Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-08-16 / 32. szám
4. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1925. igen erős szavakkal ítéli el a jezsuitáknak nemcsak nevelési rendszerét, hanem erkölcstanát is. Ez utóbbira nézve mondja a Responsum: »Nem lehet tehát csodálkozni afelett, hogy any- nyi vita tárgyát képezték az ő tanaik a próbán bilitás eseteiről, a mentalis reservatiióról, a kétértelmű és hamis eskü módozatairól, a zsarnokgyilkolás szabadságáról, a célokról, melyek minden eszközt szentesitnek s száz meg száz egyéb kiirtásra méltó tételeikről, melyek ha érvényre jutnának, a vétkezés lehetősége szabadsággá, az eskü hazugsággá, az egyesséigek egyenetlenségekké, a törvények szórsz álhasogat ásókká változnának, a hitélet romlásnak indulna«. íme, ebben is benne van: »A célok, melyek minden eszközt szentesítenek«. Ebben olvasható' ez a súlyos vád is: »Páter Kiss (Imre) jezsuita boldog emlékű nagyanyánk (Báthory Zsófia) halála után övéihez egy gazdagon megtöltött szekrényt küldött e felirattal: »Páter Kiss egyházi beszédei«. A beszédeket azonban csodálatos módon aranyláncokká, drágakövekké s gyöngyökké átváltozva találta mostoha atyánk (Thököly), ki a küldötteket útközben meglepve s a szekrényt felnyittatva napvilágra hozta a lelkiismeretes gyóntató atya csalását és megmenté a kincseket«. (Zsilinszky M. Vallásügyi tárgy. IV. 212. 215.) Rákóczinak ezt az igen súlyos tartalmú Res- ponsumát Katona István, a jezsuita történetiró nem akarta hitelesnek elfogadni. De két egykorú tö rtén éti ró, Cserei Mihály és Bőd Péter is közli. És Márki, Sándor is, ki Rákóczi életrajzában (II. 403.) egy-két érvet próbál a hitelesség ellen felsorolni, kénytelen Cserei és Bőd bizonyságát »figyelmet érdemlőnek« mondani. Horváth Mihály, a r. kath. püspök és történetiró a Responsumot hiteles és felette érdekes okmánynak mondja, »melyet Rákóczi a saját nevében íratott« és többször idéz belőle. (M. Tört. IV. 265., 267., 271., 375.) Bőd Péter a Responsum ot egész szöveg ében közli. (Hist. Eel. II. 324—40.) Cserei csak kivonatosan, de mint erős kálvinista hozzáteszi,: »Az Isten csodálatos vezérléséből pápista emberrel mondatá ki az igazságot és a jezsuitáknak minden istentelen prac- tikájokat napfényre vele kiadatá«. (Cserei Hist. 379.) Rákóczi el is távolította az országból a jezsuitákat és Jablooszky Dániel berlini szuperintendens és porosz követ (Comenius unokája) előtt 1708-ban úgy nyilatkozott, hogy ezt a (kuruc) háborút a jezsuita tételek és elvek korlátlan garázdálkodása idézte föl. (Századok. 1870. 84. Márkis S. II. 405.) A fentebbi Responsum 1784-ben külön is megjelenti Magyar nyelven a Kéler-féle gyűjtemény alapján Zsilinszky M. közli. (I. m. IV. 205—25.) A jezsuiták nem is voltak jóakarói Rákóczinak. Nem tudták neki megbocsátani, hogy fegyvert fogott a Habsburgház ellen. Már Longueval is a bécsi jezsuiták közvetítés ével árulta el Rákóczit. És vallásos nézetei miatt js megvádolták a fejedelmet. Rodostóban sokszor panaszkodott Rákóczi a francia jezsuitákra, hogy igazságtalanul bánnak vele és a janzenizmus hírébe keverték. Cachold galatai jezsuita és társai1 határozottan j an zenistának mondták, pedig: elfogadta az Unigenitus-koinstituciót. (Szekfü Gy.: A száműzött Rákóczi. 230—34.) De tárgyunkra nézve itt csak az a fontos,, hogy Rákóczinak 1706-ban kelt Responsuma már nekik tulajdonítva szól »a célokról, melyek minden eszközt szentesítenek«. És ennek hitelességét Cserei, és Bőd egykorú törtémetirák bizonyságaival szemben nem lehet kétségbe vonni. Rákóczi és környezete ezt már 1706-ban jezsuita tételnek tartotta, miként korábban Pascal is. Végiül még a buzgó katholikus Széchenyi István g|róf jellemző szavait idézem (és fjedig az eredetiben), melyeket a fiához intézett intelmében olvashatunk: »Ein verschlossener Mensch sehr leicht jene Qualität in seinem Innern entwickelt, welche die Jesuiten mit so viel Geschick practisiirten, und die mit Reservatio mentalis bezeichnet wurde. Die Jesuiten haben nie Unwahrheit gesagt, sie haben nie gelogen, dazu waren sie viel zu gescheid, viel zu durchgetrieben und agbedreht, — sie begnügten sich um ihr Ziel, ihre Zwecke zu erreichen damit: die Menschen in einer irrigen Meinung zu belassen«. (Döblingi hagyaték I. 521.) Ami most már Kühár és társa számonkérését illeti, én nem állitattam, hogy ez a tétel a szállóigévé lett formában (finis sanctificat media) fordul elő a jezsuiták műveiben. De viszont az is bizonyos, hogy a vele egy jelentésű tételek (cum finis est licitus, etiam media sunt licita; cui, licitus est finis, etiam licent media; media honastantur a fine) megvannak náluk. Nem értem ezt az igen nagy érzékenységet a jezsuiták múltjával szemben, midőn Pascal, a kiváló római katholikus tudós és hivő vallásos lélek oly elemi erővel támadta erkölcstanukat, midőn saját tanítványukat II. Rákóczi Ferenc és volt tudós rendtársuk, Hoensbroech, oly súlyos ítéletet mond róluk, midőn annyi római katholikus állam (még az egyházi állam is) többször száműzte őket, midőn a fejedelmek gyón- tatóit (Lamormain, Miller, Lachaise atyákat) annyiszor teszi felelőssé a történelem uraik dolgáért s midőn maga XIV. Kelemen pápa is a rendet feloszlató bréivében 1773-ban oly súlyos vádakat (a keresztyén békesség megzavarásul, a jó erkölccsel ellentétes tanok stb.) sorol fel ellenük. Bethmann-Hollweg német kancellár még 1912. is nyílt ülésen igen kemény Ítéletet mondott a jezsuiták rendi működéséről. Támadóim uj adatokat kértek, tehát szolgáltam velők. Ezekhez képest az én rövid idézetem, melyet csak jellemzésül használtam, igazán ártatlan dolog. Kár volt ezt a kérdést megboly- ’ gatni éppen napjainkban, midőn nemcsak á sok ádáz külső ellenség ólálkodik és les reánk, hanem itthon a vallás türelmetlenség is hábor
