Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-06-27 / 26. szám
202. Evangélikusok lapja Í926. nyög. Oh, nem önként! A világ' nem a rothadan- dóságot választotta. A világ a bűnt választotta. De az Istennek magasságai lecsaptak a világ: aljasságaira s igy állott elő a világ; rothadásának állandó rabsága. »Az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög.. Mi magunk is fohászkodunk.« . A szavak esztergályózói és kuruzsilói, a nagy- képű gondolathulla mosók arra a vi ágszemlé- letre, amelynek az apostol itt kifejezést ad, ráhúzzák a »pesszimizmus« szónak elnyűtt, de azért mégl mindig divatos köntösét. Azt a »férget, amely soha meg nem hal« bekenik egy vánnyadt filozófiának vazelinjával, hátha valamiképpen ők nyelhetnék simán le azt, ami őket elnyeli s az erkölcsi indifferentizmus és a vallási agnoszíicizmus parfümjeivel akarják legyőzni a rothadás bűzös szagát. A determinista materialisták a suszter- székeken ülve el akarják hitetni a Világgal, hogy az ,a fátum, amelyet ők hirdetnek s amely a csi- rizestál tartalmának minden ismérvét magán hordja, megjegyezik azzal, amely alatt Hellasz hősei vívták Ilion falait. De, hogy az apostolt senki össze ne téveszthesse a csacsogó filozófokkal, a szavak kötéltáncosaival és az üresagyu szappanbuborékfuvókka 1, azért találunk itt egy szót, amelynek jelentését mindenkor csak kevesen ismerték s. ma is kevesen ismerik. Egy szót, amelytől sokan féltek és ma is félnek. A világ megszabadul! A világ! rabságának rothadását és a rothadásban való rabos- kodását semmivel sem mérhetjük meg| talán jobban, mint ezzel az egy szóval: szabadság. Mert a rothadó világ semmitől sem retteg annyira, mint a szabadságtól. És a mi világunknak rothadtságát semmi sem mutatja jobban, mint agyoiihallgatása azoknak, akik a szabadságot eltiporták és vérpadra hurcolták. Megszabadul! Szabad lesz a lelkiismeret, szabad lesz a polgjár, szabad lesz a haza, szabad lesz a valíásgyakor- lat! A rothadt világ1 fél a szabadságtól. Azonban a teremtett vi lági sóvárogva várja a szabadságot. Mert nem csak világ van, Teremtő is van. Nem csak rothadás van. Élet és üdvösség! is van. És vannak Istenfiak. Szabadok. Hősök. Bátrak. Szentek. Látók. S ami a rothadó világiban az Istené, az vágyva, sóvárogva, fohászkodva nézi ezeket az Isíenfiakat és szabadságukat. A világ megszabadul. A rabságtól és a rabtartóktól. Mert a világ mindennek ellenére is teremtett világ, amely nem Isten nélkül van, hanem Isten által van. Pál apostol nem pesszimista, ő próféta és szolga. Isten titkainak sáfára. Isten követe. Istennek munkatársa. Tudja, hogy egy rothadó viliágnak beszél. De nem felejti, h ;gy ezt a világot Isten teremtette. Vrágismerete és Istenismerete együtt tanította meg arra, hogy a viliág rab s hogy a világ felszabadul. A mohamedánizmus mai világhelyzete. Szemünk láttára csoda megy végbe. Amit néhány esztendeje csak kis mértékben lehetett remélni, valósággá lett és még a vi 1 ágiorgalomtól távoieső vidékeken is egyik napról a másikra bennünket gondolkodásra és cselekvésire indító erős mozgolódás észlelhető. Uj nap kezdődik. Alapjában megingott az a dogmatikus bizonyossággal unos-untaian ismételt tétel, hogy a Keleten a viszonyok nem változnak. A mohamedán országok egykori elzárkózotíságla s vallási és társadalmi berendezkedésüknek sajátossága következtében úgy tűnhetett fel, hogy a Kelet csakugyan megmarad állandó változatlanságban. De most azt látjuk, hogy a nyugati kultúra gondolatvilágának és erőinek hatása alatt az egész mohamedán világ belesodortatott a politikai és szociális ébredés árjába. Ez azonban az állami és vallási életnek az izlamban fennálló szoros kapcsolata melleit a va 1 lásrendszernek is súlyos megrázkódtatását jelenti. Abba a tarka képbe, amelyet az izlamnak ébredő, modern gondolatoktól és törekvésektől mozgatott világa mutat, minden nap uj vonásokat rajzol és gyakran feltámad bennünk a kérdés, hogy mely cél félé halad ezeken a modern utakon az izlam viíiágja és milyen képet fog; ölteni a mohamedán népek egyes nemzeti csoportjaiban. A leggyorsabb iramot ezen az utón kétségkívül Törökország mutatja, ahol Musztafa Kemal basának diiktátori, tisztán nemzetileg orientálódott akarata a török népet és bennünket egyre uj tények dé állít egészen a svájci polgári törvénykönyvnek néhány héttel ezelőtt történt bevezetéséig, amely tény az utolsó állomás a modern köztársasági államforma felé vivő utón, amikor az állam különválik a vallástól, a fajnak és a saját népiségnek érdeke a mérvadó szempontok.' Ez a fejlődési folyamat, amely feszült figyelemre méltó, már a háború előtt megindult, a háborús években és a háború után mind gyorsabbá és intenzivebbé lett s a vége beláthatatlan. Az uj korszak akkor kezdődött, mikor országok és népek a távolságok legyőzése következtében egyre közelebb jutottak egymáshoz. Ez a fejlődés évente óriási léptekkel halad előre. Egyetlen ország, még Arábia belseje sem, maradhat meg elzárkózottságában. Az utóbbi években Északafrikában és Kisázsiában, egészen Indiáig hány ezer kilométer vasutat és automobil utat építettek! Még a Szaharán keresztül is automobilok járnak és Damaszkusztól Bagdadig
