Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-12-31 / 52. szám
BVAflOáblltUApJt UAPdA J \U2 Petőfi és világnézete ! Annak a három nagy lutheránus férfinak az arcképe, kik a ragyogóan szép, de lassan-lassan ködbevesző 48- és 49-es daliás időkben a magyar nemzet élén haladtak, a letűnt időkben igen változatos, eltérő módon tükröződött és tükröződik ma a kőztudatban úgy hogy igazában csak a Petőfi nimbusza nem fogyott, hanem nőtt az évek haladtával. Sok jel arra mutat, hogy a Kossuth-kultusz már túlhaladt delelójén és az objektív történeti szemlélet, ha egyhangúan méltatja is mint az ékesszólás és hirlapirás legragyogóbb alakját és a nagyszerű 1848-as törvényhozás geniális megalkotóját, a magyar emigráció fáradhatatlan bajnokát, de nem hunyhat szemet azon tény elöl, hogy 1867. után megakadályozta Deák művének betetőzését a közjogi politika, a .kuruc-labanc ellentét“ fölélesztésével pedig lényegesen hátráltatta a nemzeti egység megalkotását — kivált sok méltatlan és túlzó követője révén. Görgey Arthur, a magyar hadvcródicsóség egyik legfényesebb hősének alakja körül sokáig tombolt harc már elült. A nemzet itélószéke, a tárgyilagos történetírás, a művelt, tanult körök zöme rég fölmentette a szörnyű vád alól, bár. sajnos, még mindig vannak, akik érzelmeikre hallgatva, nem számítják a magvar történelem halhatatlanjai közé. Velük ellentétben Petőfi Sándor alakjának körvonalai a lefolyt száz esztendő alatt csak nőttek, dicsősége elérte a zenithet, genialitását egy pár Istentől elrugaszkodott múbarát kivételével a magyarság épp úgy elismeri, mint a külföld, mely az ö révén vett először tudomást a magyar irodalomról. Beláthatatlan irodalom foglalkozik költői egyéniségével, mely a magyar költészet terén egészen uj világot teremtett. A lángész intuíciójával fedezte fel a magyar szellem jellegzetes vonásait és csodálatos gazdagsággal örökítette meg költészetében, ezen páratlan kincsesházban, melynek megteremtése mindössze 6 évre szorul össze. Bennünket azonban itt nem elsősorban a nagy, grandiózus, *) A behaló tanulmányokról tanúskodó érdekes cikket axzal a megjegyzéssel közöljük, hogy utolsó bekezdésével nem értünk mindenben ejryet- (Szerk.) lírai költő, hanem az ember érdekel. Fiatalon, mint ifjú tűnt el örökre szemünk elöl és mégis egész ember volt és annak is tartotla magát. Jellemzően írja magáról naplójában : „Az utókor mondhatja rólam, hogy rossz poéta voltam, de azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valék.u Ezért nyugodtan írhatta bele életét költészetébe, nagyobb ígértekben, mint bárki ö előtte. Nem volt hibáktól ment, de a látszólagos zabolát lanság, féktelen jókedv, önhittség, nyersesség és összeférhetetlenség mögül szorgosabb vizsgálódásnál tiszta erkölcsi felfogás, elvhüség, jogos önérzet és őszinte meggyőződés bukkan elő. A hangulatot kell kinyomozni, melyből egy-egy költeménye fakadt és akkor megértjük így nagy tévedés volna bordalai után a * korhely borozók mintaképének tekinteni — holott mindig mértéket tartott. Legtöbbje az 6 legvidámabb, leggondtalanabb évének (1844.) a terméke és akkori fékeahetetlen, pajkos jó kedvében leli magyarázatát. Bohémszerű kilengései. forradalmi hangulatai, prófétai ihlete melleit volt benne egy csomó u. n. nyárspolgárias vonás s a szüleihez való megható ragaszkodás, a csendes családi tűzhely után váló vágyódás, amint később csakugyan figyelmes férjnek és boldog apának bizonyult. Miután az egyideig életét elkeserítő pesszimisztikus világgyülölettel szakított, egy nemes optimiszlikus életnézetnek hódolt, melynek legfőbb értéke, legfőbb eszméje a szabadság volt, értve rajta „a fölszabadulást minden olyan korlát alól, mely az emberiség fejlődésének útjában áll“. Ebből származik minden politikai, társadalmi nézete és egész magatartása, melyet kortársai oly gyakran félreértettek. Pedig alap- meggyózödésének folyománya volt, hogy majdnem egyformán lelkesedett az egyéni és nemzeti szabadságért, az emberi jogokért meg a világszabadságért De van-e Petőfi ezen világnézetében vallásos keresztyén vonás is ? Nem egyszer próbálták egyes kiszakított szavakkal mindakettöt kimutatni, pedig a dolog nem oly egyszerű és nem is szükséges. Soha sem szutad feledni, amit egyik életirója oly szépen mond, hogy „nem volt befejezett jellem, de élete egy befejezett örök ifjúság volt“. Valóban, jellemének egyes vonásai csak később kerültek volna napfényre. így azonban, amilyen bizonyos, hogy erkölcsi tisztaságára, helyes erkölcsi értékelésére a szülei ház vallásos, becsületes légköre mellett a lutheránus iskolák (a sárszentlörinci, pesti, aszódi és selmeci), kivált Andrássy megtalálta amit keresett, Kisfaludyhál azonban, mint a művészeknél oly sokszor, puszta vágy, elérhetetlen álom maradt mindörökre a boldog családi tűzhely, ideáljában ugyanis fájdalmasan csalódott, a számitó leány nem ment hozzá, az édesapja meg — éppen, mivel lemondott tiszti rangjáról s „bolondos házasságra készülődött“ — kitagadta. Ekkor testben-lélekben megtörve, mindenkitől elhagyatva Vönöczkön húzta meg magát rajongásig szeretett „Trézsi“ nénjénél, édestestverénél, aki Farkas Gábor nyugalmazott kapitány neje volt. — Vönöckön tartózkodása alatt irta Vallomások elmen szerelme történetét, átdolgozta első szomorú játékát A tatárok-at és itt, anyjaként szeretett Teréz nénje meleg otthonában gyógyult ki csalódásából, amihez Anílrássv Teréziával való eszményi barátsága is nagyban hozzájárult. Kemenesaljái emlékeit sohasem feledte el a költő, kitűnik írásaiból s megnyugodni, sz.eretetben felüdffM, emlékezni csak akkor nem járt már ide, amikor nem von kihez menni, amikor az egyetlen nó, aki legiga- zabb szeretettel sugározta be szeretetlen életét: Teréz nénje elköltözött az örök szeretet világába. Azután nem jött többé Vönöczkre; nemsokára őt magát is kikisérték a kerepesi temetőbe. Sírját Heppler Katalin virágai borították . .. Petőfi Ostffyasszonyfán és.Csöngén. Ostffyusszonyfához, ehhez a kastélyos faluhoz a nyugalom, a kuriás Csöngéhez az első szerelem szép emlékei fűzték Petőfit. 1839. év májusában sodródott Ostffyasszonyfára s nyugtalan életsorsának nyugalmas négy hónapját-töltötte itt rokonánál: Salkovics Péter mérnöknél. A kissé morózus természetű, a kor és vidék maradi felfogását híven osztó rokon ugyan sohasem látott unokaöccsében kóbor színésznél, „haszontalan álmok után futó poétá“-nál egyebet, „akiből úgyse lesz ember“ — azért befogadta és a gyermekkorból alig kinőtt diákköltőnek otthont adott. Petöft ekkor nem is kívánt nagyobbat, hiszen éppen az enyhei adó otthont, a viharok ellen • menedéket nyújtó hajlékot nélkülözte legjobban. Míg másnak abban a korban pehely- puha párna volt az élet, addig neki a föld fölött akkora hely sem jutott, ahová fáradt fejét nyugalomra hajthatta volna. A selmeci iskolát odahagyta, az édesapja kitagadta. Hivta-e ekkor Salkovics, hogy mint az irodalomtörténet írja: „embert faragjon belőle“ az ő fogalmai szerint, vagy Orlai Pctrics Somával együtt hívás nélküt jött, amint Asszonyfán beszélik, nem változtat a rokon jószívűségén, aki ajtót nyitott a kicsapott, kitagadott vándordiáknak. Petőfi ekkor 16. életévét taposta; előtte sivár kietlenség, háta mögött máris rengeteg szenvedés s nyomában indokolatlan rossz hir járt. Ilyen körülmények között a „totos beszédű“ Salkovics aligha látta valami túlszivesen, ám nem valószínű, hogy ezt éreztette is, mert akkor nem rparadt volna hónapokig a nagyon is önérzetes ifjú. Maradt. És pedig abban a reményben, hogy rokona, mint Ígérte, módot nyújt a soproni líceumban való továbbtanulásra és maradt azért is, mert itt elverhette éhét, olthatta testi-lelki slomját s ha elfáradt, nem utszélre, petrence vagy bokor tövébe, ágyba pihenhetett le. És a rába-menti füzek árnyában, a mezökbenyuló szilvásokban zavartalan álmodozhatott s írogathatta verseit — Rózához. Ebben az időben Ostffyasszonvfával tőszomszédos Csöngén resiüeált ősi kúriájában csdfordi és jobaházi Tóth Ferenc földbirtokos, tekintélyes, gazdag ember. Ifjabb éveiben császári és királyi őrnagy, most — burkust, franciát kergető véres harcok után - a nyugalom napjait élvezte buldog családi körben. Neje a híres szépségű, milvés:lelkii
