Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-06-03 / 22. szám
2 S1/A]4GélkUCÜS0ft liAPtffl 1923 Lelkipásztort az iskolákba^. Akinek csak egyszer megfordult gondolkodásában a vallástanitás kérdése, aki visszaemlékezik saját ifjúkorára, amikor a hittant tanulnia kellett, az érzi és tudja, hogy itt egyházunk számára súlyos, megoldást követelő problémák vannak. Mert gyermekeink hittant tanulnak s a vallás mégis végeredményben nem a tanulás dolga. Eljárnak a vallásórára s végtére is a vallásos nevelést nem lehet heti két órában elintézni úgy, mint ahogy a latin nyelvtant megtanulja a kisdiák heti hat órában. A tanár osztályozza a feleleteket hittanból, mint más tárgyakból s végtére mégsem tudja, illetőleg tudnia kell, hogy a jeggyel csak a tudást vagy a legjobb esetben bizonyos külső magatartást tüntetett ki több-kevesebb elismeréssel, a valódi érzék igazságának az a bizonyítvány csak ritka esetekben lesz mutatója. Beszélünk vallástanitásról, annak égető szükségleteiről s magunk is sokszor megfeledkezünk arról, hogy a vallást tanítani nem lehet: aki csak vallástanár, csak a méltó ítélettel kárhoztatott béresmunkát végzi. Hangsúlyozzuk a vallásos nevelés jelentőségét és helyesen tesszük; 5 mégis, a vallásra nevelni nem lehet; igen közel van itt a veszedelem, sokkal közelebb, mint a nevelés bármely ágánál, hogy a nevelés csak külső szoktatássá lesz; nem hat íe a lélek mélyéig, nem ragadja meg a lelket, az egyéniség középpontjában nem teszi magáévá a jellemet. Végeredményben a vallástanár nem lehet énektanár, még csak tisztára nevelő sem, hanem papnak és mindenekfelett lelki- pásztornak kell lennie. Aki ezt átlátta, — pedig ez vallástanitásunk sarkalatos kérdése, amelytől minden függ, — az érzi a problémák egész súlyát és horderejét, melyek itt adódnak. Mert ebből azután elsősorban következik az, hogy a vallástanitás problémája nem is annyira a vallástanitásé, mint inkább a vallástanároké. Kétségkívül nagy jelentősége van a tantervnek módszeres felépítésétől, rendszeres, a helyes célkitűzésnek megfelelő kidolgozásától igen sok függ az eredmény szempontjából. S mégis sohasem jut el a nehézségek velejéig az, aki őszinte akarással, minden álszeméremtől megválva, nem a vallástanárok papi egyéniségében keresi a megoldás helyes útját. Minden tanitó-nevelő munkasikerének zálogát igen nagy részben a tanító személyében rejti, — hiszen itt is egyéniség hat a másikra, lélek szól a lélekhez, — de még sokkal nagyobb mértékben áll ez a vallástanárokra: ha nem lelkipásztorok, akkor hiábavaló minden fáradtság, kárbaveszett minden óra s eredmény télén a munka. Ha a növendék a vallástanárban — az ő lelkipásztorában — nem látja meg, nem érzi meg ösztön- szerüen a vallásos embert, az Istennel békességre jutott és benne megnyugodott élet szépségét és gazdagságát, akkor a hittankönyv lapjai csak olyan keserves tananyagot tartalmaznak, mint a latin nyelvtan vagy a matematika. Amikor kétségtelenül keresnünk kell az utat a gyermek szivéhez, a módot, amellyel a magot — emberi számítás szerint a legkedvezőbb feltételek között — hinthetjük el, akkor a kiindulópontnak mindig ennek kell lenni: rajtunk, tanárokon kell ? gyermeknek valamit az örökkévalóság lehelletéből megéreznie. Csak a lélek szikrája, amely az Isten igéje tüzénél gyulladt ki, gyújthat uj tüzet a lélekben. Tudjuk, hogy ennek a feltételnek megléte nem szüntet meg egy csapásra minden bajt. Marad még nehézség, baj elég. De a főprobléma nem a tanításnak, hanem az embernek a problémája. S nagyon veszedelmes volna, ha erre nem figyelve, valahonnan hátulról akarnánk a célhoz hozzáférni s az igazi lényeget egyelőre félretéve, nem merve szembenézni talán a valósággal, keresnénk uj utakat. Mert akkor mindig csak a meddő kísérletezésnél maradunk. • Egyházunknak papokat kell az ifjúsághoz küldenie, papokat, akik nemcsak tanítanak a hittanórákon, hanem lelkipásztori bölcsességgel keresik az ifjúság lelkét és útmutatókká igyekeznek lenni a Krisztushoz. Tudom, hogy nem mondok mindezzel újat; sokaknak lelkében ott van, ha talán csak homályosan is, annak érzése, amit szavakba igyekeztem foglalni. Annál inkább van szükség arra, hogy az alapelvekkel legyünk tisztában akkor, amikor olyan súlyos problémák vajúdnak, mint a vallástanitás reformja, annál inkább van szükség arra, hogy nyíltan, őszintén megmondjunk mindent, kitárjuk azt, amit a jó eredmény szempontjából szükségesnek tartunk. Karner J. Károly. iiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiuiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Az uj lelkipásztort Nagybörzsönyben május 27-én iktatták be Péter Henrik személyében. A beiktatást Mihalovits Samu nógrádi esperes végezte lélekemelő ünnepély keretében. Legyen Isten áldása az uj munka terén. Legenda, Krisztus urunk Péterrel itt, Amidőn járt lent a földön, A Karmel hegy lejtőjén át Ment, hogy Júdeába jöjjön. Hát, amint az apostollal A vidéken tovalépdel, Utjokat a Kyson folyó Elállotta a vizével. Halld Péter, e folyó vizén Átgázolni kell minékünk, Mert máskép, mig a Nap leszáll, A célunkhoz el nem érünk. Induljunk hát! — de a fejét Félve rázta az apostol: Képzelni is szörnyűséges, Mit a Mester tenni gondol! Gonosz folyó ez a Kyson, Ismerem jól, réges-régen, Halásztam én benne, mikor Még az volt a mesterségem. Értem én az evezést is. Nézd, ott áll egy üres csónak, Átviszlek én. — S várta: vájjon Enged-e az Ur a szónak? De a csónak másé, ide Hogy hozod azt vissza, Péter ? S elfogta — ezt véghezvinni — Az apostolt is a kétely. Megkeresem a gazdáját, Átevezne tán mivélünk. Már is itt jön, meghallotta Bizonnyal, amit beszélünk. — Hé, földi, nem vinnél minket Át a vizen csolnakodban ? — Hogyne, bátyám, üljetek be A csolnakba, az ahol van.
