Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-10-08 / 41. szám
HVflflGÓUIKUfiOK LkAPdA 7 1922 magyarság — Hekuba. Ahol az una sancta catholica Ecclesia megszólal, ott a trónbitorló eretnekségnek nincs szava. Végül figyelmeztetjük a zsidóságot, hogy siessen Czapik szerkesztő urnák kezet csókolni. Mert hát a csodálatos pápista logika szerint közös istentiszteleteinknél helyet kellene adnunk még az orthodox és neológ zsidó rabbinak is. Még pedig a keresztény együttműködés nagyobb dicsőségére. Hiszen a zsidó vallás csak vallás és nem — eretnekség. miaiftimnimMiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiittimiiiiiiiiiiimiiiiiiiiimiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii EGYHÁZI ÉLET. Lapunk következő száma csak október 22-én jelenik meg. Az ev. szövetség megalakulása Soltvadkerten igen ünnepélyes keretben folyt le. Szeptember 24-én a nagytemplom teljesen megtelt a soltvadkerti hivekkel, sót Kiskőrösről is nagy számmal jelentek meg az egyház és több evang. egyesület képviselői. Az oltári szolgálatot Kruttschnitt Antal főesperes végezte, a szószéki beszédet Krön Ferenc gyóni lelkész tartotta. Istentisztelet végeztével Kruttschnitt Antal üdvözölte az országos ev. szövetség képviselőit és a gyűlést megnyitotta. Ekkor dr. Rajjal Sándor püspök lépett az előadói asztalhoz s sziveket megindító beszédben ismertette a szövetség megalakításának szükségességét. Beszéde mély hatást tett az egybegyűltekre. Dr. Rdsó Lajos, a Deák-téri szövetség elnöke és Landgraf János Ismertették ezután az orsz. ev. szövetség eddig kifejtett áldásos munkáját, mire a gyülekezet Kruttschnitt főesperes javaslatára a szövetség megalakítását elhatározta s megaiakitotta a szükebbkörü bizottságot. E bizottság feladata: a taggyüjtés és az „Evang. Lapjáénak terjesztése. Gyűlésünk után a lelkészlakon Vásárhelyi Pál ref. lelkész a ref. presbyteriummal meleg szavakkal üdvözölte püspökünket, kinek tiszteletére a róni. kath. plébános is káplánjával megjelent. Kruttschnitt Antal nejével szives vendégszeretettel látták az asztalukhoz meghívottakat és mi a legszebb emlékekkel vettünk búcsút a hitbuzgó soltvadkerti hívektől. Dr. Szelényi Aladár egyetemes főjegyző fehérvári Szelényi Zoltán földbirtokos korai gyászos elhunyta alkalmából 50.000 K-t bocsátott az egyetemes nyugdijintézet rendelkezésére azzal, hogy ez összeget a segélyre szoruló nyugdíjas lelkészek és özvegyek között osszam szét. A szétosztás 2—3000 K-ás összegekben az igényjogosultaknak már meg is történt. A kegyes adományon és adakozón nyugodjék Isten áldása. Kaczián János nyugdijintézeti ügyvivő. Az 1923. évi Luther-Naptár szállítása már megkezdődik. Bizományba az eddigi előnyös feltételek mellett az egyes lelkészi és tanítói hivatalokhoz a kiadóhivatal minden előzetes megrendelés nélkül annyi példányt küld, ahány példány az előző évfolyamból a rendes áron elkelt. A mLuther-Naptár“ olvasó közönségét s általában evangélikus híveinket úgy saját értékes szellemi élvezetben részesülésük, mint a kockázatos vállalkozásnak a nagy jelentőségű építés érdekében bekövetkezendő biztos sikere céljából más naptárt ne vegyenek addig, míg az 1923. évi Luther-Naptárt nem látták. Ez az évfolyam ugyanis gazdag, változatos és értékes tartalmával, szép kiállításával, az egyes nagybecsű, pályadíjnyertes elbeszélésekhez kiváló rajzolómüvész által készített remek illusztrációival, érdekes képeivel az eddigi évfolyamokat is messze felülmúlja. Minden hü evangélikus lépjen a „Luther-Naptár* terjesztői közé. . Az 1923. évi Luther-Naptár ára: 120 K, ami a mostani drágasági viszonyokhoz képest tekintve a 10 iv terjedelmű értékes tartalmat, valóságos potom ár. Megrendelések a „Luther-Naptár“ kiadóhivatalához, Sopron, Paprét 2, intézendök. A pesti ev. Veres PAIné-liceum minden más intézetet megelőzve, szept. 28-án fényes sikerű Petöfi-cstet rendezett nagy és előkelő közönség jelenlétében. Az ünnepség fénypontja Dr. Raffay Sándor ev. püspöknek, az intézet megalapítójának felolvasása volt, ki Petőfiről, mint az ifjúság költőjéről értekezett. A műsor többi sikerült számaiban az intézeti növendékek jeleskedtek énekszámokkal, szavalatokkal, végül Dr. Lersch Ernő lie. tanár ünnepi jelenetével áldoztak a nagy költő szellemének. Az est szép összeget jövedelmezett az aszódi Petőfi-gimnázium javára. Ifjúsági konferenciák. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetsége ez év nyarán, augusztus hó végén Tahi- Tótfaluban országos konferenciát rendezett a magyar keresztyén ifjúság számára, amelyen mintegy 50 helyi öl több mint ÓCÍ0 fiatalember vett részt. Különösen a földműves ifjúság jelent meg feltűnően nagy számban. A tahi-i konferencián az az óh3j merült fel, hogy a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetsége az elmúlt évben tartott kisebb konferenciák mintájára ebben az évben is rendezzen őszi és tavaszi ifjúsági konferenciákat. Ennek az óhajnak engedve, a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetsége ezen az őszön, október hó vegén két helyen rendez két-kétnapos ifjúsági konferenciát. A Dunántúl részére Tatatóvároson, a Tiszántúl részére Biharderecskén. Tekintettel arra, hogy a konferenciákra várt külföldi vendégek, különösen Ritchie ur, az amerikai keresztyén ifjúsági egyesületek hires munkása, aki a falusi keresztyén ifjúsági egyesületi munkának elsőrangú szakértője, még nem közölték a Szövetséggel megérkezésüknek pontos idejét, a konferenciák napjait ma még nem lehet megállapítani. De annyi bizonyos, hogy Isten segítségével október hó negyedik hetében lesz mind a két összejövetel, ügy erről, mint a konferencia tárgyairól, költségeiről, a lehető legrövidebb időn belül híradással lesz a Szövetség. Részvételre való jelentkezéseket már most kér sürgősen a Szövetség országos titkára: Megyercsy Béla ref. lelkész, Budapest, Vili., Főherceg Sándor-utca 28 Evangélikus vallástanltási szülői értekezletet tartottak múlt vasárnap Debrecenben. Farkas Győző lelkész rámutatott előadásában az Entkirchlichung, Entchrist- lichung, Entsittlichung áldatlan folyamatára, amelynek csak a legintenzívebb vallásos nevelés vethet gátat. Hangsúlyozva a szülői otthonnak számos kötelezettségeit, odaadó nevelő munkára hivta fel a gyülekezeti tagokat. Az előadás után élénk eszmecsere fejlődött ki, melyben Dr. Galánffy János közjegyző, Dr. Horvay Róbert reáliskolai igazgató és Uray Sándor ref. lelkész is résztvett. Utóbbi úttörőnek minősítette a lelkész kezdeményezését s szükségesnek jelezte ilyen értekezleteknek minden egyházban való megtartását. Október minden vasárnapján délután Luther életét ismerteti a lelkész, befejezőül pedig a ref. ünnepélyén meg fog alakulni az Evang. Luther-Szövetség, mely alkalommal Geduly Henrik püspök is meg fog jelenni Debrecenben. Az Ev. Tanárok és Tanítók Országos Egyesülete október hó 11-én, d. u. 4 órakor a Deák-téri polgári iskolában tartja meg évi közgyűlését a kővetkező tárgysorozattal: 1 Elnöki megnyitó. Dr. Szigethy Lajos. 2. Megemlékezés a nikolsburgi békéről. Dr. Bruckner Gy 3. A művészi nevelésről. Dr. Láng Margit. 4 Az uj tárgyak a középiskolában. Dr. Rell Lajos. 5. A titkár évi jelentése. 6. A pénztáros jelentése. 7. Indítványok. A szakosztályok közül a vallásoktatási szakosztály okt. 10-én, d. u. 3 órakor tart ülést. Tárgyai: 1. A nem ev. iskolákban tanító vallástanárok állásainak egyet, rendezése. 2. A középiskolai vallástanitás reformja. A többi szakosztály pedig október 11-én, d. u. 3 órakor tanácskozik. (Valamennyi ülés színhelye a Deák-téri polgári iskola.) Kétszáz éves gyülekezet. A sárszentlőrinci gyülekezet szeptember 24-én ünnepelte fennállásának 200-éves jubileumát. Ez alkalommal a gyülekezetét újból meglátogatta Kapi Béla püspök és együtt ünnepelt a jubiláló gyülekezettel. A lébényi nőegylet szept. 25-én ünnepélyt tartott, amely alkalommal Gregersen Lujza, a Prot. Nők Orsz. Szövetségének főtitkára ismertette a Szövetség feladatait.