Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-09-26 / 39. szám

308. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. elvét, de az ezeknél sokkal fontosabb elvi val­lásos tényezőket feláldozzuk s igy végered­ményben vesztesek maradunk. Kérdem azért: szükségünk van nékünk mindezekre? Szükségünk van nevezetesen egy­részt arra, hogy egyházunkat az ilyen »alkalmak­kor« mindig újra meg újra mellőzésnek, meg- alázatásnák tegyük ki, másrészt arra, hogy ettől függetlenül, általában véve, egyházunk egész jel­lemével, istentiszteletünk elvi megítélésével és praxisával ellentétben álló, lehetetlen helyze­tekbe sodródjunk? Úgy érzem, hogy nincs. S éppen ezért — úgy gondolom — érezzük mindnyájam, azok is. akik nem állanak a »praxis«-ban, hogy itt valaminek történnie kell. Nyilvánvaló dolog', hogy mivel itt nem egyesek­ről, hanem az egyházról, annak tekintélyéről van sző, nem is lehet és szabad az eljárás módját az egyesek felfogására, Ízlésére, kisebb vagy nagyobb érzékenységére, vagy érzékére bízni, hanem egyöntetű állásfoglalásra van szükség s igy megérett a helyzet arra, hogy már a leg­közelebbi egyetemes közgyűlés hozzája méltó higgadt tárgyilagossággal foglalkozzék a kér­déssel s ennek eredményéképpen egyetemesen kötelező határozattal mondta ki, hogy: Olyan esetekben, amikor az istentiszteleti cselekmény komolyságához és egyházunk tekin­télyéhez méltó külső' keretek és belső előfeltételek (i stentiszteleti közösség') hiá- nyoznak, lelkészeink »alkalmi istentiszteletek« tartására ne vállalkozzanak, — ellenben az alkalomhoz és szükséghez ké­pest, akár felkérésre!, akár anélkül is: ajánlják fel az egyház szolgálatát az istentisztelet cél­jaira szolgáló méltó helyen, a 'lemplom- ban és az evang. isten tisztedet lényegének, az i stenti szfe1eti közösség elemi követelményének megfeVő módon, olyanformán, hógv azon az érdekelt hatóságok, testületek, egydÜiletek evan­gélikus val’ásiu tagjai vesznék részt. Szerénv felszólalásomat az erre hivatott és illetékes tényezők megfontoló figyelmébe aján­lom. ^tráner Vilmos Sopron. egyetemi tanár. Amit elfelejtenek! A magyar nemzetgyűlés küldöttsége járt ez év nyarán. Finnországban. E látogatásról szép leírásokat olvastunk a napilapokban. Dicsérik a finn hatóságok előzékenységét, a közönség nagy vendégszeretetéit, amellyel a rokon nem­zet fiait fogadták. Dicsérik a finn nép munka­szeretetét és kiváló becsületességét. A vendég­ségbe utazók előtt bizonyára egy egészen más világ tárult fel és aki elfogulatlanul azzal! a cél­zattal ment oda, hogy tanuljon, bizonyára sok hasznos tapasztalattal megrakodottan tér haza. Klerikális lapjaink egy dolgot sohasem em­lítenek, amikor finn viszonyokról szólnak, hogy az egy tiszta lutheránus ország és ismerve a világszerte megindult ultramontán propagandát, ezen nem is csodálkozunk. De még a határozot­tan liberális lapok tudósítói is következetesen elfelejtik megemliteni, hogy Finnország' egy ti­pikusan lutheránus ország, hogy magas kultúrá­ját ez a derék nép nem Rómának és Loyolának, hanem Wittenbergnek és Luthernek köszöni. A küldöttség tagjai bizonyára megfordultak az abói (turkui) dómban s ott láthatták azt a gyönyörű festményt, amely azon jelenetét áb­rázolja, amikor Agricola, a finn reformátor, át­adja az anyanyelvre fordított bibliát az akkori uralkodónak, Wasa Gusztávnak. A finn nemzet magas kultúráját nem faji- ságának és származásának köszöni, mert hisz más rokonai, mint például a lappok és szürjé- nek nem állanak ily magas kulturfokon. A kul­túrában nem is játszik oly nagy szerepet a faji- ság, mint azt legújabban sokan elhitetni szeret­nék és léptemnyomon hirdetik. Sokkal fonto­sabb tényező a vallás mint a faj. Mi a finn nemzet vallása elhallgatásában bizonyos tendenciát látunk. Ha a látogatók erre figyeltek volna, megdőlt volna lelkűkben az az előítélet, melyet itthón oly nagy felkészültséggel terjesztenek. Az az előítélet, hogy csak Róma a nemzetfenntartó erő. A finn nemzetnek nagly összeütközése volt az orosz cári hatalommal. Egy maroknyi nemzet állott szemben egy világhatalom mai Csak külső események mentették meg e hatalomtól és se­gítették őt nemzeti függetlenséghez és önálló­sághoz. Ez a nemzet, amikor megszabadult, nem kívánkozik vissza a megdőlt hatalom igája alá, pedig voltak olyan cárok is, ak:k alatt Finn­ország felvirágzóit, mint II. Sándor cár, ákinek szobra ma is ott áll a belsingtfőrsi dóm előtt. A kommunizmus pusztított Finnországban is — és ha a németek segítették is a finne­ket e nyavalya leküzdésében, mégis azt lehet mondani, hogy túlnyomóig önerejükkel Verték le azt. Azután megmutatták, hógv mint kell szociális reformokkal a kommunizmus által ütött sebeket pápai követ nélkül is egv-két év alatt meggyógyítani. Finnországnak volt nemzetiségi kérdése is, különösen magában az evangélikus egyházban. A többség nem akarta elnyomni a kisebbséget — és lé+esült a külön svéd püspökség: mert az evangélikus egyház nem váPaikozott római re­cept szerint a kisebbség denacionaíizálasára egynéhány politikai szempontból. Es látták a magas fokon álló népoktatást, m el vet még a dá n idő szakban magv következe­tességgel keresztül vittek a finn hatóságok az egvh'áz buzgó támogatása meglett. Finnország magas kuHuráiának hatalmas té­nyezőié volt az a Aoricola által átnyuítoH bib­lia és az azzal eoVütt járó dr. Luther Márton kiskátéia. Erről ió lesz nekünk meg nem feled­kezni, ha mások azt észrevenni nem akarják. ■' Dr. Sz. L. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom