Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-03-18 / 9-11. szám
6 HVAHGáliIltUSO^ Un AP JA 1923 A Deutsch Ev. Correspondenz jan. közepén a vend evangélikus egyházak érdekében egy kiáltványt közöl, azzal a felhívással, hogy akadna-e széles e nagy világon e kis egyház számára is protektor? Vázolja a vend evangélikusok térténetét, megemlékezik a Habsburgok és a Nádasdiak elnyomásairól s ezután — nem tudjuk megérteni, mily alapon — az erőszakos magyarositó törekvésekről is emji- tést tesz. Nem hihetjük, hogy a vendek közfelfogását szólaltatná meg ez a rész, annál kevésbbé, mert ha elnyomást tapasztalhattak, úgy ezt most a jugoszláv megszállás óta alaposan élvezhetik, de a magyarság részéről ilyen kiáltványig sohse volt okuk lesülyedni. * A franciák által megszállt terület egyik legnagyobb városának főlelkészét minden kihallgatás nélkül letartóztatták és autón ismeretlen helyre hurcolták el, családját pedig minden ingóságukkal együtt 48 óra alatt kitoloncolták. — A cseh-oláh-szerb recept a „művelt nyugaton“ is hódit ? * A lengyelek által megszállt területen is hasonló a szomorú sorsú németek helyzete. Az evang. lelkészek kiutasítása egymást követi s a' poseni diakonissáknak sem engedik meg még azt sem, hogy hazájukból betevő falatjaik előteremtésére támogatást fogadhassanak el. iiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiniiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiii Németországi ittam. Irta: Ziermann Lajos. (Ötödik folytatás és vége.) Erlangen felé találkoztunk két urinővel, akiket gyermekeik Fränklre, a gyermek-istentisztelet szónokára figyelmessé tettek. Rögtön odamentek hozzá s megköszönték, hogy gyermekeiket annyira építette. Mi is bemutatkoztunk s ekkor megtudtam, hogy az egyik urinő Caspari ny egyetemi tanár neje, a boldogult, jóhirü Karl Heinrich Caspari- nak menye, s hogy két leánya annak unokái. Végtelenül megörültek, mikor elmondtam nekik, hogy boldogult nagyatyjuk könyveit ismerem, prédikációit, elbeszéléseit (Der Schulmeister u sein Sohn, In Straßburg auf d. Schanz) s Luther kis kátéjának népszerű magyarázatait „Geistliches u. Weltliches“. Az utóbbiakból el is mondtam mindjárt a lányoknak néhány versikét, amit ők nem ismertek s úgy mondák, imádságos könyvükbe fognak beírni. Különösen tetszett nekik ez a versike: rtNicht beten, gern spazieren gehn, Im Fenster und vorm Spiegel stehn, Viel Worte geredt und wenig getan, — Mein Kind, da ist nichts gutes dran!“ Néhány nap múlva újra találkoztam velük s akkor bemutattak gyengélkedő édesatyjuknak is. Hazaérve szállásomra, viziteltem házigazdáméknál, kik arra már megérkeztek. Házigazdámmal mindjárt vitába elegyedtem a mi népszavazásunkkal, Nyugatmagyarországon kapcsolatosan. Érti — úgymond —, hogy mi politikailag nem kívántunk Ausztriához csatlakozni Ők is félnek Ausztriától, amely előbb-utóbb hozzájuk fog csatlakozni. Azt is tudja, hogy Ausztria évszázadokon át kizsákmányolt bennünket. De őneki, a nagynémetnek, hiába, az a meggyőződése, hogy a németnek a némettel kell menni, pláne, amikor a magyar a németet annyira elnyomja s gyűlöli. Megmondtam, hogy igenis nekünk is van egy németünk, akit ugyan nem gyűlölünk, de nem is szeretünk, de ez nem Németország, hanem az osztrák német. Bebizonyítottam saját magamon s népem példáján, hogy a németet itt nem nyomták s nem nyomják el. Mi ezer éve vagyunk Magyar- országon s népünk, nyelvünk még ma is német. Ha egyes német családok elmagyarosodfak, ne felejtse el, hogy az erlangeni francia családok szintén elnémetesedtek S tudnék neki sok tősgyökeres magyar embert megnevezni, aki elné- metesedett, vagy aki úgy beszél németül, mint akár ő. Ha egyesek részéről talán hiba történt a nemzetiségekkel szemben, Németországban, pl. Posenben sokkal nagyobbak történtek. S ha mi magyar és németnyelvű honfiak igyekeztünk, hogy a soproni népszavazás sikerüljön, úgy ezt is csak a németektől tanultuk, akiknek népszavazásuk Felső- Sziléziában szintén sikerült. Rámutattam a történelemre s a földrajzi elhelyezkedésre, a bennünket körülzáró szláv tengerre s igyekeztem a háború folytán kissé ideges természetű házigazdámnak bebizonyítani, hogy a helyes német politika csak az, amely Magyarország barátságát keresi s mindenekfelett utaltam a becsületre s a közmondásos német hűségre, amely kötelességünkké tette és teszi, hogy híven kitartsunk a porig alázott Magyarország mellett, amely ezer éven át táplált, védett s majdan el is takar. Házigazdám kissé megszelidült. Tiszáról, Bethlenről, politikánkról nagy elismeréssel szólt s másnap megígérte, hogy ezután jobban tanulmányozza a magyar viszonyokat, hogy ázután igazságosabb lehessen velünk szemben. Hasonló gondolkozásu, de kevésbé heves emberrel találkoztam még többel. Osztrák szomszédaink is igyekeztek kellemetlenkedni. De azért voltak, akik nagy elismeréssel szóltak Magyarországról s a magyar népről. így a G. A. egylet elnöke, titkára s mindenekelőtt annak volt elnöke Dr. Pauk, egy 81 éves, nagytekintélyű öreg ur. Mikor megtudta, hogy soproni lelkész vagyok, s hogy mi Magyarországnál maradtunk, azt mondá: „Ich hoffe, Sie sind mit vollem und ganzen Herzen bei Ungarn verblieben“. (Remélem, hogy teljes és egész szívvel maradtak meg Magyarország mellett.) Mikor erre igennel feleltem, igy szólt: „So ist’s recht, das verlangt die deutsche Art: Treue und Redlichkeit. Ich war zweimal in Ungarn und denke recht gerne daran. Grüßen Sie mir ihr schönes Land, ihr edles Volk und alle treuen Arbeiter in Gottes Weinberg“. (így helyes, ez német tulajdonság: hűség és becsület. Kétszer voltam Magyarországon s mindig örömmel gondolok arra vissza. Köszöntőm szép hazáját és nemes népét s mindazokat, akik híven munkálkodnak az Ur szőlőjében.) A jó Isten áldja meg az öreg Urat ezen szavakért melyek könnyeket csaltak szemembe s melyekkel felolvasá sómat mára bezárom. IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIlii EGYHÁZI ÉLET. Szerkesztőváltozás. Lapunk szerkesztésében változás állott be. Dr. Scholtz Oszkár eddigi felelős szerkesztőnk és Kuthy Dezső főmunkatársunk a lap szerkesztésének további feladatát nagymérvű elfoglaltságuk miatt Dr. Csengődy Lajos lelkésznek adták át, akinek munkáját azonban továbbra is támogatják, nemcsak mint a lap irányítására alakult sajtóbizottság tagjai, hanem mint további belső munkatársak is. Ezzel kapcsolatban Dr. Scholtz Oszkár érdemdús felelős szerkesztőnk a következő sorokat közli: Lapunk szerkesztésére annak idején ideiglenesen addig vállalkoztam, mig a volt Orsz. Evang. Szövetségnek munkáját a Luther Szövetségnek valóban országos jellegű szervezete átveszi. Ez megtörténvén, tisztségem alól most már felmenttettem s örömmel közlöm t. olvasóinkkal, hogy szövetségünk elnökségének sikerült Dr. Csengődy Lajos lelkész személyében megtalálni azt az egyént, kit filozófiai és theológiai képzettsége egyaránt képesíthetnek arra, hogy lapunkat is valóban országos jellegű s minden evang. családban örömmel várt sajtóorgánummá fejlessze. Midőn tehát köszönetét mondok munkatársaimnak azért a meleg, önzetlen pártfogásért, mellyel az én gyarló munkám fogyatékosságait ellensúlyozták s lapunknak -- bár még korántsem kielégítő — elterjedését elősegítették, összes olvasóinkat arra kérem, hogy az uj szerkesztőt s magát a lapot is fokozott mértékben támogassák s az egyházi sajtónak újabb barátokat szerezni szíveskedjenek. Budapest, 1923. március 5. Dr. Scholtz Oszkár.
