Evangélikusok lapja, 1924 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1924-01-06 / 1. szám
1. szám 4fc*blyam. __________ Budapest, 1924. Január 6._____________________ E VANGÉLIKUSOK LAPJA 57PaKFS7TŐ«;Én • Alakította : Or. RAFFAY SÄNDOR Előfizetési ár negyedévre 6000 K Egyes szám ára 500 korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Budapest, I V., Deák-tér 4. sz. Szerkesztésért felelős: Dr. CSFNGÖDY LAJOS Megjelenik minden vasárnap. Kiadja: A LUTHER-SZÖVÉTSÉG. Postatakarék cheque-szám: I290. A feltámadás felé Kfmiell és faji nntndat E téren az utolsó húsz esztendő alatt szia te szédületes gyorsasággal siklottunk a lejtőn lefelé. Mintha szégyeltük volna nemzeti és faji mivol tunkat. Olyan világpolgárias befolyás vett erőt rajtunk, mely főként az idegen csodálatában éreztette a hatását. Pedig a csodálattal mindég képességeink hiányát tárjuk fel. Vájjon ez a magú akta rtása tiszteletet gerjesztett e irántunk az idegenben? Tiszteletet kevésbbé, de lesajHálást bizonyosan, mely azonban nemzeti és faji öntudatunkat emelni semmikép|)en sem volt alkalmas. Az azonban, hogy mit tettünk és mit nem tettünk e téren, immár a multié. Bennünket az, hogy nemzeti és faji öntudatunk kiméi yitése terén mit kell a jövőben cselekednünk. * jobban érdekel. Változtassuk meg tehát ülésünket az étet szekerén, azaz ne háttal üljünk a menet irány- *ban. hanem úgy, hogy előre lássunk. Es akkor aranyos létükkel az ég peremére Írva látjuk ezt a két szó: kötelesség és munka. Ugyan milyen szerepet tölt be oe a két fogalom nemzeti és faji öntudatunk emelésében? Ez a kettő együtt jár. Egyik a másikból folyik és mind a kettővel tartozunk azoknak. A kötelességről külön fejezetben irtani, itt csak a nemzeti és faji öntudattal fennálló vonatkozásban akarok részére néhány szót szentelni. Mindaz, amivel önmagámnak tartozom, egyszersmind nemzetem és fajom ininti kötelességem is. Az én tiszta alapokon nyugvó boldogságom fényét személyemnél tovább löveti. Amig az a hozzám tartozókat be- tölti, derűt áraszt azokra is, akik szeretnek és tisztelnek engem. Valamiféle ösztönző, olyan hatása van .-uinak. mely másokban is hasonló törekvéseket vált ki. így kapcsolja ez a kötelesség az egyeseket egymáshoz, eképp éleszti azokban egyiivétartrtzás érzését, ily módon ad helyet az egyesek lelkében a közösség gondola tájiak, vezet el tehát bennünket a nemzet és a faj éleiének közös. szilárd fejlődési alapjára. Amint látjuk tellát, ez az ut nagyfokú önzetlenséggel és elfogulatlansággal van kikövezve. Vájjon nem ezek a magas {fények a csirái nemzeti és faji öntudatunknak?! Mert hiszen az öntudat semmi egyéb, mint az egyesek és az egész értékének nagyság mérője, ezt pedig önzetlenséggel és elfgulatlansággal kell kezelni, hogy az igazságot szolgáljuk vele. A kötelességből folyik a munka. Ez uj kötelességeket szül. Egymást kiegészítő és egymástól elválaszthatatlan fogalmak. A legtöbb ember nem tudja, hogy- mit és hogyan dolgozzék. Sokan kizáróan hiiatalbeti kötelességeik elvégzésével mentesíteni próbálják magukat minden egyéb munkától. Az embereknek ez a része, — ha kötelességét lelkiismeretesen teljesiti. — kétségtelenül sokat munkálkodik. Még talán többet is, mint amennyi szervezetünk épségben tartása szempontjából kívánatos. Munkaerejük ilyen uzsoraszerü kihasználása azonhan a közjót semmiképpen sem lendíti elő. A munkának ilyen rendszertelen elosztása vagy a szervezet rosszaságában, vagy az egyéni kényelem szolgálásában leli magyarázatát. Azokra, akik feltétlen kötelességeiket éppen csak hogy elvégzik, vagy főként,.azokra, akik még azt sem végzik el. sok szót nem kívánok vesztegetni. Pedig társadalmunk nagyobb része ezekből áll. — Itt még csak arra kívánok rámutatni, hogy a tulajdonké*ppeni hasznot hajtó munka ott kezdődik, midőn képességeimnek hi tartásom betöltéséhez nem okvetlenül szükséges részét a köz szolgálatába állítom. az egyetemesség jaiára szentelem. Abban tehát másokat is részeltetek, hogy annak hasznát olyanok is élvezzék, kik bár kevésbé tehetségesek, de akiknek a nemzeti közös felelősség és összetartás szempontjából számításba kell esniük. Képességfeleslegünknek ilyen mé>don nemzeti munkára való felváltása bizonyos megnyugtató é*rzéssel jár. Nemcsak azt tölti el ez az érzés, aki munka feleslegét leadja, hanem azt is, aki azt a maga hasznára fordítja. E ponton találkozik ismét az erős a gyengével. A kettő telj esi tménye kiegyenlítődik. Egyik szeretettel büszke lesz azért, hogy adott, a másik hálával eltelve az erős iránt, hogy kapott. Vájjon a nemzeti közösségnek evvel a kölcsönös érzésével nem a nemzeti öntudatot ápoljuk, fejlesztjtlk-e? Vájjon nem leszünk-e jogosaai büszkék faji miroltunkra is, mely a saját húsából és véréből valéit .-i kölcsönös szeretet és becsűié« révén még nagyobb teljesítményre sarkalja, hogy azt az idegen előtt is tiszteltté tegye? Minél nagyobb nemzeti és faji öntudatunk,
