Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-03-14 / 11. szám
evangélikusok lapja 1926. 82. ban a ti világotok arculatára valami kényszeredett vonás ráncolódott, és vigalmaitok olyanok, mint a pirositó, nincs meg bennük az egészség életerős színe. Az én időmbeli Rómáról kemény szavakat mondtam, de azt hiszem, hogyha ma közteték élnék, nem szólnék simábban a magyarokhoz sem. Azt hiszem, ma még biztosabb kézzel Írnám le, amit akkor írtam : «Nyilván van az Istennek haragja mennyből az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.» — É9 ma is azt tanitinád-e, szóit a lelkész, hogy az üdvösség inkább a hitből, mint a cselekedetekből származik ? A mai ember nem sok ügyet vet a hitre. Azt mondják, a hit nem sokat számit, fő az, hogy a cselekedetek legyenek jók. A hitbeli eltéréseket és különbségeket kiradírozzák, egy kalap alá vesznek minden embert, akár hisznek Istenben, akár nem ; feltéve, hogy valamennyien egy jobb világrend létesítésén fáradnak. Nincsenek ugyan egy véleményen a jobb világrend természete, lényege és mikéntje felől, de valamennyinek eltökélt szándéka egy jobb világ létesítése. Akadnak közöttük olyanok is, akik azt mondják, hogy legtanácsosabb lenne az Istent egészen kihagyni a dologból, mert a vallás megzavarja az egyöntetűséget és hátráltatja a cél elérését. Hallgatólagos megállapodásra jutottak abban az irányban, hogy komoly tárgyalásaikban nem említik meg Istennek nevét. A legújabb nagy háború után, amikor összejöttek, hogy uj alapokra fektessék a világot, nem imádkoztak, és magától értetődővé vált, hogy művelt körökben Istent elhallgatják. Ha jól értettem meg tanításodat, a szerint a fő követe'mény az, hogy az ember helyes viszonyba kerüljön Teremtőjéhez, hogy bűnei a hit á tál bocsánatot nyerjenek, hogy megkapja a fiuságnak Lelkét és ebben a lélekben másokat is összhangba hozzon Istennel. Ma is ezt tanítanád ? Kimondhatatlanul komolynak láttam az apostol arcát, minthacsak évszázadoknak szomorúsága elegyedett volna kiirtha'a.lan lelkesedéssel. És szavait sohasem felejtem el : — Méltó volna-e más valami a vallás nevére ? A magam idejében azt tanítottam azon a nyelven, amely nékem adatott, mindenkor hivatkozva arra, amit a-z emberek lelkében megismertem. Ha ma élnék, ma sem tehetnék mást. Tehetsz-e te mást ? Ha tehetsz, akkor velem nem állasz szellemi kontaktusban. Igehirdetésednek egész nyomatékát erre a pontra helyezd. Nem lehet igaz vallás az, amely nem Istennek igaz ismeretéből fakad, s a mely nem az Istenbe vetett élő hitből fakad, s a mely nem az Istenbe vetett élő hitből meriti erejét. Ameddig az ember dolgozik, pedig dolgoznia kell, ha élni akar, munkájának egyedüli garanciája az Istennel -való együttműködés. Annak idején mintha az Isten mindenhatóságának eszméjére a kelleténél nagyobb súlyt helyeztem volna, mint ma tenném. Ne úgy értelmezd ezen szavaimat, mintha ke- vésbbé hinnék ellenállhatatlan hatalmában, de most világosabban látom, hogy Istennek nem az az akarata, hogy a világ megváltozhatatla- nul haladjon azon a pályán, amelyet számára a teremtés műve előtt örök érvénnyel kijelölt, hanem egyre bensőbbé való közösséget akar gyermekeivel. Célja az, hogy az emberek munkatársaivá legyenek, miként annak idején ismételten meg is Írtam. Nekem úgy tetszik, hogy nektek rögeszmétekké vált az, amit közgazdaságnak, vagy nemzetgazdaságnak neveztek. Ti csak a bérkérdéssel és a munkával foglalkoztok. Én a megváltás eszméjét hangsúlyoznám. Ismétlem: «Az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig, várván az Isten fiainak megjelenését.» A természet is várja a befejezetlenség rabságából való megszabadulást, és ez csak úgy valósulhat meg, ha az ember összhangba jut Istennel. Ma még nincs vele összhangban, Ma még prédának tekinti és bitangolja Istennek adományait. Ezt nevezem én megbékélésnek, kiengesz- telődésnek, megigazulásnak, megváltásnak. Ezt a gondolatomat öltöztettem annak idején korom gondolatformáiba. Minden hű munkás behatol Isten megváltó akaratának misztériumaiba. A bolthajtás kulcsa, záróköve az, hogy az ember megváltásra szorul. S mielőtt búcsúzom tőled, hadd mondjam a magyaroknak is azt, amit annak idején a rómaiaknak írtam : «Nem szégyenlem a Krisztus evangyeliomát; mert istennek hatalma az minden hívőnek idvességére — nektek magyaroknak épugy, mint másoknak — mert Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe.» A hitnek fokról fokra növekednie kell,x de nem szabad elszakadnia a gyökértől. Egy örökkévaló Hit van, amelynek alkalmazása folytán változik. Ezt, és csak ezt tenném, ha ma élnék. Ezekkel a szavakkal vált el a lelkésztől Pál apostol. Norwood,
