Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-03-28 / 13. szám
100. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. Imádság, a gályarab p *pok emlékünnepére. Dicsérjük szent neved, teremtő Istenünk, Minden jó adományt Neked köszönhetünk, Te adtad éltünket, testünket, lelkünket, Te néked háláljuk napi kenyerünket, Jóságod alkotja a családi kertet, Hol boldogan élnek szülő' és a gyermek, Csendes éjszakában Te adsz édes álmot, Kezünknek, elménknek munkáját megáldod. Ami minden földi vagyonnál többet ér, Téged magasztalunk drága szent hitünkért, Melyet üdvözítőnk hozott le a földre, Melynek igazsága megáll mindörökre, Bár a bűn ostromol s a kisértő csábit, Add, hogy hívek legyünk hitünkhöz halálig! Ami szent hitünkért sokl köny és vér omlott, Küzdő egyházunkra Te viseltél gondot, Megsemmisült volna hosszas üldözésben, EJhainvadoíí volna szenvedés tüzében, Ha Te nem támasztasz bátor vértanukat, Kik halálig védték dicső vallásunkat. Hervadtak börtönben, gyötrődtek a gályán, De hi vek maradtak vérpadon és mágyán. Az üldözés elmúlt, egyházunk megmaradt, Magasztaljuk, Atyánk, végeden irgalmad’, A mikor a múltban sok volt az ellenség, Megzendült a szavad és lön nagy csendesség, Te meghallgatsz bennünk, ha Hozzád kiáltunk, Te voltál, Te maradsz a mi erős várunk! Áraszd ránk Lelkedet gondviselő Isten, Erősödjünk folyton szeretett) en, hitben, Hithősök nagyságát ne csak emlegessük, De a buzgóságban példájuk’ kövessük. Legyünk zöldelő ág az egyháznak fáján, Áldozzunk örömmel a szentek o'tárán, Ha hív a harangszó, menjünk a templomba, Ne merüljünk hiiu gyönyörbe és gondba, Jézus szent törvényéi töltsük be hűséggel, Ha nehéz keresztünk, b iztass üdvösséggel, Pártoljuk a szegényt, az özvegyet, árvát, E bűnös világ ól ne várjuk a hálát. Áldd meg csapiunkat, az egyházi, hazát, Ha'lgasd m:g let pori magyarok sóhaját, Elég 1J meg immár a dorgáló vesszőt, Hazánk borús egén deríts szebb jövendőt, Ha nehéz a kereszt, szükség, bánat aggaszt, Igédből merítünk reménységet, vigaszt. Amen. Szentantalíai Nagy Lajos. Horváth Sándor emlékezete. Március hó 6-án temettük el Szerencsen Horváth Sándort, a miskolci evang. gimnázium egykori tanárát és igazgatóját 82 éves korában. A megbo dogultnak élete, tanári működése egybeforró t a miskolci evang. gimnázium sorsával s annak utolsó trag kus felvonásával, ami ma is fájóan égető első sebe a miskolci egyház testének; a boldogüt tanári működése idején Mis- kolcnaik más két gimnáziuma szintén csonka volt, ma három főgimnáziuma van egyéb kiváló tanintézetekkel, a mienk azonban meg zünt, ezt a boldogult minden próféciája nem tudta megakadályozni, hiába harcolt a hishitüség ellen. Nagy múltú szép emlékű gimnáziumunk kedves és keresett gyűjtőhelye volt a felvidék növendékeinek (Gömör, Liptó, Árva, Turóc, Zólyom, Hont), akiket ideküldöttek szüleik ezen színtiszta magyar városba zengzetes nyelvünket megtanulni s a magyar szellemet belehelni s ebben Horváth Sándor, mini a magyar nyelv és történelem tanára páratlan mester, hazafias próféta volt. 1868-ban választatott meg rendes tanárnak, 1879-től a gimnázium megszűnéséig annak igazgatója. Tanári hivatása mellett, mint felszentelt lelkész teljesített kisegitő szolgálatot a lelkész mellett. Miskolcról talán már kevesen emlékeznek reája, bizonyára hálásan itten lakozó tanítványai. A gimnázium megszűnésével az egyház áldott emlékű elnöksége — Zdenka, Radványi — gondoskodok elhelyezéséről, a Miskolci Tákarékegyiet, majd az ennek örökébe lépett a közgazdasági érdeket a szoeiá ís érzékkel mindég összeegyeztető, régi, jóhirü Miskolci Takarékpénztár szerencsi fók ánál ta’ált alkalmazást, — megvált a katedrától és szószéktől, helyet fog1 alt a pénzkezelés pubMkánus asztalánál, betöltötte ezen tisztét is tisztesen, becsületesen, megbecsülve megbízóitól, tiszteletben maradva a közönség részéről. Családot nem alapilőtt, de a bib’iai József módjára gondviselője lett elaggott édes atyjának, nővérének s a sors á tál zátonyra került testvére gyermekeinek. Ezek körében Horváth Sándor a kü’sőleghlátszólag kemény fejű, komoly lelkületű, egyenes, szigorú jellemű férfiú, lágyszívű szülét istápoló gyermeknek, gyöngéd testvérnek bizonyult, migllen szeretteit mindmind elkísérte... Midőn igy magára maradt s a Mi kolci Takarékpénztár által nyugdiijaztatott, m'nt remete élt szerencsi magányában múlt ának és emlékeinek, ekkor megint fordu’aí ál’ott be életében. Szerencsen megindult az egyházi élet v'ssza- tért tehát e ső szerelméhez az egyházhoz s boldog volt, hogy most már minden idejét érdeklődését az egyház szervezésének szentelhette. Temetéséi Szerencs egész intelligens közönségének s a tályai egyház nagy küldött ég n k részvété me kit Nemes Károly hegyajai főesperes, a boldogultnak a miskolci evang. gím-
