Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-03-26 / 13. szám
Vili. évfolyam. Budapest, 1922 március 26. 13. 9zám EVANGÉLIKUSOK IAPJA ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Szentkirályi-utca 51 (Öllói-ut 24). Lapraklamádók írj. K*n«#r Emi hsiiyvnyomdAJAba Budap.lt, V., Ciaky utca 10 WlldMdAk. Alapította Dr. Raffffay Sándor. Kiadja Előfizetési ér évi 160 korona. Egyes sxém éra 5 korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Megjelenik minden vasárnap. AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Feleló* «zerkesztó ét kiadói Dr. SCHOLTZ OSZKÁR. FőmaakatAr*: KUTHY DEZSŐ. Reflexiók. Kicsiny evangélikus egyházunkból aránylag sok nagy ember került ki. Még a jelenben is számos lutheránus kiválósága van a magyar közéletnek s legyen a szintér politikai pálya, tudományos munkásság vagy közgazdasági terület, mindenütt, ahol csak nagyobb szabású, lendületesebb, nemzetépitő munka folyik, mindenütt, ahol csak a lelkiismeretesség, a szakszerűség és az egész lélekkel végzett teremtő munka arathat babért, ott vannak a mi embereink, akik csendben dolgoznak, de nagyot alkotnak. A múlt század utolsó évtizedeiben pedig, midőn a mi hírneves tanintézeteinkben még színtiszta lutheránus szellem honolt, amidőn egyikmásik iskolánk tanári karából csoportosan emelkedtek ki az egyetemi tanszékre hivott jelesek és Sopron, Szarvas, meg a Szepesség csak úgy öntötte magából a vezérembereket, egyházunk a társadalom elitjében feltűnően magas arányszámban volt képviselve. Ha tehát most még messzebb tekintünk vissza s megállunk egy percre Petőfi és Kossuth alakjainál, ezek előtt az igazi magyar egyéniségek előtt, kikről éppen ez évben oly mélységes kegyelettel, igaz hazafiui lelkesedéssel és töredelmes szívvel emlékezünk meg mindannyian, lehetetlen szabadulni az alól a gondolat alól, hogy ennek a két nagy embernek lutheránus volta merő véletlen nem lehetett. Kell hogy legyen, és van is valami olyan erő a lutheri szellemben, mely a középszerűségekből kiválóságokat s a kiválóságokból zseniket teremt. Olyan valami lelki diszpozíció, mely nagy meglátásokra, erős elmélyedésekre, a nemzet lelkének teljes megértésére, örök tüzeket gerjesztő fellángolásokra és történelmet csináló nagy alkotásokra képesít. Hol késnek azok az evangélikus tudósok, kik ennek a szellemnek a magyar nemzeti eszmével való kapcsolatát a tudomány szemüvegével is megvizsgálják és napfényre hozzák? Mert azt a kérdést, hogy a magyarság mit köszönhet általában a protestantizmusnak, már megfejtetlük. Kálvin szellemének behatásairól református testvéreink szintén sűrűn értekeznek. De Luther és a magyar lélek, ez olyan téma, mely még írójára vár. Pedig — hogy egyelőre csak említett két hősünknél maradjunk — Petőfit és Kossuthot a mi szempontunkból nemcsak a lutheri lélek vulkánikus erői, nemcsak a szellem szabadságáért reformátori bátorsággal küzdő lelkeknek szertelenségektől sem mentes lendületei fűzik egybe, hanem mind a kettő — az ifjú költő s az aggastyánná öregedett politikus egyaránt — egy gondolatnak, a keresztyén eszmének bajnoka. Ha a puszta lelkét, a nyájak kolompolását, a búcsúzó napot s a felkelő holdat megértő Petőfi merengéseibe, káprázatos hasonlataiba, önalkotta tragikumába s lírájának majd csendes szivet, majd harci fellángolást teremtő szépségeibe elmerülünk — lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson a Mester, ki az ő csendes Galileájának természeti szépségeibe elmélyülő, megkapó hasonlatokba felolvadó s nem is egy nemzetért, hanem az egész emberiségért magát feláldozó s a belső békességet
