Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-11-04 / 27. szám
IX. évfolyam Budapest, 1923. november 4, 27. szám SZERKESZTŐSÉG: Budapest, IV., Deák-tér 4. sz. Megjelenik minden vasárnap. "......................................... .... A lapitetta: Dr. RAFFAY SÁNDOR Szerkesztésért felelői: Dr. CSENGÖDY LAJOS Kiadja: A LUTHER-6ZÖVETSÉG. Előfizetési ár negyedévre 3000 K Egyes szám ára 300 korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Postatakarék cheque-szám : 1290. Krisztus vagy a pápa? Lezajlottak a reformációi emlékünnepek országszerte. Az Idő nagy rohanásában megállot- tunk a nagy idők nagy hőseinek emlékénél. Csak a templom ajtójára szögezte ki Luther Márton dr. a 95 tételt. S az ütések dobbanására mégsem a templom, az egész világ adott visszhangot. A rajongó, halálba menni kész lelkesedés visszhangját egyrészt. A halált, gályarabságot, vértanuságot hideg számítással kezében tartó visszhangot (másrészt, Melyik volt az erősebb? Még ma sem dőlt el végleg. Bár :• döntés megtörtént. S ez elvit .»i.-.i u lam S ennek eredménye néni más, mint az. hogy az emberiség nagy része kinőtt Rónia szellemi Öleléséből. S hiába tárja áldásra emelt karjait felénk, hiába csábit az ..egyedül üdvözitós“ széles országijára. Mi tudjuk, sokan járnak azon. Könnvil is, kényelmes is az az ut. Csak járjanak rajta azok. akik a lélek legfőbb javainak kérdését rá merik bízni egy emlier-pápának a kezére. Mi nem merhetjük megtenni ezt'. Annál kevésbbé, mert mi is emberek vagyunk. És éppen ezért jól tudjuk. mire képes egy ember. S éppen ezért maradunk a keskeny utón. Ha még oly meredek, még oly nehéz is az. De előttünk Krisztus járt rajta. S a nyomdokain elszórt evangéliumi virágok illata számunkra az örökkévalóság lehellete. S ez nekünk elég. Akkor is, ha körülöttünk ^ közöttünk milliók még mindig tömjénfüstöt szívnak is magukba. Annál is inkább, mert ma már szintén milliók során janink ezen a nehéz, lábainkat sokszor megvérző keskeny utón is, amely ugyan a reformáció ellenségei szerint a pokolba, de az evangéliumi Krisztus szerint az Istenhez vezet közelebb. Vitustánc egy beszéd körül Az egyeteme« közgyűlésen a földbirtok igénylése tárgyalásánál hirtelen-váratlan felpattant a helyéről Prónav György báró tényleges egyházmegyei felügyelő és államtitkár s egy olyan kijelentést tett, mely általános megütközést keltett. Azt mondta, hogy a földigénylés erkölcstelen s igv az egyházhoz nem méltó, mert a tulajdon szentségét támadja meg. Hogy a nemes báró a földbirtokra vonatkozólag ogvéuileg sajátos és az általánostól eltérő nézetet vall és ezt nyíltan, férfiasán kijelenti, ebben nincsen semmi megütközni való. Ezt mi megszoktuk, meg is kívánjuk, azért vagyaink evangélikusok. A megütközést az keltette, hogy ezt a kemény ítéletet, jóformán erkölcsi megbélyegzést magában foglaló kijelentést egyházfelügyelő és államtitkár tette. Az egvházfelo^yukwir IMrvsmiu tiuini« kell. hogy egynázunk loIdigénWse törvényeken alapul és a szükség kényszere alatt áll. Az államtitkárnak pedig nem szabad és nem illik a saját kormánya által hozott, tehát az ő közreműködésével is létesült törvényeket nyilvánosan erkölcsteleneknek minősíteni. Mert ha egy törvényen nyugvó igény hangoztatása erkölcstelen, akkor elsősorban magának a törvénynek kell erkölcstelennek lennie. Prónav György kijelentéseit átvette, megismételte és kiélezte nagybátyja, Prónav Dezső luiró. tiszteletbeli örökös egyetemes felügyelő, akit alig egy órával előbb a legnagyohb lelkesedéssel és múltját méltán megillető tisztelettel ünnepelt az egyetemes közgyűlés. Miért rontotta le e bensőséges ünnepeltetés kedves hangulatát a nemes báró, ezt csak ő tudná megmondani. Mi csak kínos érzésekkel gondolhatunk vissza erre a lehangoló jelenetre. De éppen ezek az érzések dobják bele a lelkűnkbe azt a kérdést: mi indíthatta a két Prónavt e nem *árt fellépésre? Valóságos vitustánc kerekedett a két heszéd körül. Az llj Nemzedék «'s a Nemzeti Újság mágnás és papi gárdája valóságos ujjongással üdvözölte a kijelentéseket és azok hőseit. A többieket pedig a destrukció vádjával hélyegezto meg. A holt kézi birtokok tulajdonosainak, egoisztikus hangja ez s nem a magyar emberé, nem is a keresztyéné. A magyar ember igv beszélt volna: íme minden zilllik körülöttünk. A világháború mindent megemészt. Előbb nz életeket pusztította, most már az élet lehetőségeit sorvasztja. A destrukciót az egyházak tudták csak fékezni és meggátolni. Ezeket tehát meg kell erősíteni, de mindenáron. Mert ha még egyszer ránk zúdul a destrukció vihara, véglegesen elsöpör mindent, egyházat, hazát, erkölcsöt, tulajdont. A nemzetnek önmaga iránt tartozó kötelessége tehát arról gondoskodni, hogy itt többé szegény, nélkülöző, híveit építeni nem
