Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-03-22 / 11-13. szám
EVANGÉLIKUSOK LAPJA 18 l»i5 EGYHÁZI ÉLET. Olvasóinkhoz! Az „Evangélikusok Lapja“ meg akarta várni egyfelől a jog- és alkotmányügyi bizottság állásfoglalását a felsőházi törvénytervezet ügyében, másfelől be akarta várni az 0. L. Sz. központi választmánya döntését a lap dolgában is. Ez a meg- és bevárás indokolttá tette a lapnak via*- szatartását és a szokottnál későbbi elindítását. A késedelmet terjedelemben kárpótoljuk. De mert ez az utolsó Budapesten megjelenő szám, igyekeztünk annak olyan terjedelmet adni, mely hozza a nálunk levő anyagot és ezzel pótolja ki az uj szerkesztésben majdan megjelenő számig az időt is. Kérjük L olvasóinkat, várjanak türelemmel az uj számig, mely a szerkesztői és kiadóhivatal átvétele után haladéktalanul meg fog jelenni, úgy tudjuk. Győrben. Diákakció! Diákakció cim alatt állandóan közölt felhívásunk eredményéről a következőkben számolunk be: Gyűjtöttünk összesen 18 millió koronát. Március 20-ig adakoztak még: Ev. Egyházközség Nagykanizsa 50.000, Ev. nagykanizsai nőegylet 100.000, Horváth Ká- rolyné 100.000, Böhm Ignác 20.000, Horváth Olivér 25.000, Vértesi Zoltán, a Lelkipásztor szerkesztője (Magyarboly) 50.000, Benkő Sári (Budapest) 500.000 és Seiybeli Horváth János és neje szül. Klausmann Irén (Budapest) 50.000 koronát Ezt a 18 milliót a március hó 18-án tartott választ- mányi gyűlés a következőképen osztotta szét: a budapesti egyetemen tanuló ev. ifjúság közt 10 milliót, a szegedi közt 3, a debreceni közt 2 és fél milliót és a pécsi közt, amennyiben annak szüksége fenforogna, a maradék nyer majd kiosztást. I I nemes Hofmann Ágost, nagvnémetegyházai birtokos, lapunknak lelkes barátja* a esabdi gyülekezet volt felügyelője, Fejérvm. törvényhatósági bizottságának tagja, febr. hó 27-én, Abbáziában, ahová gyógyulást ment keresni, hosszú és kínos szenvedés után. de Isten akaratában teljesen megnyugodva, elhunyt. Holttestét kívánságához képebt hazaszállították és a tervei szerint megépiteti családi kriptában helyeztetett öTök nyugalomra Nagyné- inetegyházán. A temetési szertartást, utolsó kívánsága értelmében lapuiik szerkesztője végezte. A temetésen meg jelent FejéT vm. főispánjával az élen minden vezetőszere pel vivő tényező, Bicske és Csabdi polgárságának szine- java. Emlékét sokan áldják! j- légid. Zsámbor Pál, Selmecbányának köztiszteletben álló, nagy képzettségű lelkészei, áldásos tevékeny éfle- ’ének 54 évében, március 15-én, az Urban csendesen elhunyt. Felesége, Bakay Pé;er leánya, három fia, egy unokája gyászolja és egyházközsége, mely mély és igaz tisztelettel vette körül Terezienstadtot is megjárt lelkipásztorát. 17-én d. u. 3 órakor temették el általános és üsainte részvét mrBlett. Azon boldogok közé tartozik, akik, mert amíg éltek az Urban éltek, az Urban haltak meg. Felemelő temetés. Mint lapunkban már jelentettük, a Rajókazai egyház 37 éven át volt lelkésze, Leskó Béla f. hó 9-én Péteriben elhunytál. A 81 évet élt aggastyánt f. hó 12-én helyezték Miskolcon siri nyugalomra. A temetésen a családtagokon kívül nagyobb családja, gyülekezető számos tagja vett részt, kiknek élén az egyház felügyelője, báró Kadvánszky Kálmán és a lelkész rótták le a felejthetetlen lelkipásztor iránt a kegyelet adóját, előbbi családja, utóbbi a gyülekezet nevében helyezvén koszorút a ravatalra. A temetést Nemes Károly hegyaljai föesperes végezte, szivekbe markoló képét festvén nvr(g az elköltözött munkásságának. A gyülekezet nevében Ligeti Ede lelkész mondott meleg búcsúszavakat, majd Turóczy Zoltán imája és Tóth József alesperes áldása után fel- zendült a gyülekezet bucsuéneke. Jellemző a gyülekezet és volt Jelkipásztorának egymásra való Itatására az egyház rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyvéből vett ezen sok-sok mindenre rávilágító része: A rendkívüli egyházi közgyűlésen megjelent egyháztagok az elhunyt lelkipásztoruk iránt érzett mélységes tiszteletüknek mindenekelőtt azzal óhAjtottaic kifejezést adni, hogy a gyászeset bejelentését helyeikről felállva hallgatták végig, majd |>edig elhatározták, hogy szeretett lelkészük iránt érzett kegyeletük jegyzőkönyvileg a következőkben örökittessék meg: „Tizenhét éve már, hogy a sajókazai ág. hitv. ev. parókia apostoli buzgóságu lakója, immár Istenben boldogult lelkésze, nagytiszteletü Leskó Béla ur, gyülekezetének mindenkor hűséges lelkipásztora hogy testi-lelki erőit felette igénybevett fáradalmait szülőt-tisztelő gyermekei szerető körében kipihenje — egyházközsége területéről elköltözött. Ezt megtehette, de nem költözhetett ki szerető bivei hálás szivéből. Templomainkban, iskoláinkban és lelkészlakunkhan az ő helyét hetölthetik, amint azt be is töltik, más bivar tott egyének. Ebben, mint a természet rendjében érvényre jutó örök isteni törvényben a gyülekezet minden egyes tagja meg tud nyugodni; de a szivekben, melynek megmunkálója volt, bár helyet találhatnak, miként találtak is utódai, azonban csak annyiban és addig, mig a 37 éven át hűségesen munkálkodott lelkipásztor emléke érintetlen és csorbítatlan marad. S ez az emlék — bár nehéz és vérzivataros időket kellett átélnünk — ez a kegyeleten érzés — bár korunkról az az általános vélemény, hogy benne a jóérzés, hála, kegyelet és eszmények után való törekvés halványulófélben van — bennünk — mi tudjuk, most tudjuk — mégis teljes fényében ragyog. A visszaemlékezés eine komoly óráján bizonyságot kívánunk tenni arról, hogy’ a távozó a mi körünkben Kisztusnak szolgált és öt követte. A gyászhir hallatán evangéliomi lelkületűnket ez nyugtatja meg, mert keblünk mélyén a meglxddogult számára életerőt jelentett krisztusi szó cseng: „Aki nékem szolgál, engem kövessen és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és, aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya.“ (János evangé- lioma 12. Rész; 26. vers.) Közös bánatunkban mindannyiunk közös vigasza: „Megbecsüli Őt az Atya!“
