Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-03-22 / 11-13. szám
6 EVANGÉLIKUSOK. LAPJA 1825 mitott ennek a lehetőségével is. Kimondotta, hogy azon esetben, ha felirata süket fülekre találna, összehívja az egyetemes közgyűlést. Kérjük egyet, egyházunk vezetőségét: tegye meg inkább ma, mint holnap és ott jelentse be azt is, hogy a közös prot. bizottságnak mi az álláspontja! (Kg.) Az egyházi fegyelem Összehasonlítom a különböző egyházakat, azok tanításának a lényegét, istentiszteleti, kulturális, társadalmi megnyilatkozásait és elért eredményeiket s arra a megallapitásra jutok, hogy evang. egyházunk tanítása, hittartalma, kulturális munkája, valamint társadalmi megnyilatkozása nem áll egyenes arányban a felmutatható eredményekkel. Tanításunk tiszta Krisztusi igazság, erkölcsi felfogásunk emelkedett, iskoláink kulturális munkája igen előnyösen ismert, úgy a nemzeti, mint kisebb politikai és erkölcsi közösségekben való megnyilatkozásaink tiszteletre méltóak. Mindezek mellett szinte az volna természetes, hogy hóditó erőt képviselünk, számban és ennek folytán hatalomban és tekintélyben növekszünk, pedig ennek épen az ellenkezője áll: fogyunk, hanyatlónk. Mi lehet ennek az oka? Hosszas vizsgálódás után arra az eredményre jutok, hogy egyben vagyunk mi túlságosan gyöngék: az egyházi fegyelemben. — Nem akarok sok példára hivatkozni ennek kimutatásában, pedig bőven állna rendelkezésemre a fenti megállapítás szemléltetése. Azzal se akarok uj dolgot mondani, hogy fegyelem nélküli hadseregben hiába vannak jó vezérek, vitéz katonák, hiába magasztos eszme a küzdelem célja: nem lehet diadal. Egyházunknak fegyelemre van szüksége. A viz nagy érték és nagy áldás, hatalmas ereje gyárakat, malmokat hajt, hajókat hordozhat a hátán, de csak akkor, ha mederbe van szorítva; mihelyt kilép abból, árvízzé lesz, bár így is lehet termékenyítő ereje, — de a benne rejlő sok, hatalmas erő kihasználatlanul marad. Ezt a hasonlatot látom a valóságban, ha egyházunk jelen helyzetére gondolok. Mennyi hitbeli, erkölcsi erő, mennyi kiválóság van a sorainkban; van felséges élethivatásunk úgy a hazában, mint az emberiség fejlődésében, mennyi értékünk van személyekben, — de mindez nincs kellőleg kihasználva. Csak egy útra, egyetlen eszközre tudok rámutatni, amelytől eredményt várhatunk: egyházi fegyelem. Ez a fegyelem azonban csak az egyház egyetemére kiterjedő lehet, vagyis ne egyes részét, vagy egyes helyeit fegyelmezzük. Legyen egyházi fegyelem a theológián, legyen a lelkészi hivatal felett, tegyen fegyelem-gyakorlás az alsóbb és felsőbb fokú alkotmányos testületek, mindennemű intézményeink felett. Közelebbről is megvilágítom a fenti kívánságot. Nagyon fontos egyházi életünk szempontjából a theológia szelleme. Jól emlékszem annak a theológiai tanárnak a magyarázataira, aki hetykén hirdetett nekünk olyan tanokat, amelyek hallatára lázongott a szülői házból hozott hitünk, s amelyeket az illető professzor maga is cserbenhagyott (hála Istennek!), mihelyt gyakorlati lelkész lett. De ha csak egy tanárunknak telt volna gyönyörűsége az egyház hitével ellenkező doktrínák hirdetésében! Nem csodálkozom, hogy theológiákról kikerülő lelkészgeneráció az életbe kilépve uj iskolába lépett, amelyre nem, vagy csak alig-aiig készítették elő. A theológia nem lehet luxusintézménye evang. egyházunknak, hanem szolgálója. Természetesen távol áll tőlem az általánosítás s ebből kifolyólag ismeretlen professzorok köny- nyelmü elitélése, amit leírtam az az én, de sok lelkésztársam szomorú tapasztalata. Különben a theol. fakultás nevében az egyetemes gyűlésen elhangzott nyilatkozat reménységet ébreszt bennünk arra nézve, hogy a theol. fakultás tanárai soha nem fogják szem elől téveszteni az evang. egyház hitének szolgálatát s a rájuk bízott ifjúság megfelelő irányítását. Erre felügyelni az egyházi hatóság joga és kötelessége. Gyakorolnunk kell a fegyelmet a lelkészi hivatalok s azok vezetői felett. Minden lelkésznek éreznie kell, hogy van felettes egyházi hatósága, mely figyeli hivatalos és magánéletének minden megnyilvánulsá- sát. A felettes hatóságnak ez a mindenre kiterjedő figyelme méltatja, vagy kritizálja a működését. A jelenben tapasztalható szabadosságig menő függetlenség nem válik egyházunk javára. Az ev. lelkész nem lehet ura, hanem mindenkor készséges szolgája a gyülekezetének. Ha ilyen szellem válik uralkodóvá evang. egyházunkban, akkor a munkálkodó lelkészek nem fogják érezni a magukra hagyatottság bénító terhét s a kényelmeskedni szeretők óvakodni fognak az éber és evangéliumi, felelősségteljes szigorral fellépő felettes hatósággal szembe kerülni. Lesz ennek a fegyelemnek ébresztő és munkára serkentő hatása. Van-e valaki, aki ezt szükségtelennek tartja? Nem állhatunk azonban meg itt a fegyelmezés terén. Az egyházi fegyelem szabályzata állítson fel normativumokat az egyház minden vezetőjével, sőt minden tagjával szemben. Az evangélikus egyházban „érdemekért“ senki se tölthet be semmiféle hivatalt. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy az utóbbi időben nagyon hangsúlyozzák egyesek „érdemeit“, ami pedig evang. ethika szerint nem lehet, mert itt csak szolgálatok vannak. Erre hívjuk mi el a mi vezéreinket, felügyelőinket, presbitereinket. A Krisztus igája gyönyörűséges szolgálat. Ennek szem előtt tartását kívánja evang. egyházunk minden tagjától. A szolgálatot teljesítőktől elvárjuk, hogy hűségesen teljesítsék hivatásukat. Milyen szépek, harmonikusak, áldásosak lesznek a mi egyházi gyűléseink, ha ott a felügyelői, presbiteri székeken olyanok fognak ülni, akik hálát éreznek Isten iránt, hogy őket az evang. egyház felséges munkájában szolgálatra hívta el. Állapítsuk meg, hogy kik lehetnek presbiterek, felügyelők. A legelső feltétel, hogy egyházunknak hűséges fiai legyenek. Ne a nevük, ne a gazdagságuk, ne a társadalmi állásuk, hanem az imádságos hitük legyen az, ami feléjük fordítja hittestvéreink bizalmát. Mennyi gyülekezetünkben indulnának meg „az álló toronyórák“, ha az imádságos hitü vezetők ott ülnének vasárnaponként a templomban. Milyen buzditólag hatna ez a gyülekezetre, mennyire fejlesztené a lelkész munkakedvét! Ne felejtsék el a vezérek, hogy ők is felelősek a gyülekezetért és ne felejtse egy egyház- tag és presbiter sem, hogy nemcsak a lelkész felelős a gyülekezetéért Isten előtt, de a gyülekezet is felelős a lelkészért. Ha hivő vezetőket állít a gyülekezet a vezéri polcokra, ha ilyenek lesznek irányitói az egyház életének, akkor egyszerre csak elevenedni fognak, a Készüljünk a husvét utáni 2-ik vasárnapon tartandó sajtónapra!
