Evangélikusok lapja, 1924 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1924-03-02 / 9. szám
4 evangélikusok lapja 1924 evang. egyházunk van, amely az államsegélyt nem vette igénybe, de, amennyire én .tudom, elenyésző kevés azoknak a száma. Csakis az olyan egyházaink nem kértek, vagy nem kaptak államsegélyt, ahol ;a tanitó fizetése földben és terményekben ma is annyi, vágy több, mint amennyi illetmény a VIIdk fiz. osztályban járna. Tulajdonképpen tehát az a rendelet igen kevés egyházra ró terhet, elleniben isok — s épen a leghosszabb idő óta működő, érdemes tanítót jutalmaz. A felterjesztés, másrészt azért nem tartja megengedhetőnek s méltányosnak a tanítóknak a VH-ik fiz. osztályba való beosztását, mivel a kultuszminiszter a főiskolát végzett lekészt csak a IX-ik, sőt a X-ik fiz. osztályba sorolja. Bizonyos ,hogy ez nagy sérelem. Azonban, ha ezt indokul elfogadjuk, akkor egy sérelem helyett kettő lesz. Ne azt kívánjuk, hogy mivel a lelkész a IX-ik fizetést osztályba van kinevezve, tehát a tanitó ne jusson be a VII-be, hanem igenis követeljük, hogy a főiskolát végzett lelkészek az őket képzettségüknél fogva megillető osztályokba osztassanak be. Végül még csak azt kívánom megemlíteni, hogy a kultuszminiszter az említett rendeletet bizonyára végre fogja hajtani, de mert mi tiltakoztunk a rendelet végrehajtása ellen, a protestáns tanítóikat kikapcsolja, s előlépteti azokat, akik ez ellen nem szólaltak fel, első sorban is a róm.-kath. tanítókat s félő, hogy mire mi megértjük egymást, a 10%-ból a protestáns tanítók részére alig marad valami. U hr in Károly. igazg. tanitó. IIMIIIIIIIIH1IIIIIIIIIIIIII1IIIIII A zsinat elé Zsinatra készülünk, alkotmányos törvényeink reformját várjuk. Azonban a készülést — ugy- látszik — különösebb egyetemes érdeklődés nem kiséri; súlyosabb egyéniségek nem igyekeznek irányát előre jelezni; egyháztudósaink: anyagát és elveit állandó hírlapi eszmecserével rendszerezni. A zsinat elé jelent már ugyan meg egy-két cikk, ötlet és megjegyzés; ezek szerzői inkább ifjú lelkészek, a cikkek inkább nagy általánosságok kereteiben mozognak, lényeget nem érintenek s jobbára egy-egy óhajban, ötletben merülnek ki. Távol áll tőlem, hogy a megjelent cikkeknek semmi jelentőséget ne tulajdonítsak. Amint túlzó felbecsülés a dolgozatok belső becsét nem növelheti, úgy kicsinylés sem foszthatja meg azokat jelentőségüktől. Minden irás értékét az a sajátos gondolat, szempont adja meg, amelyet az irás magában hordoz, örülnünk kell, ha egyáltalán jelennek meg cikkek a zsinat elé. Mégis nélkülözzük idős, tapasztalt és tudós egyházi és világi f érfia ink lényegét, organikus részt, és életet érintő elvi je* lentőségii, szempontokat adó komolyabb és súlyosabb tartalmú dolgozatait. 1. A kodifikáló törvényalkotás — ideálisan véve — hü tükre akar lenni kora alkotmányos, világnézeti» erkölcsi, szociális stb. vonatkozású életszükségleteinek. Mig egyrészt ekkép oly reális életjelenségekkel számol, amelyek a kormányzáshoz szükségesek; másrészt magasabb ideális szempontokra is tekintettel van, s irányítani, az ideális célokra nevelni akar. Egy egyházi alkotmány is nem csupán az egyházi élet mechanizmusát, hanem organizmusát is lényegileg kell hogy érintse. Amint országos törvények nem pusztán az alapelvszerü, közigazgatási s végrehajtási cikkelyeket és intézkedéseket foglalják magukban, hanem a nemzeti élet fejlesztésére és tökéletesbi- tésére vonatkozó elveket és követelményeket is, — a szociális, a kulturális előhaladást szolgáló, a fajiságot óvó stb. intézkedéseket: kérdezem nem kellene-e azt a gondolatot és elvet egyházalkot- mányunk reformjába az eddiginél erőteljesebben belevinni? E pontnál rájutunk arra az utra» amelyen talán legjobban kitapogathatjuk: mi is alkossa a zsinati munkálkodás vezérelveit? Mily elvből induljon ki? A lényegben mily módosítások szükségesek? Mily cél felé törekedjék? Távol állok attól, hogy ne higyjem, miszerint a zsinatra hivatottak e kérdéseket tudatukban hordozzák, bogy mind e kérdéseket annak idején megvitatják. De talán mégis helyes, hogy előre, egyetemlegesen, sajtóorgánumunk utján kifejezzük a tényt: alkotmányunk reformja nem csupán paragrafusok egynémely módosítását; tehát formai készülést igényel, hanem itt-ott, habár talán nem is alapelveiben, de a belső szervi életre vonatkozó átalakítást is. E végből természetszerűleg az egyházi belső élet külső megnyilvánulásainak dokumentumait is összehordanunk, az időközi kopásokat kitapogatnunk kellene, hogy a külső jelenségekről következtetést vonhassunk a belső elváltozásokra. Ismernünk kell, hogy egyházközségi tagok, egyházközségek, lelkészek egyeteme nemcsak a közigazgatási, hanem a belső szervi életben is mily képet mutat? Fájdalom az én érzésem az, hogy az evangélikiisság reformációi alapelve és célja oly magasságokban áll fölöttünk, amelyet az utóbbi évtizedek folyamán a múlthoz képest nem megközelítettünk, hanem tőle visszahanyatlottunk. Szervi élet tekintetében fejlődésünk iránya mintha egy visszafelé haladó görbét rajzolna. Iga« van mentségünk is. Sok hibánk jelen történelmi életünk végzetes logikájából ered. Azonban ha összevetjük azt, amit a protestantizmusnak kezdő korszakai s még az elnyomatások századai is felmutatnak áldozat- készség, hitélet, öntudatosság, kulturális intézmények, a maga védelme tekintetében a mai kor evangélikusságának belső életjelenségeivel: nem tudom vajon a régiek az ő körülményeikhez képest nem közelitették-e meg jobban eszményeink szolgálatát, mint mi maiak? Mindenesetre szükséges volna, hogy e ponthoz egyháztörténet-íróink, mint akik a múltat legjobban ismerik, hozzászóljanak. Szükséges volna, hogy megállapítsák jelenkori egyházi életünk történeti értékét a múlttal szemben, — hibáinkat felfedjék, nemes példákkal lelkesítsenek. Hogy kimutassák: más sorsdöntő fordulatokban evangé
