezletek, a témának tárgy: sorozatukra való felvételével, amelyek mind elő­készíthetnék az 1929. évben tartandó országos prot. nagygyűlést, ahol az igazi testvéri szives összetalálkozást ország-világ előtt demonstrálni lehetne. Az Egyetemes Gyámintézet tavaly a se­gélyre szoruló gyülekezeteket és intézményeket 118,424.665 koronával támogatta. Az egyetemes közgyűléshez beterjesztett gyám intézeti jelen­tés szerint: »Ha ahhoz az összeghez, amely - lyel az elmúlt évben a helyi, egyház- megyei, egyházkerületi gyámintézetek, az egye­temes gyámintézet, női és ifjúsági gyámintéze­tek támogatták az egyes gyülekezeteket, intéz­ményeket, hozzáadjuk a németországi Gusztáv Adolf-egylet s a Luterische Gotteskasten által gyülekezeteinknek s fiainknak juttatott segélyt, úgy ez hozzávetőleges számítás szerint megkö­zelíti a félmilliárdot«. Reméljük, hogy ha a terv­bevett évkönyv megjelenik, »hozzávetőleges szá­mítás« helyett rideg, de szabatos számadatokkal fogunk találkozni. Kapi Gyulának, a soproni tanitóképző in­tézet nagy emlékű igazgatójának síremlékét előreláthatólag március 28-án avatják fel a sop­roni temetőben. Sorsjegyakciók alkonya? Az Ev. Népis­kola »Szerkesztői üzenetek« rovatában olvasom: A Soproni Magyar Férfidalkör sorsjegyakciója még a postaköltséget sem hozta be. Sok kartárs bérmentetlenül küldte vissza a sorsjegyeket, úgy hogy a Férfidalkör 6 milliót fizetett ki ezen a címen ... Sopronnak egyetlen magyar kultur- missziót teljes:tő dalosegyesülete súlyos anyagi válságba jutott. így talán majd idővel rájövünk, hogy kulturmissziói munkát nem tanácsos sors- jegyakciőkra bazirozni. A Salgótarjáni Luther Szövetség Ifjúsága dr. Csengődy Lajos elnöklete mellett megválasz­totta tisztikarát, amelynek elnöke ifj. Takács Ferenc, alelnöke Patay István, titkára Ébert Bertalan, jegyzője Viszovszky János lett. Az ifjúság minden második vasárnap az egyház tanácstermében rendezi műsoros összejövetelét. Felelős kiadó: PÁLMAI LAJOS. A csővári (Pest m.) ev. egyház némileg tótul is tudó kántor-tanitót keres. Hiványszerü javadalma 30 é. egység, a többi államsegély. Pályázati határidő márc. 1. Csővár, 1926. febr. 5. Valent Márton ev. lelkész, isk. sz. elnök. Nyomatott a Győri Hirlap nyomdai mftictézet {yortaajtófia Győr, Baroaa-ui 36. tz&m. — Telefon 239. — 5308

Next

/
Oldalképek
Tartalom