Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-24 / 4. szám
26. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. hatolna ezekbe a viszonylatokba is. Mert Istennek igéje élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az izeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait. Bizonyára azokat a'gondolatokat is, amelyek a másók békéjének, örömének, erkölcsének Lerontására, erejének kizsákmányolására irányulnak. Az egyháznak feladata — Laible idézett mondása szerint is — az, hogy mindenkinek szolgáljon. De milyen hűtlenség, milyen képmutatás lenne, ha ^az egyház ezt a szolgálatot úgy értelmezné, hogy nem emelné fel szavát a társadalmi igazságtalanságok ellen! Ha minden ötvenedik, vagy századik pap közben »véres- szájúvá« lesz, az még nem olyan kalamitás, mint ha az egész egyház hallgat. Ha az egyház a gyülekezeteket csak úgy tudja együtt tartani, hogy ha hátat fordít a szociális kérdéseknek, bezárja fülét és szemét a társadalmi igazságía’anságok előtt, akkor méltán kérdezhetjük : mi célból tartjuk együtt a gyülekezeteket? Azt mondják, hogy a mai helyzet olyan bonyolult, hogy még szakemberek sem igen ismerik ki magukat és nincsenek egy véleményen a követendő eljárás felől. Mind igaz. De vannak olyan dolgok is, amelyeket nagyon jól ismerünk és tudunk. így tudjuk azt, hogy az a iársadalmi rend, amely szervezkedésének céljául a termelés fokozását tűzi ki, és az áruk előállításai tartja szem előtt, s aközben teljesen figyelmen kívül hagyja az embert, nem eszményi berendezkedés. Tudjuk, hogy az a nemzet, amelyiknek nincs elég ereje ahhoz, hogy a csecsemőket és gyermekeket megvédelmezze, zátonyra jut és hajótörést szenved. Tudjuk, hogy a vallás, ha megfeledkezik az igazságról, jogról és könyörület- ről, akkor útja elvált a kisemberek életétől, akiket magukra hagy bajaikkal, gondjaikkal, keserűségükkel. A kenyérkereset és az embereknek együttélése nem olyan dolgok, amelyek Krisztus egyházának érdek- és munkakörén kivül eshetnének. Ha ezekről a dolgokról a keresztyén egyháznak kétezer éves fennállása után nincs mit mondania, akkor vétkezik az ellen, aki azért jött, hogy az embereknek életük legyen és bővelkedjenek. Akármilyen álláspontot foglaljunk el az evolúció elmélettel szemben, semmiféle elmélet nem változtat azon a tényen, hogy a társadalmi berendezkedés állandó változásnak van alávetve. Nem lehet ezen változásnak iránya közömbös azon keresztyénség előtt, amelyiket isteni alapitója arra az imádságra tanított: »Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miképen a mennyben, azonképen itt a földön is«. Közreműködni abban, hogy Isten országa hozzánk miáltalunk is eljöjjön,, az egyháznak feladata és kötelessége. Egy misszionárius levele. Pár nappal ezelőtt az estéli órákban itt Répádéban, Dél-Indiában a missziói háznak pázsitján üldögéltem a szabadban. A holdat figyeltem, amint a pálmafák csúcsával egy szinten szállt tova, mintha csak bekandikáina ide is, oda is, amoda is, hogy megnézze, mi látni valója akad. Arra gondoltam, hogy milyen sokféllé dolgot és helyzetet van neki módjában itt Indiában látni. Mennyi nyomorgó szegénységet, iszonyú szenvedést, bűnt és halált kénytelen megpillantani és tovább menni, mert segíteni nem tud. Már másnap igen elevenen tapasztaltam meg ennék a gondolatnak igazságát. Épen végeztem a vacsorámmal, mikor sokan rohantak el a ház előtt és azt kiáltozták: »Egy gyereket megharapott a kobra«. (A kobra egyike a legveszedelmesebb mérges kígyóknak. Csípése nyomán nem támad daganat, s alig okoz fájdalmat, a végtagok és a test megbénulnak, s mikor a méreg a szívhez ér, beáll a halál.) Odaszóltam nekik, hogy a leggyorsabban hozzák be. Előszedtem az orvosságot és kikészítettem a kést, amellyel majd a sebet felvágom. A gyermekkel még mindig nem érkeztek oda, én tehát kiszaladtam és le az utón. A gyermek falujának első háza körülbelül százötven méterre van tőlünk. Mire az emberek odaértek, a gyermek már nem volt eszméleténél, annyira odáig volt, hogy úgy vélték, hiába hoznák a missziói házba. Mire odaértem, már halott volt. Egy órával azelőtt még élénk, gondtalan tizenkét éves fiú. Vadalmát szedett a sövényen. Szisze- gés, egy ütés., egy másodperc, s rajta volt a halál jegye. Szegény szülei nem tudták, hogy nálam gyógyszerek vannak. Egy rokonuk, aki véletlenül arra vetődött, mondta meg nekik, de már későn volt. Egy hindu fiú volt, aki a missziói ház közelében lakott, mégis hirtelen, Krisztus nélkül és megváltás nélkül halt meg. Milyen közel esik egymáshoz élet és halál, üdvösség és kárhozat! S te, kedves olvasóm, mit csinálsz? Micsoda szándékaid vannak Isten olyan sok tévelygő gyermekének rettenetes, elveszett állapota irányában ? Igaz szeretettel Dickey H. E.