Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-05-13 / 19. szám
2 eVAfiGÉlkl^ÜSOlt IiÄPJA 1923 Válasz* Irta: Kaas Albert. A magyarországi ev. egyház épugy, mint az egyházunknak osztatlan közvéleményét jelentő és irányitó társadalmi kapcsolata, a Luther-Szövetség a maga célkitűzésében épugy, mint eszközeinek megválasztásában teljes tudatában van azoknak a nagy feladatoknak, amelyek a történelmi evangélikus egyházra várnak és nem fogjuk soha azt sem szem elől téveszteni, hogy az ország jelen megszaggatott és olyannyira széttagolt állapotában minden magyarnak hazafias és felebaráti kötelességévé teszi, hogy a lehető összhangot és a megértést keressük és mélyitsük el az igazi keresztyén felebaráti gondolatot. Tőlünk soha senki, igazságtalan és indokolatlan támadást kapni nem fog, sem sebeket osztani nem akarunk. De az igazságérzésben és a magyarnak a magyar iránt tartozó kötelességében mindmagunk és mások között különbséget tenni nem óhajtunk, de ha megtámadnak, védőfegyvert ellenszegezni meg nem rettenünk. Azokat a vádaskodásokat, rágalmakat és a történelmi igazság elleni állításokat, amelyeket az „Egyházi lapok“ ellenünk szór, szó nélkül nem hagyhatjuk. „A protestánsok földköveteléseihez“ cím alatt megtámadja a 48. XX-at a következőkben: Nem kevesebbet akarnak, mint aprópénzre, illetőleg tettekre váltani a 48. XX. tc-ről szivük mélyén mindig táplált felfogásukat. Majd így folytatja: ki akarják használni az apostoli király távollétét, a főkegyúri jog szünetelését, hogy katholikus és egyházi földeket kaparintsanak el. Ám adiszletezésügyes: a megváltásra kerülő földekből adjon az állam a prot. jogakadémiáknak megfelelő birtokot, a protestáns püspökségeknek 500—500 holdat, a földbirtok nélküli lelkészeknek 50—50 holdat. Érdekes, hogy ők mindig azt vallották, (tévesen) hogy a katholikus egyházi vagyon állami eredetű. Szemünkre is vetették, most azonban maguknak „állami“ dotálást követelnek, mert hiszen az állam tulajdonába megy át a vagyonváltsági föld. az állam adná tehát nekik. Ha azt kérdezzük kitől veszi el az állam, könnyen rájövünk, hogy jórészt kath. javadalmakból, püspökségek, káptalanok, szerzetesrendek stb. kezéből. Vagy pedig nagy- birtokosoktól, akik többnyire szintén katholikusok, gyakran zsidók, csak ritkán protestánsok. Végeredményben valósáAkít én látok ♦ ♦. Nem a tavaszok álomlovagja; avarban indult, — rőt őszi tájról, de millió szikra hull tarsolyából a párateli bus borulatba. Erős leikéhez hittel simulván — sok tátongó űrt áthidal értem, — s ha tán viharba vágynék merészen, dacom megtörne védő hatalmán. Bár sok húr pattan; — elnyüttem a dalt; — s márványhideggé tompított a múlt, — s ami szép volt is bennem: megfakult, — s ami kin volt: szürke közönybe halt: s csak a tört hárfa mit még adhatok; s bár tiltakozik, bár tagad szivem: — érzem mint vonnak rája szelíden lángszin palástot szent pillanatok. Akit én látok: — uram, mesterem! derült homlokkal ki vet és arat, — s ki biztos léptű, izzó akarat... Jön, — de hozzám nem jut el sohasem. S. Pohánka Margit. gos államegyházzá tenné e terv a protestantizmust Csonka- magyarországon. Továbbá: Durva sérelme a lelkiismeretnek és egyben lábbaltip^ása az alapított szándékának, hogy kath. jogi vagy fizikai személyek vagyonából protestáns egyházi alakulatokat dotáljanak. Ez ellen úgy a sajtóban, mint a politikai fórumon a legélesebb harcot kell indítani, a külföldi katholikus közvéleményt is tájékoztatni. Egyszer — a 16-ik században már elragadtak tőlünk sok templomot és ingatlant Erdélyben és a Tiszántúl. Ma is a kezükön van. Ne hagyjuk, hogy ez ismétlődjék, nem kell az olyan békü- lés, ahol mindig az övék a „béke“, a miénk a „tűrés“ és azt követeli, hogy quod uni iustum, alteri aequm. Helyes! De ne hivatkozzék a jogra az, aki nem az igazság talaján áll és a méltányosságot a gyűlölködés ne vegye ajkára. Egész uj adóügyi elmélet lenne az, amely az adóalanyok vallási megoszlása szerint kívánná az állami feladatok kulcsát megállapítani. Ellenben a cikk Íróját saját érvelése azonnal síkos talajra vinné, ha ezután akarná a párbérek és a canonica visitatiókból a protestánsokra kirótt terheknek az igazságosságát védeni. Ami a lelkiismeret durva sérelmét és az alapítók szándékának lábbaltiprását illeti, attól a legélesebb harctól, amit az „Egyházi lapok“ hirdet, nem félünk, bár nem óhajtjuk. Csak egy fórumra nem követjük — a külföldre, — mert a visszavonást kifelé is szellőztetni hazafiatlannak tartjuk. Ellenben, ha az „Egyházi Lap“ harcot akar, vívjuk meg komolyan, méltó keretben, vegyük elő a vallás, a tanulmányi és egyetemi alapok aktáit, állapítsuk meg jogi természetüket, a fonásokból, sine ira et studio, keressük ki a katholikus egyházi vagyontestek eredetét a reájuk vonatkozó kútfőkből, történeti hűséggel és oknyomozóan. Nézzük olyan szemmel a multat, mint a róm. kath. püspöki kar méltó büszkesége, Prohászka püspök, aki azt mondotta, hogy: „Azt a kulturális munkát, melyet hajdanában kizárólag az egyház végzett, azt a hatalmat, melyet ezen a réven a papság képviselt, ma már a polgári állam igényli magának. Mégpedig teljes joggal, mivel azon functiókat, melyeket hajdan az egyház végzett, ma már a polgári elem végzi. Sem a honvédelem, sem a nemzeti kultúra fejlesztése nem az egyház kiváltsága és kötelessége, mint hajdan volt. Ebből önként következik, hogy az ezen munka fejében nyert vagyon és birtok sem képezheti az egyház kizárólagos tulajdonát“. A jubiláló budapesti ev. főgimnázium. II. A vezérek. (II. folytatás.) 1786-nak egy szép szeptemberi napján nagy szenzációja volt a kis Pest városának: Liedemann Sámuel iglói származású evangélikus kereskedő egy másik evangélikus emberrel együtt letette a polgári esküt és ezzel belépett az egyenlőjogu pesti polgárok sorába. Az „aufkláristák“ örültek, a konzervatívok boszankodtak, de közönyös nem maradt senki. De mig az inkább csak pesti szenzáció volt, 1792-ben az egész ország intelligenciáját izgalomba ejtette az a nagy eset, hogy a király tizenkilenc pályázó közül a huszonnégy- éves evangélikus vallásu győri nemes ifjút, Schedius Lajost nevezte ki a Pázmány alapította pesti „katholikus“ egyetemre az esztétika és filológia tanárává. Ez a két férfiú a felvirágoztatója a pesti Deák-téri gyülekezetnek és iskolának. Schedius félszázadon át volt az egyház vezetőembere, többnyire iskolafelügyelője. 1840-ben a püspöki egyházi látogatási jegyzőkönyvben hivatalosan is megállapították, hogy ő a gimnázium tulajdonképeni megalapítója. Szellemi tartalommal is ő töltötte meg az iskolákat. Ez a világhirü tudós, itthon Kármán és Kazinczy munkatársa, heteken át mindennap órákat töltött az elemi osztályokban, bemutatva eleven előadásban Pestalozzi tanítási módszerét A tanárokkal konferenciákat tartott, itt felolvasta paedagogiai nagy eszmékkel teljes beszédeit. Utasítást szerkesztett a tanárok iskolai munkájára nézve. Ebben sok
