Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-07-12 / 27. szám
XI. évfolyam. 1925. folios 12. 27. szám. EVANGÉLIKUSON LflPM Szerkesztőség: LÉBÉNY (Mason m.) Kiadóhivatal: GYŐR. ev. konvent-épület. Kiadja: I LUTHER-SZÖVETSÉG. Megjelenik hetenként eavszer, vasárnap. Ilapitotta: DR. RIFFAY SlNOOR püspök. St«rk«izlc*crt WUI6« : NÉMETH KÁROLY esperes. Eléfizetési ár negyedévenként 20 ezer Egyes szám ára 3 ezer R. Hirdetési árak megegyezés szerint. K. A protestantizmus tekintélyeivé. A protestantizmus elnevezésnek történelmi eredetét ismerjük és ellene, mint egv történelmi jelentőségű fellépést megörökítő név ellen nem protestálunk. Azonban a speyeri birodalmi gyűlésen való tiltakozásból nem vonhatunk le messzebbmenő következményeket a protestantizmus lényegét illetőleg. Ha ezt tesszük, meghamisítjuk a reformáció történelmi egyházának alaptermészetét, mert hiszen a reformáció történelmileg, lélektanilag és dogmatikailag nem protestálásból indult ki, hanem Luther Mártonnak egyéni vallásos élményéből, amely annyira általános emberi érvénnyel bir és annyira a keresztyénség legmélyebb fundamentumain épül, hogy megvolt és megvan benne az egyházalkotó erő. Luthernek élményén keresztül az újkor embere felismerte a maga lelkének szükségletét és rátalált arra a forrásra, amelyből lelki vágy ának kielégítést meríthet. A reformáció tehát pozitívumon épül és csak másodsorban, a nyugati keresztyénségnek ezen pozitívummal szembenálló berendezkedése miatt lett protestantizmussá. Tény azonban, hogy éppen a reákényszeritett harcokban a reformációnak protestáns, tiltakozó jellege hitében, tanaiban és életében itt-ott jobban kidomborodott, mint azok a pozitívumok, amelyek tulajdonképpen jellemzik. A reformáció egyházának tehát állandó feladata maradt az, hogy a római katholicizmusban és a hitetlenségben jelentkező hatalmakkal szemben ragaszkodjék a protestánshoz, de amíg ezt cselekszi, viszont éber figyelmet fordítson arra is, hogy ez a reákényszeritett harc ne forgassa ki eredeti mivoltából, amit röviden úgy' lehetne jellemezni, hogy a Szentirásból táplálkozó egyéni hiten felépülő egyházias- ság. Ebben a meghatározásban antinomia van, s ez az antinómia meg is marad; ez adja meg egyházunknak azt a feszitő erőt, amely állandóan mozgásban tartja egyházunknak életét és azt olyan kompozilummá teszi, amelyben az egyén és a közösség, a hit és a szervezet, a tan és az élet bár egyensúlyba jutni nem tudnak, de folyton az egyensúly felé törekedve önmagukon túlmutatnak az Istenországára, ahol a teljes harmónia megvalósul. A reformáció egyházának ez az önmagán tulutalása az, amit a római katholikus egyháznak őszinte hive megérteni nem tud, s amit egyházunkban torzónak, töredéknek, befejezetlennek talál. Amiként mi nem tudjuk megérteni azt. hogy egy állítólag tökéletes és befejezett egyházban, amilyennek a róni. kath. egyház vallja magát, a hivő a belső harmóniához soha el nem juthat, hanem a pap rendelkezésére álló szentségekkel lépten-nyomon korrigálni kell az egyháztag lelki diszharmóniáját, úgy a róni. kath. ember nem tudja megérteni azt, hogy a reformáció egyházának fogalmában rejlő antinómia mellett az egyházlag mi módon tud mégis eljutni a léleknek békességéhez és harmóniájához. A különbség a két típus között az, hogy a katliolicizmus az egyházon keresztül látja meg és értékeli az egyént, a protestantizmus pedig az egyéni hiten keresztül értékeli az egyházat. És a két lipus közölt a különbség annyira mélyreható, s következményeiben és kihatásaiban olyan messzemenő, hogy a kettőnek egy egyházon belül való kiegyenlítődése nem vehető valószín írnek. Ellenben tévedés azt mondani, hogy a két egyház között a különbséget a tekinlély- elv okozza. A tekintélyeivel egyházunk éppen olyan erővel képviseli, minta róni. kath. egyház. Egyáltalán elmondhatjuk, hogy egyház a tekintélyeiv akceptálása nélkül fenn
