Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-12-31 / 52. szám
6 HVAflGálklftUSOlt Ik AP JA 1922 Ettől kezdve nőttön-nő forradalmi láza és minél jobban sodródik bele a nemzet a forradalom árjába, annál megelégedettebb a költő nemzetével. Mikor pedig végre szabadságharcunk megindul, a nemzet hősi erényeinek valóságos dithyrambjait zengi el, a küzdelemben maga is résztvesz és fiatal életét feláldozza nemzetének. És mégis, bár hazájáért vivott küzdelemben esett e a nagy költő, azt kell látnunk, hogy a marxi szocialisták az internacionális szocialisták a maguk költőjének tartják, a maguk számára foglalják le őt. Teszik ezt főképpen »Égy gondolat bánt engemet“ cimü közismert költeményének következő sorai alapján : „Ha majd minden rabszolganép Jármát megunva sikra lép, Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: „Világszabadság!'' —------------Ott essem el én —--------------Pet őfi kétségtelenül lelkesedik a világszabadságért, de azt sohasem a nemzeti korlátok lerombolásával óhajtja elérni. Egész élete és költészete szolgál bizonyságul amellett, hogy neki csak egy szabad Magyarország kellett és hogy egy internacionális Magyarországot sohasem óhajtott. A mi szociáldemokratáink pedig ez utóbbit hirdetik. Eszményeik, Marx tanai szerint, az internacionalizmus és végső eredményben, a kommunizmus. Petőfi ezt az elméletet nem ismerte, ha pedig ismerte volna, nem rajongott volna érte, mert ez az elmélet elnyomja azt, amit ő mindenek fölé helyezett: az egyéniséget, az egyéniség szabadságát. Petőfi tehát nem mai értelemben vett szocialista. Ö erősen hazafias érzésű demokrata volt, telve szociális együttérzéssel a szegényekkel szemben, de legfőbb eszménye mégis csak a magyar haza, a magyar nemzet szabadsága, nagysága és dicsősége. Ezért élt és halt, azt hagyta ránk örökségül halhatatlan költeményeiben és ezért aktuális szabadságköltészete különösen ma, amikor nagy elbukásunk után újból fel kell emelkednünk és visszaszereznünk mindazt, amit a kérlelhetetlen sors akaratából elveszítettünk. Dr. Lersch Ernő. Móritz Ferencné egyetlen gyermeke: Alojzia, vere- bélyi Marsó Lőrinc csendőrőrnagy özvegye. Ő, mint mondják, teljesen az édesanyjára, Tóth Rózára hasonlít és szintén hires szépség volt. Mutatták mennyasszonykori fényképét: középmagas, telt idomú, valóban szép, nemes arcélü hölgy; ugyanaz az arc, ugyanazzal a különösen szép hajjal, amely a nagyanyja: Andrássy Terézia, Kisfaludy festette képén rögtön szembetűnik, de könnyed, nyúlánk alakját nem örökölte. Rózától nem maradt kép, csak reliquiák .. . Emlékek. A Tóth-családban nem voltak ritkák a szépségek; Hutterné született Tóth Jolán (Róza unokahuga) viruló leánykorára emlékeznek még deresedő fejű öreg urak s a táncra is, amit a hires megyebálokon együtt lejtettek hajdan Családjából ő az utolsó, immár leányágra szakadt leszármazó. A csöngei papiak nagytiszteletü asszonya. Az övé a Tóth-kuria is, mely a faluderékon, nemesi magasságból, dombról figyeli, hogy múlik egyik száz év a másik után, mindenütt nyomot hagyva, csak a kúrián nem. Ez még régi, igazi barátságos, magyaros külsejű valóságos udvarház, nempedig olyan újabb, „kastéllyá“ átalakított rideg külsejű kőház, amelyről igazán nem lehet tudni: kastély-e inkább vagy magtár? Belépünk. És csodálatos! Egy lépés s érezni a régieknek, az erőseknek, az igazi magyaroknak szellemjelenlétét. Kisfaludy, Andrássy Terézia, Petőfi, Tóth Róza lelke pedig halhatatlanul itt él. * Hatalmas kandalló ásít a szála-szerű ebédlőben; rámutatnak: — Ott festegetett Kisfaludy I... Luther és Petőfi. E két szabadsághős pszichéje még feldolgozatlan; emberére vár. A pszichológia dolga megépíteni azt a szivárványhidat, melynek pillérei a százados időfolyam mindkét partján, az élettel bátor szabadságharcosok aktiv életmozgásaival, mozzanataiban is rokonlelkek. összeköttetésre várnak Lutherben volt költői lélek, Petőfiben volt lutheri jellem; szellemüket a szabadságvágy szivárványhidja köti össze. Luther jogásznak készült, pap lett; Petőfi Thália papjának készült, költő lett. Luther, a pápa koronájához és a barátok hasához nyúlt s Erasmus szerint ebben rejlett tévedése, igy tévedett Vörösmarty szerint Petőfi is, ki meg a királyok koronájához s Pató Pál uramék hasához nyúlt. Erasmus volt. ki Luther felléptekor tapsolt1 2 s ő volt az, ki később Luther ellen támadt. Petőfinél Vörösmarty volt a lelkes ajánló3, kivel később meghasonlott „szentséges elvei“ miatt (Petőfi: Vörösmartyhoz). Lutheri vallás nyomán iskolák létesültek, Petőfi a művészi irányú magyar népdalköltésben szintén iskolát teremtett. Luther harci riadóját, Petőfi népdalát egy-egy nemzet énekelte. Luther a „magyar vallásinak himnuszt, Petőfi a magyar nemzetnek dalt adott. Luther a hitet, Petőfi az irodalmat reformálta. A hit- javitásnál Luther megtalálja Melánchtont, igy Petőfi az irodalomban Aranyt. Mind a kettő viharos, forradalmi lélek, mind a kettő forradalmositott végzete szabta körében és idejében; megragadta kortársai lelkét. Luther a leláncolt bibliát, Petőfi a nyelv rabbilincseit, a rabmagyart oldozta fel s vitte mind a kettő a szabadság, egyenlőség, testvériség zászlaja alá, a világosság felé. Mind a két lélek birkózott, védekezett, támadott. Luthernél a hit, Petőfinél a, szeretet szárnyal a szabadság levegőjében. Luthernél a kér. ember szabad: hite által, szolga: szeretete által. Petőfinél a szabadság, szeretet egymást áldozza fel. Luther a kér. szabadságért küzd, mely 1 Dr. Masznyik: Luther élete. 2 Ferenci: Petőfi élete. Egy kisebb szobában hallani: — Ez volt Tóth Róza leányszobája... Itt álmodozott Petőfi... És a százados diófák is róluk susognak az óriási kertben... A papiak a faluvégen tekintget félig nyitott zsalu- gáter-szemekkel az arra elmenőkre. Itt is minden mesél; ágy, amelyben Petőfi aludt, szék, amelyen ült, pohár, amiből ivott, váza, amibe virágot szedett, csak azt nem tudni, hogyra sok szép antik darab közül melyik az igazi emlék?! — És a szekrényekben s a padláson felhalmozódott rengeteg könyv, iratcsomó között lappang még eredeti Petőfi kézirat is. — Volt sok — mondja a nagytiszteletü úr — de a Tóth-család oldalági leányrokonaihoz kerültek (nevet is mond itt — de ugy-e, nem szükséges mindent leírni) s jórészben elkallódtak. Elhasználták csomagolni. Abban az időben drága volt és ritka az újságpapír... A nagytiszteletü asszony mosolyog: közbeszól: — Bizony nem használták el mindet, maradt még... El is tettem, de nem tudom : hová ?... Majd egyszer megkeresem ... ' Fölcsillanik a szemem : — Megkeresi!... Talán nemsokára?!... — Azután újra fényét veszti: — Talán sokára... meglehet, sohasem kerülnek elő ezek a kéziratok... Pedig, de sok-sok ujságpapirost 'adnék értük!... ... Ott jártam, ahol Kisfaludy lefestette Andrássy Teréziát és Petőfi megénekelte Tóth Rózát. Beszéltem velük. Élnek, halhatatlanok. Pedig haláluktól, születésüktől száz hosszú esztendő körül fordult meg a Tóth-kuria homlokáról az Idő tengerében horgászó napóra ..
