Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-11-07 / 45. szám
358, végeztetnek. A nyugdíjszámításoknál kompli- kálódnak a számítások még a rokkantság, illetve munkaképtelenség kérdésével is, sőt azonfelül •azzal is, hogy nem egy biztosított egyénről, a férfiról van csak szó, hanem a nőről (özvegyről) és gyermekekről (árvákról) is. Mindezek alapján tény, hogy egy nyugdíjintézet létesítéséhez a tagok által fizetendő tagdijak, valamint egyéb hozzájárulások megállapításához, vagyis az egész nyugdíjintézmény megalakításához, feltétlenül szükség van egy statisztikailag pontosan felépített tervre és állandó szakmatematikai ellenőrzésre, mert ellenkező esetben az intézet mindig ki lehet téve meglepetéseknek, amelyek a tagok nehéz teljesítmények árán megszerzett illetményjogait veszélyeztethetik. Ez a helyzet áll fenn ma, amikor a háborút követett szerencsétlen gazdasági helyzet e téren minden intézményt a tönk szélére sodort. Békeidőben az ily intézetek az államban, mint legjobb adósban, bízva, tartalék-tőkéiknek kamatozó elhelyezésére az államadóssági papírokat használták, hozzájött ehhez még később a hazafias szempont, melynek figyelembevételével hadikölcsönökbe fektették a tőkéket. Erről bővebbet nem is szükséges mondanunk, mert sajnos, széles az országban szinte nap-nap után hallatszanak az ennek nyomán felhangzó jajszavak. A rom helyén uj várat kell építeni, mely biztos menedékül szolgál az élet harcában elesettek számára. Ennek megépítéséhez pedig minden egyes harcos teljesitőképességének legjavát kell elvárnunk, mert hisz mindenki magának épit, maholnap maga, vagy családja fog a megépítendő várban menedéket keresni. Amikor az egyetemes nyugdijintézeti bizottság ezirányban ténykedését megkezdte, figyelembe vett minden körülményt, amélyet a jelenlegi általános gazdasági helyzet, az egyének teljes itőképessége, a más oldalról jövő segítség igénybevétele, az egyes tagoknak a mai állapot szerint beszámított szolgálati ideje, stb. tékin- tetében az igazságosság szempontjából figyelembe veendőnek talált. Mielőtt az újonnan' megállapított tervezet taglalásában fognék, szeretném, ha következő okfejtésem figyelemmel kisérésével mindenkinek megérthetővé tudnám tenni az úgynevezett díjtartalék fogalmát. E célból egy példát hozok fel. Mondjuk, egy 30 éves egyén 20 éven át halál1926. eseti biztosítást akar kötni azon feltétellel, hogy ha a 20 éven belül bármikor meghal, örökösei egy bizonyos tőkét kapjanak és ezért a biztosításért 20 éven át évenként egyenlő részletekben a biztosítás dijait fizeti. A biztosítótársaság kiszámítja az u. n. évi dijat, amelyet a félnek 20 éven át egyenlő részletekben kell fizetnie. Ámde minden ember jól tudja, hogy ennek a 30 éves egyénnek előrehaladó korával évről-évre növekszik az. elhalálozási valószínűsége, vagyis minél öregebb lesz, annál valószínűbb, hogy meghalhat, vagyis evidens, hogy az életbiztosító társaság által viselendő kockázat nem állandó, hanem fokozatosan nagyobbodó. Ezen progressiv növekvő rizikóval szemben viszont a fél által fizetendő dij végig egyforma. Kétségtelen tehát, hogy a fél fiatal korában tulfizéti a fiatal korának megfelelő rizikót, viszont később kevés az általa fizetett egyenletes dij a növekvő korának megfelelő nagy rizikóhoz. A biztosítótársaságnak a tag fiatal éveiben fizetett dijakból tehát csak annyit használhat fel, amennyi szükséges a számitásszerüleg megállapítható fiatalkori rizikó fedezésére, mig a különbözetet félre kell tennie, tartalékot kell teremtenie, hogy abból fedezni tudja azt a hiányt, amely a tag öregebb korában a dij kicsinysége folytán előáll. Azt hiszem, a tartalékképzés szükségessége és a fogalom maga, fenti példából világos. Ezen tartalékképzés a nyugdíjbiztosításnál fokozottabb mértékben bir fontossággal, mert hiszen a legtöbb nyugdíjazás idős korban történik, igy tehát a szolgálati idő elején megtakarított, tartalékolt dijak, járulékok vannak hivatva a nyugdijjáradéknak forrásául szolgálni. Ezt a tartalékot vitte el a háború. A helyzet tehát ma az, hogy itt áll cca 300 nyugdijintézeti tag hosszú szolgálati idő szerzett jogaival, a jogok kielégítésére szükséges tartalék- alap azonban hiányzik. Mi a teendő? Vagy elő kell teremteni a teljes tartalékhiányt, vagy el kell utasítani a tagokat igényükkel, vagy pedig a kettőt összeegyeztetve, redukálni kell a tagok igényét és elő kell teremteni a redukált igényeknek megfelelő kisebb tartalékot. Ha a tartalékalap megvolna, úgy a tagok egyszerűen fizetnék a rendes tagjárulékot, más befizetési kötelezettség nem terhelné őket. Most azonban elő kell teremteni egy súlyos hiányt, pótolni kell a tartalékot. Ez épp a legnehezebb. ■ Itt kell rámutatnom azon — egyes tagok álEVANGÉLIKUSOK lapja