Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-06-17 / 23-24. szám
1923 avAj«aáiiii(U40f{ uapua 3 guruló aranyakat, de a lelki gazdagságból is pazarolunk. Hejh, pedig de keserves érzés lehet, amikor egy zajos, tobzódó, világi gyönyörűségekkel' bőven ékesített élet végén ráeszmélünk arra, hogy az ingoványok imbolygó fényessége után szaladva: az emberi lélek kincseit is aprópénzre váltottuk. És ott kínálkozik pap és tanító számára mindennapos munkaalkalmaival az egyházi és községi élet. Az egyház szükségeiről, a község lakosai egyetemes érdekeinek kielégítéséről folytatott megbeszélések megannyi alkalmat nyújtanak arra, hogy a népben nemes indulatokat ébresszünk. Benső énjét fejlesszük, gazdaggá tegyük. Meg kell tanítani arra, hogy kegyetlen a sors és szánalomra méltó az az ember, aki harmónikus benső életre nem törekedvén soha, egyszer csak észreveszi, hogy mind az a külsőség, ami derűt vont köré, egyszer csak elmúlik s ott áll ő magára hagyatva, önmagára sem találva, mert a boldogságot nem önmagában, nemes, megnyugtató gondolkozásban, önzetlenségben, a közért való áldozatkészségben kereste. Arra kell nevelnünk a népet, hogy ostobaság elszalasztani benső javakat azért, hogy külsőket szerezhessünk. Feláldozni nyugalmat, függetlenséget fényért, gazdagságért, címért, ünnepeltetésért. Ennek az igazságnak szolgálatába kell beállítani az iskolát is. Elég hiba, hogy az ismeretek terjesztése lett az iskolai munkásság tengelye s nem a nevelés. Nem mondom, hogy nem szükséges tudni a nép egyszerű gyermekének is azt, hogy vannak Ámde én nem féltem a mi nemzedékünk! Minket nem érhet bú, nem ölhet meg bánat, Ha egy-akarattal megyünk Te utánad! És itt, szobrod előtt megfogadjuk szentül, Hogy szülőföldünkért hitünk meg nem rendül! S bár a sors kelyhünk’ még sok ürömmel töltse: Övé lelkünk s karunk, Élni igy akarunk, S a virágzó fának lesz még dús gyümölcse! öreg ember: így legyen! És igy lesz t Egész világ lássa: Te maradsz Nemzetünk örök hitvallása! Gyóry Lóránd. A Pecti Teol. Akadémia Székács József Kőre magas színvonalú ünnepség keretében rótta le a kegyelet adóját junius 7-én Petőfi Sándor százados emléke előtt. Dr. Kovács Sándor, a Kör elnökéhek lendületes megnyitó és zárószava közt gyönyörűen érvényesült a ma élő leg- ünnepeltebb költőnek, Kozma Andornak hatalmas Petőfl- szimfóniája, Dr. Császár Elemér egyet, tanár eredeti szempontokból kiinduló mély előadása Petőfiről, R. Bertsch Mimy Gratz Vilmostól kisért kedves éneke, Tibai Takács Erzsébet elmélyedő zongorajátéka és a Teol. Énekkar két gyönyörű száma. Úgy a Petőfi—Hubay: „Nemzeti dala“, mint Petőfi - Arany: „Faluvégén kurta kocsma“ kardala Lahmann György vezetésével olyan művészetet nyújtott, aminöben még Budapesten is ritkán van szerencsénk. E két számnak külön érdekességet kölcsönzött az a kevesek által ismert körülmény, hogy Lahmann György karmesteri szereplésének 25-ik esztendejét fejezte be. világrészek, ahol citrom zöldéi, narancs aránylik, dohány és gyapot terem. De az már hiba, hogy a serdülő gyermek ropogós bankót csen el a ládafiából azért hogy a becsempészett naranccsal Ízesítse meg ajakát, amikor azt sem tudja, hogyan készül a kenyér. S a fiatal leányok olyan ihlettel szíják magukba a gyapotmezőkről hallottakat, hogy megvetik a házi szőttest s magyar vizitkéjüket bécsi ronggyal cserélik föl. És hova-tovább! hej, de sokan észre sem veszik, nem is sejtik szomorú jelentőségét annak, hogy szivetbillegtető nótát énekel a magyar fiatalság a magas platán hulló leveleiről s nem érzi, hogy milyen fönséges magyar szépség, nemzeti érzés és erölüktetés van Petőfi dalában: — Világos kék a csillagos éjszaka! Hát ezek a szomorú meglátások adják ajkamra a szót: — Vissza a magyar földre! Vezessük vissza a népünket önmagához. A nemzeti erő és öntudat forrásához! Ezer esztendőn keresztül szabad földből előszökkenő, csobogó kristályforrásokból üdítette fel magát, ne csábítsuk a fényes városok falaiba beépített vízvezetékek csapjaihoz. Különösen ne addig, mig onnan a demagógia, a hamis próféták felkavart iszapjával megrontott vizet el nem vezethetjük valamerre. Szász Lajos. A Luther-Társaság Orosházán. Fényes ünnepség keretében és lelket gazdagító tartalommal tartotta meg Luther-Társaságunk, ev. egyházunk eme egyetlen irodalmi társulata, f. évi közgyűlését junius 3-án Orosházán. Hazánk eme legnépesebb és történelmi múlttal dicsekvő vidéki gyülekezete nagy szeretettel készült erre az ünnepnapra s szeretetének és tiszteletének jeleivel valósággal elhalmozta a falai közé érkező vendégeket. Báró Radvánszky Albert világi elnök és Kapi Béla püspök, egyházi elnök vezetése mellett Budapestről indultak el a közgyűlésen résztvevők. Az egyet, felügyelőt útközben a mezőtúri, majd a békéscsabai gyülekezet küldöttségei üdvözölték az állomáson. A diadalkapuval ellátott és virágdíszbe öltözött orosházi állomáson óriási közönség gyülekezett össze a vendégek fogadására. A templom küszöbén Kovács Andor esperes-lelkész köszöntötte a Luther-Társaság elnökségét és a vendégeket. A hívek éneke után Kapi B. püspök mondott az oltárnál szívbölfakadó imádságot Vasárnap reggel 9 órakor megkezdődött az isten- tisztelet, melyen a liturgikus oltári szolgálatot Bartos Pál szarvasi lelkész végezte. A* szószéki beszédet Paulik János nyíregyházi lelkész, az orsz. lelkészegyes, elnöke mondotta. Istentisztelet után megkezdődött a Luther-Társaság közgyűlése, melyen az egész országból számosán vettek részt. Zsúfolásig megtöltött templomban megszólalt báró Radvánszky Albert világi elnök s általános figyelem mellett mondotta el megnyitó beszédét. A nehéz időkben — úgymond — a Luther-Társaság is azon áldásos intézmények közé tartozik, mely az emberiség ama örök, változatlan csillagaira mutat, melyek a földi mocsoktól ment tiszta fényükkel változatlan mutatják a biztos utat a mélységben tévelygő emberiségnek. A Luther-Társaság bejárja az egész országot s mindenhova egyet visz magával: az evangélium reménységét. Ez évben Orosháza szeretetteljes meghívását fogadta el a társaság s eljött abba a nagy alföldi városba, mely valamikor annak a Hunyadi családnak birtoka volt, mely karddal
