Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-10-03 / 40. szám
316. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. mikor a szentségi is létrejött, de azért a titokban kötött házasság is teljesen egyforma hatály- lyal birt a most vázolt módon kötött házassággal. Ezt a joigállapotot alaposan megváltoztatta a tridenti zsinat. Itt terjesztették elő a Godexbe most már becikkelyezett álláspontot a francia király és I. Ferdinand pártfogása mellett, kik legnagyobb hívei voltak a reformnak. A javaslat ellen leghevesebben a jezsuiták harcoltak, mely állásfoglalás manapság különösnek tűnik fel, de ha tekintetbe vesszük azt. hogy a jezsuiták szerzete a protestánsoknak a katholikus egyházba való visszatérítésére alakult, akkor ez a rendeltetésük megmagyarázza a tridenti reform ellenzését, mit nem szabadéivüség- ből tettek, hanem azért, hogy ne legyenek a róm. kath. dogmák még merevebbek, hogy ne legyen a protestánsok és a katholikusok között a szakadás még nagyobb, mert ez csak meg- nehezitené visszatérítő munkájukat. Szerintük a róm. kath. házasság lényege a telbonthatatlan- ságon van, nem pedig annak megkötési tormáján. A tridenti zsinat tanácskozásainak eredménye a jezsuiták ellenkezése folytán kompromisszum lett, miszerint a meghozott határozat csak akkor lép életbe, ha azt minden egyes paróchián kihirdették. Mivel azonban a protestánsok nem hirdették ki, habár nekik is ki kellett volna, mert ők is katholikusok. csak engedetlenek a pápának, azért őket a rendelkezés nem is kötelezi, vagyis a protestánsok közötti házasságikötés mentes a tridenti iorma alól s ez a mentesség vegyesházasság esetében a másik félre is átszáll, vagyis a tridenti határozat előtti jogállapot marad tovább is érvényben, de azért a házasság érvényes és szentség lesz, ha az protestáns lelkész előtt köttetik is, mert a megegyezés és a nyilvánosság, mint a házasság lényeges kelléke fennáll. Idők múltával azonban, miután látta a pápai hatalom, hogy a protestánsok visszatéritésére nem sok a remény, nem talált okot arra, hogy velük szemben ez az engedékeny állalpot fenn- tartassék, azért kísérletet tett a reakciós álláspont keresztülvitelére, minek jele nálunk is mutatkozott az 1791: XXVI. t.-c. 15. §. és 16. §- ban, hol ki van mondva, hogy a vegyesházasság mindenkor katholikus lelkész előtt kötendő, mert csak ilv esetben lesz az valóságos szentség. Később ez az állapot megváltozott s minden maradt a régiben a Ne temeréig, illetve ennek álláspontját képviselő Godex érvénybe lépéséig. 1918-ban a »Déli Hírlap« november 19-i és az »Alkotmány« november 20-i számában az »Egyházi Közlöny« értesítése alapján a tenti két napilap is közölte azt a hirt, hogy a római szentszék a Codex alapján érvénytelennek nyilvánította a Ne temere decretumot felfüggesztő Provida constituent, mert a szentszéki döntés szerint a Provida particularis jog, már pedig a particularis jog a Codex 6. can. szerint, ha az általános szabállyal ellenkezik, akkor hatályát veszti. Minthogy a Provida ellenkezik az 1094. can.-ban foglalt általános szabállyal s mivel a Codex kifejezetten nem tartja fenn, ennélfogva a vegyesházasság kötésénél az 1099. can. 2. §-ban nevezettekre is kötelező az 1094. can.-ban megjelölt házasa ágkötési forma, vagyis a vegyesházasságoknák is a plébános és két tanú előtt kell köttetni. A szentszék ezen döntése előtt a magyar püspöki kar a régi liberális; álláspontot akarta fenntartani és a Provida constituciót privilégiumnak vette s ennélfogva a 4. can. szerint particularis jognak, mely ba az általános szabállyal ellenkezik, akkor feltétlenül érvénytelen. Nem helyes tehát Polner egyetemi tanár nézete, mikor a Provida constituciót a Codex 3. és 4. can. szerinti nemzetközi szerződésnek, illetve privilégiumnak kívánja tekinteni, mert annak partikuláris jog jellege már 1918- ban közöl tetett a magyar püspöki karral. Ugyancsak téved Polner tanár, mikor a Codex 5. canonja szerinti szokásnak mondja a Codex életbelépte előtti házasságkötési formát, mert az 1791: XXXVI. t.-c. 15. §. és 16. §-ával szemben nem hogy ember emlékezetet meghaladó, hanem még százéves szokást is nehéz vitatni. Ezekre a visszás állapotokra én már 1918- ban az »Evangélikus örálló« hasábjain számos cikk keretében rámutattam. Persze felszólalásomnak nem lett eredménye s egyházunk illetékesei nem tettek semmit. Most már késő a ius placétumra hivatkozni, vagy a kormánytól várni, hogy közbenjár a római szentszéknél. Erre akkor lett volna alkalom, mikor a szentszék a sérelmes döntését meghozta, annál is inkább, mert az akkori kormánnyal protestáns részről nagy volt a barátság. Abban meg egyáltalában nem hiszek, hogy $z u. n. protestáns világszervezetek utján meg lehetne változtatni Róma sérelmes intézkedéseit, •mert azokkal a római egyház, világhatalmának tudatában, nemcsak hogy nem tárgyal, de még szóba sem áll. Az u. n. világkonferenciák és szövetségek működésének eredménye nálunk abban mutatkozik, hogy egyetemes egyházunk költségvetését az illő képviselettel felszaporodott kiadások sok millióval terhelik. A Codex Juris Canonici életbeléptetésének időpontja igen ügyesen volt megválasztva, mert 1918-bán a központi hatalmak már elvesztették a háborút és igv a levert Németországnak nem volt meg a hatalma az 'ellenállásra. Szinte szállóige az a mondás, hogv a háborút katonailag Franciaország, gazdaságilag a zsiódk és vallásilag Róma nyerte meg. Ebben a mondásban sok igazság van, mert a Provida ooristitució js tulajdonképpen a hatalmas protestáns Németország nyomására látott napvilá-
