Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-07-12 / 27. szám
Í92Í EVANOÉLIKUSOK LAPJA 1. nie^ Írásban jelentette be lemondását, amelyet'a közgyűlés sajnálattal vett tudojnásul, s öt érdemeinek elismeréséül tiszteletbeli felügyelővé választotta. Egyházi jegyzővé meg- választatott Ihász László kisbabod lelkész. Megállapittatott, hogy a gyülekezetek Németh Károly lébényi lelkészt választották meg esperessé. Németh Károlyt Pálmai Lajos iktatta be ünnepélyesen hivatalába; a beiktatási szertartás alkalmával a győri gyülekezeti énekkar Fodor Kálmán karnagy vezetése alatt énekelt, Pálmai Erzsébet Fodor Kálmán karnagy kisére e mellett szólót énekelt el (Miatyánk) igen mély hatással A beiktatod esperes székfoglalója után a közgyűlés a Szeretctházban folytatódott. Terjedelmes és részletes esperesi jelentés számolt be az 1924/25. közigazgatási év eseményeiről, a gyülekezetek hitéletéről. Pénztárosnak Kovács Zsigmond tárnokréti lelkészt, ellenőrnek Nagy László bezi lelkészt, népiskolai bizottsági jegyzőnek Szekeres Sándor bőnyrét- alapi lelkészt választotta meg a közgyűlés, amely a különböző bizottsági jelentések letárgyal ása után 1 órakor ért véget. A vasi közép ©vaiig. egyházmegye jun hó 25-én Kőszegen tartotta évi rendes közgyűlését Zongor Béla esperes és dr. László Kálmán egyházmegyei felügyelő elnöklete alatt. A közgyűlést megelőzőleg Rónai B. Gyula egyházmegyei jegyző liturgikus istentiszteletet tartott a kőszegi templomi énekkar közreműködésével. A gyűlés fontos kérdéseket tárgyalt le mindvégig a szeretet és egyetértés jegyében. Kegyelettel áldozva bold, nagy püspökünk. Gyurátz F. emlékének, egyhangúlag fogadta el Czipott G. lelkész ama indítványát, hogy a kőszegi evang. leánygimnázium ezentúl a »Gyurátz Ferenc leánygimnázium nevet viselje. Az egyház- megyei gyűlést megelőző estén az egyházmegyei gyámintézet tartott lélekemelő vallásos ünnepélyt a következő programmal: \. Közének. 2. Ima: Dr. Tirtsch G. kőszegi lelkész. 3. Wienatovszky: »Legenda . Előadták orgonán és hegedűn: Grazi Gy. és Kühn I. I. Czipott G. gyámint. elnök beszéde. 5. Kapi Gy. »Miatyánk -jál orgonakisérettel énekei te Karner Ferenc, (i. >Egyház és kultúra szabadelőadás, tartotta Kiss István kőszegi vallástanár. 7. Kárpáti »Esti ima < énekelie a templomi énekkar. Kühn I. karnagy, vezetésével. 8. Ima. 9. Közének. A művészi zenei számok, valamint Czipott G. gyáininlézeli elnök megkapó beszéde és Kiss István vallás- tanár értékes, gyönyörű előadása mindvégig lebilincselték az ünneplő sokaságot. A fejér-komáromi egyházmegye junius hó 23—25. napjain tartotta közgyűlését Oroszlányban Balogh István esperes és dr. Händel Bcla egyházmegyei felügyelő elnöklete a'att. A gyűlésen résztvett lándori dr. Kéler Zoltán egyházkerületi felügyelő is, kit lovasbandérium és magyar ruhás lányok kíséretében Droppa Samu helyi lelkész üdvözölt a vendéglátó gyülekezet nevében. Az egyházmegyei gyűlést bevezetőiig lelkészi értekezlet volt, amelyen Droppa Samu istentiszteleteink liturgiájáról, Magyar Géza száki lelkész a dunántúli egyházkerület belmisz- s/iói pn grammjáról, dr. Csengödy Lajos csák- vári lelkész pedig az igazi katholikus anyaszent- cgyházról értekezett. Az értekezleten különösen kifejezésre jutott a biblikus alapon dolgozó bel- miss/iói munkának istentiszteleteinkben az imádság nagyobb érvényesülésének szükségessége. A itlkészcgyesűlet elnökévé Pedhradszky János alperest választotta. Ugyanezen napokban tartotta az egyházmegyei tanítóegyesület is értekezletét Csengey Gyula oroszlányi tanító elnöklete s a/, egyházmegyéi elnökség részvétele mellett. Az értekezletnek kiemelkedő pontja volt Szijj Gyula vértesketbelyi levita-tanító minta- tanitása, melyben az irreilcma gondolatát dolgozta fel a gyermekek hazafias irányit nevelése céljából. 24-én vallásos estély volt a szép cs történelmi értékekben gazdag templomban, melyen a helyi vegyeskar és szavalok közreműködése közben Magyar Géza száki lelkész tartod szabad előadást az iskola, templom és család hitépitó munkájáról. A gyám ntézeti istentiszteleten dr. Csengödy Lajos hirdette az igét, ö szolgált az urvacsorcosztás alkalmával is. A közgyűlés a megüresedett tisztségek betöltése során Vélsey Ede ~ áTKTbr há^gY ur ó nagyméltóságát egyházmegyei törvényszéki bíróvá, Gáncs Aladár székesfehérvári lelkész távozása folytán megüresedett egyházmegyei pénztárosi tisztségre pedig Piri Károly szendi lelkészt választotta. Az egyházmegye mozgalmas esztendejéről szóló egyébként is tartalmas esperesi és egyházmegyei felügyelői jelentéseket a nyomtatásban megjelenendő jegyzőkönyv teljes terjedelmében fogja hozni. A tiszavidéki egyházmegye junius 26— 27-én tartotta ez évi közgyűlését Tokajban. A gyámintézeti istentiszteleten Lábossá Lajos debreceni vallástanár beszélt a felelősségérzetről, Krecsák László nyíregyházi karnagy szólót énekelt. Az egyházmegyében még megcsonkított voltában is több, mint 8 millió korona gyűlt össze a gyámintézet céljaira. A közgyűlésnek valóban kimagasló pontja volt dr. Haendel Vilmos csp. felügyelő megnyitó beszéde, melyben a tudományos készültség és komoly, elmélyedés alapján vont párhuzamot a r. katholicizmus és protestantizmus lényege között. Dómján Elek esperes alapos jelentésében kiterjeszkedett a hitélet megnyilatkozásaira, nem hunyt szemet a veszedelmek előtt sem; fontosnak és szükségesnek tartja az cgyházvédelem teljes kiépítését s az egy h ázf egy el e m érvényre juttatását. A tanügyi jelentés részletes képét nyújtja az egyházmegye kulturális munkájának. Felhívja azonban a kerület révén az egyetemes