Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-06-14 / 23. szám

EVANGÉLIKUSOK LAPJA f. 1925. tál re mié H*e*ésre bocsátott egyenként 100000 100.000 koronás julalonuiijat a hilliidoinányi karon Wiczián Dezső ifjúsági köri elnök és Kovács Béla ifjúsági köri szakosztályi titkár, negyedéves hallgatók nyerték el. — Az elő­adások május végén befejeződtek; junius ha­vában lesznek a félévi colloquimok, az első és második alapvizsgálatok, valamint az egy­házi bizottság előtt lefolyó szakvizsgálatok Az első alapvizsgálatra 18, a második alap- vizsgálatra 12, a szakvizsgálatra 10 hallgató jelentkezett. — Május 24-én, Exaudi vasár­napján az ifjúság a tanári karral együtt az Ur asztalához járult; 30.-án pedig a hallga­tóság ünnepélyesen elbúcsúzott tanulmá­nyaikat végző negyedéves hallgatóktól, mely alkalommal Stráner Vilmos dékán a 121. zsoltár alapján irásmagyarázalot tartott, Sólyom Jenő a jövő évre megválasztott ifjú­sági titkár intézett a távozókhoz meleg bú­csúzó szavakat, amelyekre ezek nevében Wi- czián Dezső válaszolt. Szeged. Pünkösd hétfőjén ment végbe a díszes konfirmáció-ünnepély, amelyen 17 gyermek járult elsőizben az Ur asztalához. Minden gyermek a konfirmációi szén emlék­lapon kívül Raffay- és Gyurálz-imakönyvct, kapott. Az imakönyvek beszerzésére a szülők 1,8(X).000 koronát adtak össze. A Protestáns Szemle júniusi száma 86 oldal terjedelemben, változatos és értékes tartalommal jelent meg. Cikkek és tanul­mányok vannak benne Kiss Jenőtől, Mura- közy Gyulától, Ravasz Lászlótól. Péczely Jó­zseftől "egy novella, Lampérth Gézától költe­mény. A Külföldi Szemle rovatában Jézé- quel párisi lelkész a francia protestantiz­must ismerted. A Krónika a német elnökvá­lasztás tanulságait vonja le. A Kritikai Szem­lében könyvismertetések mellett a színhá­zakról, a zenei életről, a kiállításokról ol­vasunk élvezetes és tanulságos.cikkeket. A tényöfalui 110 lelket számláló leány­gyülekezetnek szép örömünnepe volt Szent- háromság vasárnapján, f. hó 7-én. Ekkor avatta fel Németh Károly esperes a gyűl éke­zet uj tornyát és harangját. Erre az alka­lomra a templom is alapos restauráláson ment át. Az építkezésben nagy érdemei van­nak Búzás Imre tanítónak. Az avatáson köz­reműködtek Győrffy Béla felpéci lelkész és Rácz Sándor segédlelkész. A Lelkipásztor szerkesztőségében annyi­ban állott be változás, hogy Kemény Lajos budapesti lelkész a folyóiratnak társszer- kesztojc lett. A júniusi szám Botyánszkv Já­nos, Hering Jájios, Kemény Lajos, Hoff­mann Ernő, Schöck Gyula, Geduly Henrik üspök és Vértesi Zoltán beszédeit, illetve eszéd vázlata it hozza. Tartalmazza továbbá Gyurátz Ferencnek egy imádságát is. — Felhívás. A Luther-Társaság értelmes, hű, megbízható evang. vallásu vándor könyv­árusokat keres a dunántúli és alföldi megyékbe. Jelentkezések az illetékes lelkész ajánlásával, a készpénzbeli biztosíték értékének megjelölésé­vel, a jelentkező életviszonyaira és értelmisé­gére vonatkozó adatokkal és bizonyítványokkal a Luther-Társaság főtitkárához (dr. Kovács Sán- dor egyetemi tanár) Budapestre, V., Hold-u. 2d. sz. alá intézendók. Templomi hangverseny. A soproni ev. nőegylet pünkösd másodnapján nagyszabású hangversenyt rendezett az evang. templom­ban, mely alkalommal Sopron társadalmá­nak szine-java élvezte végig a nagy gond­dal összeállított és igazi művészettel elő­adott műsort. A zeneszámok mintegy han­gulatos keretül szolgáltak ahhoz a hatalmas beszédhez, melyet arany szájú püspökünk, Kapi^Béia a feszült figyelemmel hallgató közönséghez intézett. Egy gyönyörűen raj­zolt képben állította a nagyhitü Péter apos­tolt az elbűvölt hallgatóság elé. Az egyszerű, írni, olvasni nem tudó, csak sejtelmekkel teljes halászember szédítő magasságokba emelkedik, hogy ismét mérhetetlen melysé­gekbe zuhanjon alá és igy lássa meg az örökké való Krisztusi kegyelmei- önmagával viaskodik, önmagát fegyelmezi, inig elérke­zik végre a Krisztusban elmerülő boldogság­hoz és lelke megérzi, hogy Jézusnak ha­talma és joga van felette. Ö határoz személye fölött. Ennek teljes átérzese a Iliinek,kiin­dulási pontja. Ez vezet a Jézusban való fel­tétlen bizalomhoz. És erre van szüksége az élet tengerpartján nvüzsfcö tömegeknek, akik észre sem veszik, hogy köztük és mellettük ellépked csendes léptekkel az Üdvözítő. Ne­kik szól a felhívás: Kövessetek engem! — Boldogok, kik meghallják, mert itt örök ér­tékek megmentéséről és elvesztéséről van szó. Megmentésük könnyű, ha megértjük és átérezzük, hogy Krisztusnak joga van felet­tünk rendelkezni. A tanítványok eleinte Jé­zusnak csodatevő erejébe, külső jelenségekbe kapaszkodnak. A lelki dolgoknak, tehát a hitnek is van érléki eleme, de az. igazi hit az értéki világtörvénycit felfüggeszti és ebbe van beleágyazva igaz hitünknek kincse. Pé­ter kemény küzdelem árán kiszabadul az értéki hitnek bilincseiből, de sikerül-e ez ne­künk is? Ma is csak akkor van hit. ha van jel és csoda, ha nincs, akkor el halványodik. Ez a modern ember vallásosságának ismer­tető vonása. A mai ember keresi a hit hasz­nosságét. Önérdekének szolgálata és Isten ki­használásának gondolata sarkalja minden tettében. Ettől pedig a hitet meg kell sza­badítani. A hitnek lelki tartalmat ad az. hogy tudunk Jézusért magáért hízni. Akik erre képtelenek, azoktól kérdi Jézus: <-Ki­nek tartotok engem?» Ha nem vibrál lel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom