Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-29 / 5. szám
Vili. évfolyam. Budapest, 1922 január 29. 5. szám Sxarkosztóség x Budapest, vili. kar., Ollfll-út 24. szám, hová ■ kéziratok; I Alapította Egyas szám ára 5 korona. Kiadóhivatal: vili., SiMUiriiji-«. 51. >z„ hová az eldflzetépl dijak ktlldendók. Dr. Raffay Sándor. Hirdetési árak megegyezés szerint. nyomdájába Budapest, V., Cuky-utca 10 kStdoadfik. Kiadja Megjelenik minden vasárnap. AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Felelős szerkesztő: Kirchner Rezső püspöki titkár Társszerkesztő és felelős kiadó: Dr. Scholtz Oszkár az O. E. Sz. igazgatója. V allásokta tásunkt ól. Tempora mutantur... Érdekes. Itt is, ott is felhangzik tanítóink berkeiben a neheztelés, hogy vagyunk lelkészek jó egynehányan, kik amellett az egyszerű, meggondolt és megokolt tétel mellett foglalunk — minden támadó tendencia nélkül — állást, hogy: a legjobb vallásoktató a lelkész. Most a „kurzus“ tehermentesitetle megint a vallásoktatással bibelődö s egyéb lelkipasztori ténykedéseikben a vallásoktatás által „akadályozott“ lelkészeket, amennyiben államilag fizetett hitoktatók alkalmazását tette lehetővé. Tehát uj szerv iktatódik be Egyházunk testébe, uj jogigények hangjai fognak felcsendülni, uj jogviszonyok rendezése ad munkát egyházjogászainknak s uj, ^ndületesebb élet reménye száll be néha-néha már meg-megcsüggedő szivünkbe. Sokszor és sokat beszéltünk már a vallás- oktatás problémájáról, de szerintünk — nem eleget. Nem eleget ahhoz, hogy ez a lét- és nemlét-kérdésünk elintéztetett volna. Hogy tanítóinkat megnyugtassuk, kijelenthetjük, hogy mindig meghatott örömmel töltött el, midőn e lapunk hasábjain hol halványabb, hol telivérübb tiltakozással állottak a — szerintük — elgáncsoló tendencia útjába, mely őket hallgatagon, de érthetően alkalmatlanoknak minősítette e munkára. Nem azoknak szólt a lecke, akik feleltek. A tények, eredmények beszélnek. Letagadhatlan, hogy a kommunista atheizmus első szellősuhaná- sára lelkendezve csapta össze a kátét és bibliát némely csak — proletárrá silányult tanító, de ezért egyetemlegesen felelőssé tenni, ezért egyetemlegesen megvádolni az egész végtelen értékeket őrző s végtelen fontosságú nemzet- és egyház- épitő munkát végző testületet — gonoszság volna. Nem. Hiszen voltak raegtévelyedett lelkészek is, kiknek zuhanása még súlyosabb elbírálás alá esik. Hagyjuk ezt. Hogy röviden szóljak, állítom: vannak a vallásoktatásra alkalmatlan lelkészek és nagyon alkalmas tanítók. Itt nem az oklevél kvalifikál, hanem a — szív.- Egy nagy gyermekszeretetü, mélyérzésü és eleven kedélyű taniló az Isten angyalaként áll őrt a fejlődő kis lélekvirágok mellett, kiknek finomkezü kertésze; egész nemzedék tömörül — a feledhetlen gyermekkori hatások által összetartva — az őszhaju tanító köré, kiről érzi mindenki, hogy tengelye az egész egyházi életnek, sokszor talán a másik tengelynél — a lelkésznél — erősebb. Áldás, nagy áldás ilyen tanító. Adjon a mi erős várunk, az élő Isten, mennél többet ilyenből. Most nagyobb, iskolás városok területén élő egyházainkban vallásoktató állások szerveztetnek. Hatalmas munka indulhat meg. Csodás eredmények nőhetnek ki ez uj szervek működéséből. Egy más, öntudatosabb, buzgóságában bensőbb, hűségében tántoríthatlan, tudásában gazdagabb s egyházához halálos szerelemmel magát odakötöző nemzedék — a mi uj nemzedékünk — kerülhet ki lelkűk keze alól. Áraszthatnak áldást, amerre csak szólnak s járnak, rózsaözönbe boríthatják a tövises bozótokat, ha... Ha van, lesz lelkűkben misszionáló kharizma. Ha csak egyet látnak, azt, amit Pál apostol, a verejtékes futással, küzködéssel, de mindig reászegezett szemmel megközelíteni szándékolt szent, fehér célt: minél több lelket foglyul vinni a Krisztushoz. Ha nem a „kenyeret és jogot!“ kiáltással robbannak rá egyházunk pódiumára, mint zilált, csapzott lelkű proletárok, hanem beleviszik a talán nyomorgó, Ínséges életükbe is az ideális céllátások, a mindent megaranyozó, a kenyérhiányt lélekgazdagsággal pótló hivatástudat előkelőségét. Ami mellett azonban egyetemes egyházunknak fennmaradt az a kötelessége, hogy jó kenyerükről és a munka értékével arányos jogukról is gondoskodjék. Ez uj feladat, uj teendő. De ezt anélkül kell megtennünk, hogy ők erre felhívjanak, mindenki teljesítse kötelességét, mindenki I... E kijelentésnél még valamit! Nem gondoljuk-e meg: mennyi lelki elnyomorodás, mennyi
