Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-12-05 / 49. szám
1926. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 399. allmächtiger Vater, satöbbi.) A gyülekezet énekli a »hymnus angelicus«-t, az énekkar pedig a »Laudamus«-!! (Megjegyezhető, hogy a 4—5. szám alatti »Confiteor és Kyrie«, »Absolutio« egyszerűsítve, egybeolvasztva egy csak a lelkész által mondott imába foglalhatók, olyanformán, hogy a gyülekezet ebben a közös büirvallás után egyúttal a biinbocsánat vigaszát is hivő lélekkel elsajátítsa. Ez az ima a gyülekezet »Amen«- ével záródik, mire a lelkész e szavakat mondja: Dicsérjétek az Urat és magasztaljátok az ó kegyelmet! s a gyülekezet dicsóitó énekkel felel, pl. 1. sz. ének 1. versével, ill. 9. sz. ének 4. versével. Ünnepeken ezt az imát a lelkész a »Laudamus« elimádkozásával fejezi be s azután hívja fel a gyülekezetei magasztaló énekre.) II. Colecta és lectio. Az egyházi év idejének megfelelő bevezető ima, vonatkozással a felolvasandó szentirási szakaszra. A lelkész által mondott imát a gyülekezet ezzel a bibliai megerősítő szóval: »Amen« (igen, úgy legyen) teszi magáévá; ezen »Ámen«-ét a gyülekezet énekli. Az igeolvasást rövid, jelentőségére utaló bevezető szó előzheti meg, pl. Róm. lev. 15, 4: Amelyek régen megirattattak, a mi tanúságunkra irattattak meg, hogy a békesség! üres által és az Írásoknak vigasztalások által reménységünk legyen, (vagy e szentirásbeli igék: 2. Tim. 3, lb. 17; János 5, 39; János 8, 47.) Ezután mondja a liturgus: hallgassa meg a kér. gyülekezet stb. (következik az igeolvasás.) Az sltári igék (epistola vagy evangeliom) felolvasását a liturgus mindig egy rövid vöt um mai ejtzi be; nem stereotyp formulával, hanem a ►zentirási szakasz tartalmának az ünnepi idó- izakokban az egyházi esztendő illető szakaszálak • megfelelő szentirásbeli igével s utána 1*a 11 e 1 u j á v a 1. Ezen »Halleluja« (áldjátok az Jrat) az ószövetségből származik, az ui-szövet- égbe (pl. János jelen. k. 19, 1.) a héber szó- zerinti szövegben átvétetett és a keresztyén stentiszteletben korán használatba jutott. Böjtien a »Hallelujá«-t ámennel szokták helyettesiem, de ahhoz, hogy elhagyjuk, kielégítő indító >kok nincsenek; méltán mondja Luther: Halle- Lija enim vox perpetua est ecclesiae (Formula Aissae). Advent első vasárnapján igeolvasáshoz áióvotumnak a lelkész pl. e szentirásbeli igéét mondja: az evangélium felolvasása után zsajás 25, 9: Ez az Ur, akit vártunk, örüljünk s örvendezzünk az ő szabaditásában Halleluja! vagy áld szivünk, szánk!), vagy Lukács 1, 46. 7: Magasztalja az én lelkem az Urat, és ör- endez az én lelkem az én megtartó Istenemen. Halleluja! (ill. áld stb.); az epistola fel- lvasása után pedig Lukács 12, 37: Boldogok zok a szolgák, kiket az Ur, mikor megjő, vi- yázva talál. Halleluja! Erre a gyülekezet éne- elve feleli: Halleluja, halleluja, halleluja! vagy: ld szivünk, szánk, áld, szivünk, szánk, áld szi- ünk, áld szivünk, szánk! III. Credo azaz hitval lás. Igeolvasásra övetkezik a hitvallás, mint visszhangja a hallott szentigéknek, egyúttal egybefoglalása és elsajátítása a megelőzőknek az egész gyülekezet és annak minden egyes tagja részére. A lelkész e felhívással: Tegyünk immár val ást a közönséges keresztyén anyaszentegyházzal közös hitünkről! elmondja az apostoli hitvallást: Hiszek egy Istenben,... és az örök életet. Amen. — a gyülekezet pedig énekelve feleli: Amen, ámen, ámen! Vagy a lelkésszel együtt az egész gyülekezet mondja a hitvallást, vagy a lelkésznek hitvallásra felhívása után a gyülekezet énekli Luther énekét: Mi hiszünk mind ejjy Istenben, (amely a keleti s római egy házak által használt u. n. Nicaeno-Konstantinopolitanum-nak költői átdolgozása). Miután a hitvallással a bevezető liturgia, a (szószéki beszédet megelőző oltári istentisztelet) véget ért, rövid orgonajáték vezet át a második énekhez. IV. Gyülekezeti főének: Az egyházi esztendővel összhangzásban álló, az oltári szent- lecke gondolatait folytató, de egyszersmind a prédikációra is előkészítő ének, mely felébreszti és megszólaltatja a szívnek azon érzelmeit, melyek a hirdetendő isteni igazságoknak befogadásához szükségesek. Advent első vasárnapján pl. 111. >Öh miként fogadjalak«. (Ezalatt a lelkész felmegy a szószékre.) V. A prédikáció. A szószéki functió elején a lelkész csendes fohászkodása után üdvözlettel köszönti a gyülekezetei. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme... (II. Kor. 13, 13), vagy Kegyelem néktek és békesség... (1. Kor. 1, 3; II. Kor. 1, 2; II. Thess. 1, 2.), vagy pl. ad- vtntben: Kegyelem néktek és békesség alttól, aki vagyon, aki vala és aki eljövendő. Amen. (Jelen. k. 1, 4.), böjtben: Gal. 1. 1, 3- 5; nagypéntek: Jelen. k. 5, 12; husvétkor: I. Pét. 1, 3. 4; pünkösdkor: Éphez. 1. 1, 3. — Azután következik az a I a p i gé n e k fe 1 o 1 v a s á s a, mit a lelkész efféle fohásszal: Legyen áldott hirdetése szent igédnek Istenem, vagy: Az Ur áldja meg rajtunk szent igéjének hirdetését; vagy az előzőleg énekelt énekből vett sorral: E világ bár ne szeressen, én csak Téged választlak (113, 5.), vagy: óh vonj, Atyám, fiadhoz engem, hogy szent Fiad viszont Hozzád vigyen (11, 2.), vagy isteni evangéliom te légy vezérem utamon (296, 4.); énekstrófákkal: 285, 3, vagy 285, 9., vagy 80, 3., vagy 77, 3; vagy pedig ily formulával, ill. votummal fejez be: Dicséret néked, óh Jézus Krisztusunk! Következik az igehirdetés. A piédikáció befejezése után mondja a lelkész: Az Istennek békessége, mely minden értelemnek felette vagyon... (Philipp. 1. 4, 7.), vagy: A békességnek Ura adjon néktek békességet minden helyen, az Ur legyen mindnyájatokkal. Amen! (II. Thess. I. 3, 16.). A békeköszöntés után gyülekezeti közös ének követke- zi k, a prédikáció utáni ének. Ezt az éneket úgy válasszuk ki, hogy a gyülekezetnek az »ámen«-e legyen a hallott prédikációra, kifejezésre juttassa feleletét a prédikációra! A gyülekezeti közéneket, különösen ünnepek alkalmával, karének
