Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-01-28 / 3-4. szám
1923 HVAHOáliIl^ÜSOK UAPtJA 5 Oroszország. A bolseviklek karácsonyáról jött hir a borzalmak hazájából, Oroszországból. A franciák a forradalomban egy színésznőt ültettek az oltárra, a Szabadság Amazonját, az Ész Istennőjét, hogy betetőzzék az őrületet. Tertnészetesen az oroszok sem akartak elmaradni mögöttük. Ok az oltárokra a vallásos festmények és alegóriák helyett Marx képét helyezték. Ez volt a jelszó: — A cárok földjét már leromboltuk, most romboljuk le a cárok egét. Ebből a célból már karácsony előtt nagy propagandát fejtettek ki, különösen az „ifjúmunkások“, kik gúnyolódó röpiratokat osztogattak a karácsonyról. A mozikban az egyházi javak elkobzását mutattak be, bohózatokat a szentekről, kiknek koporsójában viaszból való bohócokat találnak Egy falragaszon kaszás, pörölyös munkás áll, ki az ég lépcsőit ostromolja s Mózesre és Mahomedre is lesújt. Mi lett ennek az eredménye ? A muzsik, az orosz értelmiség végignézte az ingyen mozit, elolvasta a röpiratokat. aztán hazament, meggyujtotta a szentelt gyertyát s elénekelte a karácsonyi énekeket, oly áhitatosan mint a cári időkben sohasem. Megannyi katakomba volt minden orosz ház. Éjfélkor pedig zsúfolásig megteltek a templomok és a szokásos misét a tömeg térden állva hallgatta végig. Sohasem volt ilyen vallásos, bensőséges az orosz karácsony. Mindezt pedig a bolseviki propaganda .érte el*. Kudarcukat maga az „ifjúmunkások szervezete* is beismeri karácsony utáni hivatalos nyilatkozatában, amelyben igy ir: Az idők még nem értek meg programmunk teljes megvalósítására, a közvélemény nincs eléggé előkészítve ... iiimmimiiHiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiiiiiiimimiiimimimiiiimimiiiiimiiiiiiimiMim Rovás. Krisztus békéje Krisztus birodalmában. A pápás egyház első papja, a római pápa a titkos pápai konzisztoriumban nagy beszédet mondott. Végigpillantott a Szentföldért, mint a béke földjéért vívott küzdelmek során. Követelte annak pogánytalanitását és zsidótlanitását. Azután sajnálkozását fejezte ki, hogy a népek és nemzetek békételenkedésben élnek. Jelszóul kiadta a szépen hangzó mondást: „Krisztus békéje Krisztus birodalmában“. Nos, hát hol is van Krisztus birodalma? „Az én országom nem e világból való!“ Ezt mondta Jézus. Róma pedig mimelgeti a minden királyok urának uraságát. Róma szerint Krisztus birodalma a pápa birodalma. Krisztus szerint a tisztaszándéku és melegszívű emberek közössége. De hát kérdezem: tiszta szándéku-e az olyan ember, ki másokat az evangéliomi hite miatt megítél és elitéi? Melegszívű ember-e az, ki pálcát tör a Krisztus igaz hívein csak azért, mert nem az ő köntösét csókolgatják ? És hol van Krisztus békessége? A szeretettel élő emberekben. De szeretet-e az, mely az evangélium híveit eretnekeknek kiáltja ki ? Szeretet-e az, mely eltiltja a másként hívők templomába még a belépést is? Békességet hint-e az, aki reverzá- lisok kényszerével emel gátat az összeforrni vágyó emberek közé? • Szóval megint csak beszéd. Pedig „nem beszédben áll az Isten országa!“ Németországi utam. (Második folytatás.) Hogy mit jelent Magyarország Bécsnek, azt a jó bécsiek csak most látják. A mi egész vonatunk telidesteli volt batyuzó közönséggel, leginkább kisebb tisztviselő- s munkásasszonyokkal, kik egész éjszakán át utazva, Passau előtt szálltak ki s- ott az egymástól messze szétszórt parasztházakban igyekeztek egy kis burgonyát, almát, főzeléket, tojást, esetleg csirkét, tejet, tejfelt vagy egyebet összevásárolni, hogy azután evvel a „kincsükkel“ a másik éjszaka visszautazva, megörvendeztessék családjukat. £ mint többektől hallottam, ezt az utat megteszik minden hélcn vagy legalább is minden két héten egyszer. Németországban. Nürnberg vidékén hasonló buzgósággal járnak az emberek batyuzni. S az élelmicikkek árai, a gyümölcs kivételével, Németországban s természetesen még inkább Ausztriában sokkal magasabbak, mint nálunk. Ha az ember hallja s látja, hogy mily nehezen s körülményesen tudják a drága nélkülözhetetlen élelmicikkeket beszerezni, bizony hálát kell adni a jó Istennek, hogy a mi sorsunk ezekénél mégis csak kisebb helyen esett. Mindazáltal azonban azt hiszem, hogy ez a batyuzás is valamiféle haszonnal fog járni az emberiségre. Mint a nagy világháború a különböző országok és világrészek népeit hozta egymással érintkezésbe, úgy a háború utáni nyomorúság a különböző társadalmi osztályokat hozza egymáshoz közelebb. Azelőtt csak a falu kereste fel a várost, most a város keresi fel még a legeldugottabb s legmagányosabb falut s falusi házat is, amely talán mióta áll. nem igen látott úriembert és sok városi embernek egyszerre csak megnyílik a szeme s látja a falu s a falusi élet szépségeit s kellemetességeit. Megengedem, hogy nem szépet és kellemetesset is lát s tapasztal, különösen a földmives osztálynak kapzsiságáról s kemény kőszivüségéröl hallani most sok panaszt itthon és külföldön is. De ne gondoljuk, hogy az a falusi ember részünkről csak csupa jót és szépet lát, tapasztal. Bizony itt is áll „pecatur extra et intra muros.4 „vétkeznek a falakon kivül és belül*. Hogy a város és falu népe megértse egymást, ahhoz szükséges, hogy mindegyik levessen naponként egy jó részt az óemberből s hogy a két nép alaposan megismerje és megbecsülje egymást. Sok szenvedésen és nyomorúságon megy most által a városi ember, de azért falun se színig tejfel minden. Igaz, hogy az a városi ember pl. ott Ausztriában, szakadó esőben és bokáig érő sárban kénytelen most összevásárolni a földmives drága terményeit, de másrészt az a földmives reggeltől késő estig, sokszor még a legkedvezőtlenebb időjárási viszonyok niellett is kénytelen odakint dolgozni s a munkaalkalmat s időt, mint holmi zsákmányt elragadni. Felsö-Ausztriában s Németországban is szakadó esőben láttuk az embereket a gyümölcsöt leszedni a fáról, a burgonyát kiszedni a földből, szántani s egyéb kerti s mezei munkát elvégezni. Ott, t. i. az esős napok jóval előbb köszöntöttek be, mint nálunk s annak következtében az emberek igen elmaradtak a dologgal. Sajnos, hogy Felső-Ausztriából tulajdonkép csak keveset láttunk, mert mire fmegvirradt, már erősen közeledtünk a német határhoz. De amit láttunk, az szép volt. Azok a Felső-Ausztriai hegyek, völgyek, erdők, mezők, tágas szép parasztházak, kertek s mezőségek közepette olyanok, mintha állandó ünnepi diszbe volnának öltözve. Szinte fájlalja az ember, hogy ezt a természeti szépséget és csendet a kétvágányú vasúti utón minduntalan egy-egy robogó vonat zavarja meg. De ezek a vonatok, különösen a Németországból jövők, mintha szebbek volnának mint a magyar vonatok. Mikor azokat a szépen kidolgozott, frissen befestett, tiszta német vagonokat láttuk s a teherkocsikon a sok értékes iparcikket s beljebb már Németországban mindenütt a lázas munkát, akkor úgy tetszett, mintha az a Németország egy óriáshoz hasonlítana, aki a reámért csapás következtében elszédült s földre bukott ugyan, de az óriás már kezd mozogni s azt hiszem — nem soká fog tartani — feltápászkodik a franciáknak minden praktikái dfleárs is. Passauban hamar átestünk a vámvizsgálaton. Szinte az a benyomása az embernek, mintha az osztrákok és bajorok ott már nagyon is értenék egymást, mindenesetre
