Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-07-30 / 30-31. szám
Vili. évfolyam. Budapest, 1922 Julius 30. 30—31. szám SitrkuiKtég és kiadóhivatalt Budapest, Vili., Szentkirályi-utca 51 (Üllöi-ut 24). Lapraklamáclék írj. biim t.nő ktnyvnyomUjáka Budapett, V., Ca*hy utca 10 kSIdwtdók. alapította Dr. Raffay Sándor, Kiadja Klóflsatésl ér évi 160 korona. Igyas szám éra S korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Megjelenik minden vasárnap. AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Dr. FelcIO« szerkesztő ét kiadói SCHOLTZ OSZKÁR. FOmunkaUrs: KUTHY DEZSŐ. I Dr. MESKÓ LÁSZLÓ.] Csonkamagyarország legárvább evangélikus kerületét, a tiszai egyházkerületet uj csapás érte. Felügyelője, kit a kerület egyhangú bizalma s őszinte szeretetteljes ragaszkodása csak a múlt év nyarán ültetett be a világi elnökség vezérszékébe — atyáihoz távozott. Egészségi állapotának rosszra- fordultával azt kérte Istentől, hogy az egyház- kerületnek általa kitűzött közgyűlését ő, csak még egyszer ő vezethesse; ám a Gondviselés másként határozott s a közgyűlést a szokásos bizottsági tanácskozások helyett már csak a temetési nap szomorú gyászbeszédei vezethették be. Pedig Dr. Meskó László azok közé a kevesek közé tartozott, kik Isten megsegítő kegyelmét valóban kiérdemelték; mert ő igazán „az ég fia, Isten küldötte“ volt. „Az Ég volt a szivében — mint azt róla Duszik miskolci lelkészünk mondotta — abban a békességes, nyugodt szívben, mely mint a magas hegyek gránitfoglalatába ágyazott tengerszem vize, nem ismerte a viharokat, csak akkor mozdult, háborgott, midőn a tenger, a nemzete szive viharba jutott. Az Ég volt a szavában, melyben mintha egy nagy, gazdag szív ritmusa csendült volna ki mint tiszta harangszó, mely ennyit kiált: Közelebb Istenhez! Az Ég mosolya ragyogott szemében, abban a csodás, tiszta, égiesen kék szemében, melyben mindig a Krisztus szemét, vagy ahhoz hasonlót véltünk látni.“ Nagy tudásu, széles műveltségű ember volt, kinek tehetségéből szülővárosa, vármegyéje és az egész magyar haza bőségesen táplálkozott. De szive — egészen a mienk volt, az evangélikus egyházé, melyért mindig a legnagyobb odaadással dolgozott. Élete, mely az utolsó percig a közérdek szolgálatában telt el, valósággal egy folytonos istentisztelet volt, mert a mindennapi kötelességeknek páratlanul lelkiismeretes teljesítésében merült ki. Igazi lutheri typus volt, kinek reformátori hevülete a nagy Melanchton klasszikus műveltségével és szelídségével párosult. Egyházának nemcsak világi vezére, hanem igazi papja volt, kinek személyében — mint azt elnöktársa, Oeduly Henrik püspök oly találóan hangsúlyozta — az egyetemes papság lutheri eszménye öltött testet. Pappá avatta pedig őt nemcsak szónoklatainak csodás szárnyalása, hanem az a rendithetlen idealizmus, az a magasabbrendü, semmi közönségességet nem tűrő világszemlélet, mely beszédeiből, cselekedeteiből s még bizalmas baráti társalgásaiból is mindenkire kiáradott, akivel csak érintkezett. Barátai, tisztelői sok apróságot beszélnek róla, melyek mély hithüségére, odaadó egyház- szeretetére rendkívül jellemzők. Vajha követnék őt e téren mindazok, kik egyházunk szolgálatában nyomába lépnek. Mert Meskó László, ha mint kerületi felügyelő nem is fejthetett már ki nagyobb tevékenységet, mint egyházközségének első munkása és a tiszai egyházmegyének, valamint a nyíregyházai ev. főgimnáziumnak évtizedeken át működött felügyelője — valósággal iskolát alapított. Tőle, az ő példáján megtanulhatta mindenki, aki mint világi ember egyházunk szolgálatára vállalkozik, hogy az evangélikus egyház tisztségei nem a világi érvényesülés lépcsőfokai, hanem olyan megtiszteltetések azok, melyeket csak puritán lélekkel, lankadatlan szorgalommal, mély vallásossággal és forró egyházszeretettel lehet kiérdemelni. A világi vezérnek nemcsak jogi, hanem elsősorban papi kvalitásokkal kell bírnia. Ha méltó akar lenni arra, hogy koporsóját egykor az egyház szolgái emeljék vállaikra, a vezetésére bízott egyházi testület minden terhét, minden gondját saját vállain kell hordoznia. Dr. Meskó László mindnyájunk terhét hordozta s e terhet könnyen viselte. Mert „az Éghez közel állt és abból lélekzett“.
