Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-02-14 / 7. szám

1916.

55.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

hogy az ember, ez a nyomorult lény hogyan lesz úrrá a földön, vizen és levegőn és folyton tö- köletesedve hogyan lesz részesévé mindannak, amit eddig csodának mondtunk.

A fejlődésnek beláthatatlan lehetőségei vannak e téren és én azt hiszem, hogv a mi egyházunknak, mely nem a rideg elzárkózottságnak, hanem az örökös reformációnak az egyháza, szolgálatába kell állítania a rádiót is.

Véleményein szerint egyetemes egyházunknak kellene kezébe venni a dolgot és gondoskodnia arról, hogy akár templomainkból, akár egy e célt szolgáló helyiségből templomtól távol eső» sőt Európa minden részén lakó evangélikus magyar véreink rádió utján részesévé lehessenek legjelesebb egyházi szónokaink prédikációnak és magas nívójú egyházi zenénknek. * Dr. Kring Jenő.

Jegyzetek.

Fajvédelemról már hallottuuK. A teheiség- védelem most szervezkedik. Budapesten február 2-án és 3-án volt a tehetségvédelmi kongres/- szus, amelyen a közoktatásügyi miniszter is résztvett. Ki ragadhatná, hogy fajvédelemre, anya védelem re, csecsemő véd elem re, tehetség- védelemre, állatvédelemre, gyermekvédelemre, iparvédelemrc, kereskedelem védelemre, a mező- gazdaság érdekeinek, a nyugdíjasoknak, a rokkantaknak, a hadiárvákn ik és hadiözvegy eknek, a tisztviselők érdekeinek, a vállalkozók érdekeinek stb. stb. védelmére nálunk, a bellum omnium contra omnes hazájában, égető szükség van. Én mindebbe belenyugszom, Tudom, hogy milyen hitványul megy a sorsa azoknak, akiket intézményesen védenek, s elképzelem, hogy mennyivel rosszabbul mehet a sorsa azoknak, akiknek védelméről nem történt még eddig intézményesen gondoskodás. Ezen utóbbiak közé tartoztak eddig Magyarországon a tehetségesek. T. i. a szellemileg tehetősek. A tehetségek ezrei egyszerűen elkallódtak. Innen van, hogy mindezideig a tehetségtelenek nálunk szédítő karriereket csináltak és vezető állásokba juiot- tak, a tehetségnek ellenben semmi szerep nem jutott. Ezentúl másként lesz. Miként Huszár Károly nagyon helyesen mondta a kongresszuson: az igazán tehetségeseket minden mellék tekintet nélkül az egész országnak a tenyerén kell hordoznia«'.

Mondom, semmi kifogás nem emelhető ezen nemes intenció és törekvés ellen. Csupán három kérdésre szeretnék feleletet nyerni. És pedig először is arra, hogy vájjon az a tehetségvédelmi társadalmi szerv, amely feLálÜttaiik, honnan remél elegendő erőt meríthetni arra, hogy letörje azokat a hatalmakat, amelyek eddig útját állották a tehetségek érvényesülésének? Másodszor arra, hogy hány éves koráig fogják megvédelmezni a tehetségeseket? Harmadszor

pedig arra, hogy micsoda előjogokat fognak élvezni a plombáit tehetségek?

Annyit látok, hogy a védelem szervezkedni fog. #Lesz lélektani és pszichotechnikai laboratórium, lesz intelligencia-vizsgálat és lesz pszichotechnikai képesség-vizsgálat és miegyéb, vagyis néhány bürokrata megint elhelyezést talál. Nem mintha irigyelném tőlük az újonnan létesítendő álásokat. Azonban minthogy ők sem az intelligencia-vizsgálaton, sem a pszichotechnikai vizsgálaton nem mentek keresztül, talán valamiféle mérésekkel ezeknek az uraknak a tehetségeit is meg kellene állapítani. Bizonyos aggodalmaimat nem hallgathatom cl a nyolc osztályú népiskolával felállítandó külön tehetséges osztályok felállításával szemben sem. Mert meg vagyok győződve, hogy az egész ország tenyere» fogja hordozni a tehetségesnek bélyegzett emberekei, akik majd a hozzájuk fűzött jogos várakozások öntudat- fes/itó heve alatt összeasznak, amikor megpil- lantandják, hogy da ist garnichts zu machen, de nem irigylem annak a tanítómesternek szolgálati éveit, aki tegyük fel a biró ur fiái a tehetségtelenek osztályába, a kanász fiát pedig a tehetségesek osztályába sorozza. Akármit mond az a modern pedagógia, tény az, hogy mindig voltak jóeszii, mondjuk tehetséges gyermekek és valamivel ostobábbak, mondjuk tehetségtelenebbek. Azonban ennek a keveredett agyú korszaknak kellett bekövetkeznie, hogy a pedagógia fejlődését találják meg abban az embertelen és jellem rontó ' gyermeknevelésben, hogy már tiz-ti/.enkét éves korukban akarják hivatott és hivatatlan oktatók rásütni a bélyeget: te korlátolt vagy, te pedig tehetséges és ezzel megrontják mindakettói. Ennek az egész vállalkozásnak alapja egy mánia. Az a rögeszme, hogy az isko’a mindenható. És a mániakusokkal vitázni felesleges. Talán kibírjuk még ezt is.

Van azonban szavam a kultuszminiszter azon fejtegetéséhez, hogy az elértéktelenedett alapítványok pótlására az első lépés a nemzeti közművelődésről szóló törvényjavaslat, amely már a nemzetgyűlés előtt fekszik. Vohak ugyanis a mi egyházi iskoláinknak is egynémely alapítványai, amelyek minden pszichotechnikai laboratórium és más bürokratizmus nélkül régi idők óta a tehetségek fejlesztését szolgálták. És nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy ezeket a mi alapítványainkat a kultuszminiszter pótolni akarván, úgy látszik állami ösztöndíjakat tervez. Ez annyit jelent, hogy egyházunk iskoláit továbbsorvasztja az állami intézmények javára. Úgy gondolom, hogy ez az eljárás nem egészen méltányos. A habom tönkretette a mi alapítványainkat, és végeredményben az állam duzzadó zsebekkel fogja zárni a mérleget, mi pedig koldusbotot és koldustarisznyáí kapunk. Valószínű, hogy ott, ahol mindenkinek vannak védői, de senki sem élvez védelmet, ez a méltánytalanság is megesik rajtunk. De ne követeljék