Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-06-21 / 24. szám
4. EVANGÉLIKUSOK LAPJA »Gyula.«- 1907-1925. őseinktől öröklött evangéliumi hitünknek építő, alkotó s folytonosan növekvő erejéről tesz tanúságot a gyulai, alig ezer evang. lélek 18 évi kitartó küzdelme. Haladásában s fejlődésében gátat vetett a világháború szenvedése, nyomorúsága, majd pedig a forradalmi idők oltárrombolóinak s istentagadóinak vad kacagása. Amikor azonban a napnak sugara utat tört a magyar haza borúit egén át s újból átölelte ezeket a megszentelt, fájdalmasan zokogó rögöket; s magával hozta a titkon imádkozó lelkeknek az égi biztatást; e kicsiny sereg megértve az idők jelét, a megpróbáltatások alatt is megőrzött s bizton erősbödött hitével ismét a tettek mezejére lépett. 1923. nov. 4-én Istenében bizó s a magyar feltámadásért imádkozó lelkének szent áhítatával áldozott a gyulai első evang. oltár előtt. S hitének, az örömkönnyek szelíd hullámain úszó sajkájából, — melyben az Ur ül, — egy örökéletre szóló biztatás szállott tova: »Ne félj, csak higgy!« S nem félve, de bízva jár azóta is. 1924. évi aug. hó 12-én, az arad-békési egyhm. közgyűlése őszinte lelkesedéssel az anyaegyházai sorába iktatta s ezzel egy újabb biztatás szállott a szivekbe. S most pedig eljött az az idő, midőn a lelkekben élő örök vágy e szavakat adta az ajkakra: »Épitsük fel az Urnák hajlékát!« S ez most boldog rabságban tartja a sziveket! Elgondolkozom a régmúlt idők felett, midőn az ősi, evangélikus hit áldozatra nyújtotta a kérges kezeket. Özvegy — fillérét, koldus — koldusbérét s az árva szeretteinek sirbantjáról, köny- nyeivel öntözött, legszebb virágszálát helyezte el az Isten házának fundamentumába. S ezek a biztató, kedves emlékek midőn elvonulnak előttem, titkon kérdezem magamtól: »Minden csak a múlté?« — Elűzöm gondolataimat, a válaszadás joga nem engem illet! Ellenben kérdezve és kérve fordulok felétek, apáink hitének örökösei, szent örökség őrizői; örökség továbbadói! — Feleljetek, midőn a gyulai kicsiny ev. egyház — emlékeinken keresztül — kérdez Titeket! Feleljetek! és segítő karotokat nyújtsa ki felénk az ősi, áldozatkész hit! Sziveteket lágyítsa meg a teljesen szegény testvéreitek kérő szava! Lelketeket hassa át s tegye magáévá az írás intelme: »Egymás terhét hordozzátok s úgy töltsétek be a Krisztus evangéliumát!« 1925. Legyen részetekről a válaszadás az, hogy a megértésiek, testvéri együttérzéstek s áldozatkész hitetek nyomán minél előbb felépülhessen az Istennek hajléka itt a reánk- kényszeritett határok mentén s annak megszentelt falai között bátor hitvallásként s egyben a határokon túlra üzenetként zengje ajkunk s hirdesse hitünk: »Erős vár a mi Istenünk!« Kemény Gábor gyulai ev. lelkész. (Adományok Ev. leik. Hivatal — Gyula küldendők.) Jegyzetek. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium, miután a negyvenegy ezredik rendeleti számot izmai teljes rugékonyságának megtartásával tulhágta, jónak tartotta egy se nem tisztára vallásügyi, se nem csupán csak közoktatásügyi rendeletet, hanem egy olyant kiadni, amelyről a nemzeti hadsereg tábori püspöke azt a huszáros meghatározást adná, hogy se nem ló, se nem szamár, de nem is kentaur, hanem öszvér. Ez a rendelet pedig az 1925. évi 41.073. számú és szól az összes állami és községi iskolákban a Menekültek Nemzeti Könyörgő Temploma javára engedélyezett gyűjtésről. Elismerésre méltó, hogy a rendelet egyáltalán nem viseli magán a felekezeti jelleget. Egyetlen egyszer sem fordul elő benne a róm. kath. jelző. Szép és nemes lélekre vall, hogy amikor pénzt kell gyűjteni, vagy jobban mondva pénzt kell adni, akkor megszűnik minden különbség a felekezetek közt, s a lutheránus, kálvinista, sőt zsidó pénz éppen olyan jó illatú áldozat az Urnák, mint a római katho- likus. Ez az igazi nemzeti egység és összetartás. Adakozzunk valamennyien, mert a Templom neve is elfogulatlanul és minden kicsinyeskedés nélkül a Nemzeti jelzőt hordja. Hogy aztán a Nemzeti Templom szószékéről a protestáns pap előtt és az állami anyakönyvvezető előtt kötött házasságot minek fogják nevezni, arra a in. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium nem kiváncsi, mert hiszen őreá csak az tartozik, hogy az összes állami és községi iskolákba járó tanulók »minden kényszer alkalmazása nélkül« kimutassák áldozatkészségüket és hazafiasságukat. Úgy látszik a m. kir. mi-
