Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-03-26 / 13. szám
1922 HVAflGÉLiIKUSOK li AP JA 3 1922 Invocavit. Luther-emlékünncp Wittenbergben. Folytatás. A „Népkert“ dísztermében lefolyt ünnepélyt Dr. Kliche vezetie be a Luther mondással: .Én nem vagyok, nem is akarok mester lenni, egyedül Krisztus a mi mesterünk“, igy ez az ünnep is az Isten dicsőségére szolgáljon. Itt is közének, karének, művészi ének- és orgonaszámok voltak az egyes beszédek között, amelyek közül báró Kaas Albert dr. beszédét egész terjedelmében közöljük .Szeretett hittestvérek! Ellentétes érzelmek között és lehangoló, nehéz viszonyok nyomása alatt ünnepeljük az emberiség kultur- történelmének egyik legnagyszerűbb eseményét. Az emlékezés a gondolatainkban nem sima haladást, vagy analógiákat, de ellentéteket és tragikus zökkenéseket idéz fel. Most 400 éve a reformáció Krisztustól megihletett, uj egyetemes világnézete az emberiség gondolatvilága előtt uj dimensiókat világított meg. A nagy gondolat nagy konzekvenciáknak lett okozójává. Háborúk kísérték, átalakulások követték, mint a külső történelem nagy evolúcióit, de benne és korában dominánsok az örök igazság megfelelő formáját hirdető uj eszmék voltak. Ma ellenkezőleg egy történelmi, de eszmeszegény korban élünk. Akkor az ideálok zárták le a földi hatalmasságok béklyóit, ma a materiális világfelfogás a templomokba és a családok tűzhelyeihez űzte vissza az idealizmust. A közéletben mindenfelé válságok riasztanak, a filozófiában pesszimista hangok már az európai kultúra bukásáról beszélnek De ebben a világrengésben nem látok uj gondolatot felbukkanni. A mai kor csak beteg, de nem evolucioná- lis A reformáció észrevette korának szükségleteit, visszanyúlt a múltba és ott az általános alapot megtalálta és helyreállította. A mai kor szükségletei azonban nem újak, csak kirívóbbak. Az erősebbek önzése tette lehetetlenséggel határosán nehézzé a létért való küzdelmet a gyengébbek számára és a hatalmasoknak trösztszerü szövetkezése a gyengébbek szájából a mindennapi kenyeret is elvonta. A túltengő önzés, az robbantotta ki az osztályt támadó szociális mozgalmakat, a hittelen belsevizmusnak a talajt ez érlelte meg. Hogy a politika azután ezeket a tömegjelenségeket milyen irányba terelte, kik ellen élezte ki és milyen eszmék ellen állítja hadsorba, azt nem az én hivatásom itt fejtegetni. Csak az az egy bizonyos, hogy a kornak mai hatalmasai az ellenünk irányuló tömegindulatokat is ki tudták játszani a főellenségük ellen, mert az önzésnek egyedüli ellenfele az idealizmus és a vallásosság által vezetett önzetlenség. Ennek az önzetlenségnek kútfeje az evangélium. A társadalmi problémákat csakis az oldhatja meg és a nemzetek közti békét csakis az adhatja vissza. Dr. Raffay püspök úrral Magyarországról jövünk, mint az ottani Intheránus egyház kiküldöttei. Egy országból jövünk, amelyben csak egy fohász száll az égre a rabláncra vertek imája szabadulásért. Darabokra vagyunk tépve. Lutheránus testvéreinknek kétharmadát elszakították tőlünk. Csak a bibliánk maradt meg és a bizodalmunk. Testvérek! Nem panaszkodni jöttünk és nem kérni. Meg van szilárd hitünk az Istenben ! Megerősödni jöttünk ide, hogy hirül vihessük a miéinknek, hogy láttuk a világ evangélikusainak az erejét, hogy a lutheri hitnek a képe előttünk állt és hogy a protestantizmus testvéri szeretete boldogító valóság! Nehéz idők várnak még reánk. A hitetlenség a modernizmus köntösébe burkoltan támad. A munkásságot a politikai szociáldemokrácia a vallással szemben közönyössé akarja tenni. Ezek ellen a protestantizmusnak támadófegyverei nincsenek. De nincs is reá szükségünk. Legyőzhetetlen védőfegyverünk van. „Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk“. A magyar evangélikusok üdvözletét hozom". (Folytatjuk). Hexeberg Bjarne norvég lelkész előadása. * „Áldlak titeket, kik az Úr házanépe közül valók vagytok“. A zsoltárosnak ezen áldáskivánságával köszöntlek titeket, szeretett evangéliumi hittestvéreim, midőn Isten kegyelméből osztályrészemül jut a szerencse, hogy a norvég lutheránus egyház nevében és megbízásából szóljak tihozzátok. Elsősorban is köszönetét mondok a Budapestre való szives meghívásért, a barátságos előzékenységért és a meleg szavakban kifejezett evangéliumi testvéri köszöntésért. Mindenütt, ahol a világon egyazon hitü keresztyének összejönnek úgy van, mintha földiek találkoznának. Mi egy két és fél millió lelket számláló kis nép fiai vagyunk, mindnyájan lutheránusok. Két és fél millió! Mily csekély szám a hatalmas embertenger közepett. Ha Isten egy norvéget, kinek hazájában teljes nemzeti és vallási egység uralkodik, a széles nagyvilágba vezérel s ott ugyanolyan érzületü emberek, egyazon hitü testvérek közé kerül, úgy tetszik neki, mintha otthon lenne. Vajha mindig és mindenütt igy lenne, ha hittestvérek találkoznak t Vajha akkor segitm kész testvérjobbot nyújtanának egymásnak és minden szivdobbanásuk egy és ugyanazon nagy, szent célt szolgálna ! Isten és a Ti színetek előtt tanúbizonyságot tehetek arról, hogy mi, lutheránus norvégek, veletek érzünk, kedves magyar evangélikus testvérek és magunkat bensőséges kapcsolatban tudjuk Magyarország küzdő és szenvedő lutherániájával. Nagy megtiszteltetés reám nézve, hogy a lutheránus Norvégia hú testvéri üdvözletét elhozhattam és átadhatom tinéktek forró áldáskivánsággal együtt és pedig abban a boldog, bizodalmas reményben, hogy a lutheránizmus itt Magyarországon, Európa kapujában, fennmarad s Isten dicsőségére növekedni és gyarapodni fog. A norvég és magyar evang. egyházak ezen legelső találkozása és testvériesülési aktusa alkalmából áldásos kötelességet vélek teljesíteni, amidőn rövid, éles vonásokkal megrajzolom előttetek Norvégia egyházi és vallási állapotát. Luther reformációja meghódította a norvég nép lelkét. Egész országunk lutheránus. De ez csak külsőleg történt, máról-holnapra. A reformáció idején Norvégia Dániával, dán királyi ház jogara alatt personális unióban élt. Dániában akkor német szellemi áramlatok uralkodtak, előkelő köreiben csak németül beszéltek. Miután a dán —norvég unióban dán kézben volt a vezetés, Norvégia magasabb köreiben is német befolyás érvényesült. A nép idegenül, ellenségesen állt ezzel szemben. IV. Kcresztély király 1536-ban a reformációhoz csatlakozott és a „cuius regio, eius religio“ elve alapján népei is lutheránussá lettek. A reformáció szelleme által sarkalt magyar függetlenségi törekvések a római katolikus Habsburg-dinasztia ellen irányultak. Norvégiában fordítva volt. A norvégoknak az evangélikus dán királyi ház ellen irányuló függetlenségi harcai a rekatolizáló törekvésekkel léptek szövetségbe. A dinasztia végső győzelme maga után vonta egyszersmind az ellenreformáció teljes kudarcát is Norvégiában. Mégis csaknem három teljes évszázadba telt, mig a reformáció a norvég nép lelkét megtudta hódítani. A pietista laikus mozgalom vezére, Hauge Nielsen János volt az 1800-as évek táján, aki a norvég népet lutheranizálta. Egész Norvégia második reformátorának nevezik. Neki köszönhető, hogy ma a norvégek izig-vérig lutheránusok, mint talán egyetlen nép sem, amely Luther nevét viseli.
