Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-03-28 / 13. szám

102. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. keresztül, miként azt a Protestáns Egyházak Se­gélyezésére alakult Központi Irodának Zürich­ben való felállítása bizonyítja. Morehead J. A. Hardeland Ottó. Lesújtó gyászhiri hozott a posta Hamburg­ból. Meghalt Hardeland Oltó, nyuga'mázott lei- kész, a hamburgi Kivándorló Misszió igazga­tója. Neve e lap olvasóinak köréből talán csak nagyon kevesek előtt ismert. Méltó azonban arra, hogy nevét mindnyájan megjegyezzük és emlékét kegyelettel őrizzük. Nálánál jobb ba­rátja kevés volt a külföldön a magyarságnak és a magyar lu the rámának. És kevés az a külfö’di, akinek oly bőséges alkalma lett volna mint neki. a szenvedő magyarok iránti rokonérzését kife­jezésre juttatni. A hamburgi kikötőn keresztül sok, hazájá­ban hontalanná lett magyar veszi útját az Új­világ felé, hogy a régi, elveszett helyett magá­nak ott uj hazát keressen. Ha nincsen szive egyetlen világvárosnak sem, mennyivel szívte­lenebb mindeniknél egy tengeri kikötővárosi Összeverődik otí ország-világ söpredéke, hogy a szegény, szerencsétlen kivándorlók zsebéből kilopja az utolsó fillért és kezéből kicsavarja az utolsó falatot. Hogy megmételyezze, meg rontsa a lelkűket és ne hagyjon mást számukra, csak az elkeseredést. A hamburgi kikötő ősz papja védelmébe vette szegény magyarokat. Nem ismerte a nyel­vüket. De szelíd tekintete nemes szivének egész szeretetét feléjük sugározta. Megértették a be­szédjét. Eljárt érdekükben a hajóstársaságok- és a hatóságoknál, megvédte anyagi érdekeiket és lelkipásztori gondozásba vette a lelkűket. Mennyi áldás szállhatott ősz fejére a kivándorló magyarok szivéből! Még több jót tehetett azokkal akik a nyel­vét is megértették. Lesték is ajkáról a szót! Mikor a kivándor ócsarnokok kis templomában, vagy a kivándorlószállók egy-egy szobájában hosszú, fekete talárban, bibliával a kezében pré­dikált. hófehér szakáll-keretezte arcával s meg­győző erejű szavaival úgy hatott, mint egy igazi próféta. E sorok írójára azt a benyomást tette, mintha a vén Európa intézte volna utolsó in­telmeit távozó gyermekeihez, mielőtt áldáskiván- s ágaival elbocsátotta őket kebeléről az Újvilág felé vezető útra. A régi ároni papi nemzetség utolsó sar­jainak egyike volt ő. A hivőlelkü, képzeítelméjü, melegszívű, jgazi pap és lelkipásztor. Fiatalos erővel végezte hivatásának minden tisztét. Ha egy kivándorló érkezésének az idejéről tudo­mást szerzett, lett légyen az késő éjszaka avagy kora hajnali órán, mindég személyesen ment ki elé az állomásra és vette oltalmába. Minden­kor mindenre volt ideje. Történt egy alkalom­mal, hogy egy fárasztó nap munkája után sie­tett haza a lakására néhány órát pihenni, mert éjszaka már ismét a pályaudvarra kellett men­nie kivándorlókat fogadni. Összetalálkozott az utcán két síró leánykával, akik elvesztették a hazafelé vezető utat. Nem elégedett meg azzal, hogy arra a villamosra ültette őket, amely a város másik végén, épp a házuk előtt, állt meg, hanqm maga is velük ment, hogy átadja az ijedt leánykákat bizonnyal aggódó szüleiknek. Egy eset csak az életéből, de jellemző az egész éle­tére. Görnyedt testű aggastyán benyomását tevő 73 éves öregember volt, de a lelke erős, mint egy ifjúé. S ez a lelki erő emberfeletti munkára képesítette a gyenge testet is. Papja volt ő nemcsak a gondjaira bízott ki­vándorló gyülekezetnek, de a családjának is. A kinek alkalma nyílott meleg családi otthonában egy-egy estéi eltölteni, sohasem fogja elfelej­teni azokat, a benyomásokat, amelyeket ott nyert. Vacsora után háziistentiszteletet tartott, rövid bibliamagyarázatíal zárva be a napot, maga olvasván fel azt az »Élet kenyere« címet viselő könyvéből, amely értékes irodalmi művei között tán a legértékesebb s családjának ajánlva. Amilyen az élete volt, olyan volt a halála is. Harmonikus. Hitvese és gyermekei vélték kö­rül a haldokló betegágyát és kedves egyházi énekeit énekelték. Azoknak hangja mellett szállt eil a megfáradt íesitből a lélek, el, fel, oda, ahová a buzgóság szárnyain oly sokszor felemelkedett akkor is, amikor még földi sátorházába volt be­zárva. »Az igaznak emlékezete áldott«. Olvasóinkhoz! Egy éve rrár, hogy a Luthe r-Szövetség tu­lajdonát képező Evangélikusok Lapjának szer­kesztését és kiadását elvállaltuk, A munka, amit ezzel végeztünk, a megjelent 52 számból meg- itélhető. Megítélheti a nagyközönség azt is, hogy érdemes-e eg vetem es egyházunk egyetlen ilyen irányú lapját fenntartani, vagy nem? Saj­nos azonban, hogy arra a kérdésre is feleletet kell keresnünk, lehetséges-e továbbra is fenn­tartani a lapot?! — A feleletet erre olvasóinktól s azoktól várjuk, akik 1925. évb n járatták, elfo­gadják a lapot, de előfizetési öiiukkal még hát­ralékban vannak. Hogy súlyos nvomdat kiadá­sainkat fedezhessük, kérjük, szíveskedjenek hát­ralékaikat letöri eszteni s egyben a f. évi előfi­zetést is a mellékelt csekklapon megújítani. Tisztelettel Hz .Evangélikusok Lapja szerkesztősége és kiadóhivatala.

Next

/
Oldalképek
Tartalom