Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-05-24 / 20. szám
1925. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 5. pasztorális lelkiismeretes gyakorlásával, bajaink forrása megszüntethető, különösen akkor, ha lélekben is átérezzük, hogy Krisztus országa nem büntető szakaszokkal, hanem kötelességteljesi- téssel és a szeretet melegével épithetó fel. Példa erre a mi gyülekezetünk, hol az eleven hitélet a mérleget a ini javunkra fordította. E tárgyban eddig elhangzott szó és cselekedni akarás, most már a lekészeinktől is, egyszerű hatalmi tény akar lenni, a hivatalos — és vallásos meggyőződésből eredő lelkiismeretes — kötelesség teljesítés helyett. Pedig ha ezeket mindig szem előtt tartották volna, most semmiféle szabályzatra szükség nem volna. Szeretettel kérem lelkész hittestvéreimet ne méltóztassanak soraimat támadásnak venni, ez távol áll tőlem, de kötelességet vélek teljesíteni akkor, amikor rámutatok, hogy a hiba nem abban van, a ki a mi hátrányunkra reverzálist adott, hanem a reverzálist adónak lelkészében. — Kimondtam a nagy szót és itt meg is indokolom. Mi —- lelkész testvéreimmel együtt — hisz- szük és valljuk, tényekkel bizonyítani tudjuk, hogy a miáltalunk elfogadott vallási tanok, hitbeli meggyőződés, igazabb, Krisztusibb, mint más vallásbclieké. És mégis azt látjuk és szomorúan kell megállapítanunk, hogy az a más felekezetű pap, a szerintünk gyengébb igazságával — leveri a protestáns lelkészt az ó nagy igazságával. — Tessék ezen a senki által einem vitatható megállapításon gondolkozni. El nem vitatható, hogy a nem más hitbeli igazságok elfogadása, hanem a másik pap tevékenysége viszi rá híveinket a reverzális adásra. Itt tehát nem a jobb legelő vonzza a nyájat, hanem a tevékeny, jó pásztor. A mi pásztoraink jó legelőinken nyájainkat miért hagyják veszni, a helyett, hogy szaporítanák? Hiszen a kezükbe adott eszközök, szebbek, jobbak, mint amott! És én szerettei kérdem azon pásztorainkat, akik annak a szabályzatnak 2—9. §-át és a függelék utáni részt megalkották és mint gyógyító eszközt — kvázi — ránk oktrojálni akarják, hogyha az — feltéve, de meg nem engedve — végrehajtatnék, akkor gyülekezeteinknek hány tagja maradna? Kétségbeesóen döbbenetes az a tudat, hogy a szabályzat 2—9. §-ait evangélikus lelkészek elfogadták. Kérdem, — ha én a lelkészem hanyagságából, úgyszólván gyermekkoromban elkövetem a bűnt a?zal, hogy reverzálist adok, utóbb ezt ugyan jóvá nem tehetve, de egyébként lelkemben a Krisztus igéjét keresve, bármily ügyemben lelkészemhez fordulok — van olyan földi hatalom, amelyik annak a lelkésznek tilalomfát parancsolhat elém? Hiszen megvagyon Írva, hogy: »Krisztus nem az igazakért, hanem a bűnösökért jött e világra« s nekem itt a más bűnéért nincs irgalom, nincs kegyelem, sőt még a szüleimnek sem, de még esetleg az én józan eszü papomnak sem? Nem folytatom tovább, mert hiszem és reményiem, hogy a konzekvenciák levonattatnak s legalább a paritás az egész vonalon helyre áll. És ha nein — akkor törvényhozási utón kell megszüntetietni a reverzális adás jogát. Kováts Dénes presbiter. Külmisszió. l)r. ihmels, a Lipcsei Missziótársulat elnöke, amikor bejelentette, hogy az egyesület misszionáriusai visszatérhetnek afrikai állomásaikra, megemlítette, hogy mikor a háború a misszionáriusokat hazatérésre kényszeritette, a társulat Közgyűlésén az egyik szónok ennek a textusnak alapján prédikált: »És az Ur bezárta utána az ajtót«. (1. Móz. 7, 16.) A külmissziói társulatot Noéhoz hasonlította, aki ősrégi időkben megmenekült az Özönvízből és bezáratott, hogy elmélkedjék Istenről. Amikor 1924-ben a német külmisszióra kedvezőbb idők következtek be, a közgyűlés alkalmával használt alapige ez volt: »Megemlékezek pedig az Isten Noéról« (1 Móz. 8, 1.) most pedig, hogy a háború özönvize és a habom utáni zavarok elmúltak, dr. Ihmels (Ihmels püspök fia) ezt ajánlta textusnak: »Kiméne azért Noé« (1 Móz. 8, 18.) »Mit csinált Noé legelőször, mikor megint szárazföldön állt?« kérdezte Ihmels. Áldozott, s ezt kell tenni a német keresztyeneknek is egy uj korszak elején — áldozni kell a külmissziőért. * Az amerikai Egyesült Lutheránus Egyház háromszázezer dollár költséggel hatszáz tanuló befogadására alkalmas kollégiumot akar létesíteni Keletindiában, a Telugu (Andra) nép között, Madrastól kb. négyszáz kilométerre északra. Gunturban most is van már egy lutheránus kollégium, de ez csak a mi algimnáziu-
