Evangélikusok lapja, 1924 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1924-02-10 / 6. szám
1924 evangélikusok lapja 7 egy kiváló egyházvezór is mondotta. Nincs itt szó arról, mintha valaki anvaszentegyházunk demokratikus, népegyházi jellegét akarná felborítani. Sőt inkább arról van szó, hogy’ ez a uépegyház, ez a demokratikus szervezet életképessé váljék ott és abban, ami az egész közösséget, az egész démoszt, az egész egyház népét érinti. Elvi akadálya egyáltalán nincs annak, hogy az egyházi közigazgatás magasabb fokozatain a közigiz-. gatás gyors, alapos és olcsóbb voltára való tekintettel az egyházközségi presbitérium mintájára, de hatósági jelleggel, egyházmegyei, egyházkerületi, egv- házegyetemes tanács szerveztessék. Nem támasztható aggálv történeti szempontból sem. Kétségtelen ugyanis, hogy egy történeti alapon kifejlődött alkotmány, mint amilyen a magyarországi evangélikus egyház alkotmánya is, nem alapulhat valamely merev, dogmáikig érinthetetlennek minősíthető egyetlen elven. Sőt éppen ellenkezőleg, a koronkénti lehetőség és szükségesség szerint olykor mélyreható változáson megy át. amint azt akár a református, akár az evangélikus hazai egyházak alkotmányának története igazolja. Bizonyos, a hitvallás szelleméből fakadó elvek jelleget adnak ugyan az egyház alkotmányának, anélkül azonban, hogv minden egyes intézménv minden részletét ezen elvekhez kellene szükségképen idomítanunk. Eltekintve attól, hogv maga Luther Márton az egvháziogra, az egyházi alkotmányra különös sulvt nem helyezett, köztudomású. hogv reformátoraink az evangélikus egyház alkotmánvának az egves államokban vnló kialakulásánál önként értetődöenk tartották azt. hogv az alkotmány kiépítése az adott állami és rendi viszonyok figyelembevételével, tehát a lehetőség szerint más és más jelleggel történték. Ha az evancréliom szelleme által adott korlátról avagy’ elvről egyáltalán beszélni lehet, uirv az alig lehet más. mint a maga*írországi evangélikus egyház alkotmánvában ma is domináló kénvvieleti elv. Már nedig ez az elv nem szenved csorbát, ha az egvhá^községen kívül a magasabb önkormápvzati tagozatok szervezetében is egvháztanács alakiában kifejezésre int. Hogv pedig történeti szempontból sem lenne kifogásolható az. ha a zsinat egyházszervezetünket a felvetett eszme értelmében reformálná, annak illusztrálására utalunk orra. hogv volt idő, amikor az esperesének kormánvz?>tában ugyancsak nagv szerepet s előkelő hatáskört töltöttek he az u. n. „consist ortum ok“. anmnnvihen háziassági és felmentési ügyekben is döntés jogával voltak felruházva. A ,.consistorium“ kifejezés- pedig ne tévézzen meg senkit s ne tekintessék egyértelműnek — s ennélfogva népszerűtlennek — a con sis tori ál is egyházkormányzati rendszerrel, amely ugyanis végeredményében egy embernek, és pedig esetleg egy más vallásu államfőnek, kezébe adja az cgyházkormány- zati hatalom kezelését. Ilyen reformtól — elvi alapon is — méltán idegenkedhetnénk. Azonban a mi hazai evangélikus egyházunk történetében szerepelt „consistorium“, avagy manapság a magasabb egyházkormányzati fokozatokon kontemplált egvháztnnács intézménye ezzel merőben ellentétben áll s éppen az evangélium szellemének megfelelő .,képviseleti elv“ megvalósulásának mondható. Ma mar az egyházközségi egvháztauács (presby- teriumi) intézménye annyira megszokott, mintha mindig ott szerepelt volna a magyar evangélikus egyház alkotmányos életében. Pedig jól tudjuk, hogy századokon keresztül nyoma sem volt, annyira, hogy a 17. sz.-ban akárhány sz. kir. városi egyházközségben a „városi tanács“ töltötte be a presbyterium mai szerepét. Sőt az is köztudomású, hogy még az 1891—94. évi zsinatot megelőző időben egyházi alkotmányunk kötclczőleg elő sem irta a presbyterium alakítását és sok helyen nem is volt. Ma pedig már kötelezőleg szervezni rendeli az E. A. min denüti, sőt önálló hatósági jelleggel való felruházása elől sem zárkózik el. íme a szükségesség mennyire átalakító befolyást gyakorolt az idők folyamán egyházi alakotmá nyunkni! Meg lehet érteni azt, hogy a lti. és 17. századb&u az egyházi kormányzatban mindinkább érvényesülni kívánó gondnok, felügyelő és egyéb világiak fellépése a még hierarchikus gondolkozásu papság féltékenykedését s az egyházkormányzati hatalom kizárólagos gyakorlásához való ragaszkodását váltotta ki s ennélfogva ugv az egyházközségi presbyterium, valamint a közgyűlés intézményének kialakulását inegukad.ályozni törekedett. Ez a korszak azonban régen elmúlt. A 17. század gyászévtizede keserves tanulság volt, hogy a világi elemnek minél tágabb tért kell engedni az egyházkormányzatban. Az egyházmegyei éfl egyházkerületi tanács pedig kétségkívül újabb tért nyit meg a világi elem előtt, mert hiszen jelenleg közgyűlésen kívül, szóval, egy egész egyházi közigazgatási éven át, az esperes és illetve a püspök — igaz, hogy felelősség és utólagos jóváhagyás fenntartásával, — de mégis csak maguk végzik az egyházmegyei és egyházkerületi közigazgatás nagy munkáját. Amíg az egvházniegye és egyházkerületi tanács intézménye az E. A. 12. $-áhan lefektetett paritás elvét a háttérbe szorult, világi elem javára juttatja diadalra; addig az egyeteme* egyháztanács az e<ldig háttérbe S’zoritott lelkészi elem paritásos érvényesü- léséro nyújt módot. Eddig ugyanis az egyeteme* egyházi korp’ányzatba a lelkészi elem csupán a közgyűléskor folyhatott b**, amikor is a hivatalára nézve legidősebb püspök az egyetemes felügyelővel egven- jogu társelnökként szerepel. Az egyetemes esvház- tanácsnak felállítása esetén a lelkésztagok utján - közgyűlésen kívül is — fokozott mérvben, az egyetemes egyház kormányzásának úgyszólván megannyi mozzanatában érvényre jutna a lelkészi elem lóvására eddig háttérbe szorult paritás elve. Az E. A. 21. §-a a tervezetben annyiban módosult. amennyiben a kánoni egvházlátogatáskor hozott határozatokra nézve is kimondatott, hogy azok köz- igazgatási nton meg nem változtathatók. Indokolja ezt ezen határozatoknak rendszerint magánjogi vonatkozású természete. A tervezet — a múlt zsinathoz képest — nyitva hagvia .azt a kérdést, hogv az elnökség melyik tagja vezeti tényleg a közgyűlést. Ez esetleg a különös részben nyerhet szabályozást és a különböző fokú testületek közgyűléseire nézve nem szükségképen egyöntetűen. Az albizottság e helyütt mégis utal arra, hogy a tárgyalások során komoly érvek hangzottak el abban az irányban, hogv a lelkész tekintélyének — főként falusi egyházközségekben való — fokozott biztosítása érdekében kívánatosnak mutatkozik, hogv az egyházközségi tanácsülésben való tényleges elnöklése törvényileg biztosittassék. Célravezetőnek tartaná az albizottság annak kimondását is, hogy a közgyűléseken az ikerelnökök a tárgy sorozati pontok természetének megfelelően váltakoznának a tárgyalás vezetésében és a határozatok kimondásában. A tervezet 24- 414. §-ai az egyház tisztviselölről
