Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-01-15 / 3. szám

6 HVAflGÉIill^USOH bAPtJA * 1922----------- — - - --- -- * ----------------- - -..................a választásokat megejteni s a f. évi költségvetés megállapítása kapcsán a szőnyegre kerülő egyéb kérdésekben határozni.

A gyűlések a Deák-téri (sütő-utcai) iskola- épület termeiben tartatnak és szükség esetén másnap, 26-án, folytattatnak.

iimiiiíiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimiiifimimiiiiiiiiiiimiiimiiiiiiiimiiiiii

Rovás.

Kultúrharc ? Ha egy protestáns vezetőember megmozdul és a katolikus lapok minősíthetetlen hangja és a katolikus vezetők téritő és türelmetlen eljárása ellen felszólal, azonnal kész a katolikus táborban a nyüzsgés, a vád, a panasz. Hogy mi kultúrharcot akarunk, mert szóvá merjük tenni, ami fáj. Legutóbb is Raffay püspöknek a békét féltő, nyugodt fejtegetéseit támadta meg az „Uj Nemzedék“ és a „Nemzeti Újság“. Szerencse, hogy a püspök nem valami ijedős ember, de más sem hiszi el, hogy „átlépte volna a demarkációs vonalat“. Hanem a Zadravecz püspök szervita-téri fejtegetéseit a „Nemzeti Újság“ egészen helyénvalónak tartja. Pedig ilyenformán készítik a „kultúrharcot“. Sőt Zadravecz beszéde már egyenesen a kultúrharc nyilt proklamálása. Mert igy beszélt: „Minden katolikus dolgozzék a katolikus szellem ébresztésén, mert csak a katolikus egység hozhatja meg a Regnum Mariánumot és ezzel a boldog egységes erős Magyarországot. A fájdalmas Nagyasszony szivébe a nyolcadik tőrt a magyar korona sárbahullása és a Regnum Mariánum széthulló pusztulása ütötte. Esküszünk, hogy ezt a tőrt még ez esztendőben kihúzzuk szivéből!“

A Regnum Mariánum jelenti a katolikus vallás egyeduralmát, a protestantizmus másod- rendüségét, a közhivatalokban a kát. vallásúak elsőbbségét stb. Szóval a kultúrharcot. Hát ha kell, ennek is állunk elibe, de azért arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy ne játszanak a tűzzel!

Az „Egyházi Lapok“ f. évi 1. száma részletesen ismerteti Dr. Raffay Sándor püspökünknek lapunkban hozott két cikkét. Az angol egyház liturgikus istentiszteletéről szólott s lapunk 46—47. számában közölt cikket a következő megjegyzéssel vezeti be: „Feltűnő, hogy ezt a protestáns szertartást, amely külsőségeiben olyannyira hasonlít a szentmiséhez, nem minősitik „hokusz-pokusz“-nak a protestánsok. Nos, Raffay cikkéből aligha lehet arra következtetni, hogy ő a másvallásuaknak különben sajátságos szertartásait hokusz-pokusznak nevezné. Egyébként az anglikán egyház szertartása csak külsőségeiben hasonlít a miséhez.

A csehek egyházpolitikájáról irt cikkről pedig azt írja a nevezett lap, hogy az „szokatlanul tárgyilagos“, továbbá „igen értékes“, mert „a katolikusok magyarhű magatartásának leszögezése mellett megállapítja a lutheránus hibákat is". Ha az „Egyházi Lapok" legalább ebben a kérdésben követné azt a tárgyilagosságot, mely íróinál sokkal szokatlanabb, mint mi nálunk, akkor talán inkább azt‘hangsúlyozhatta volna, hogy a felvidéki magyarság — akár katolikus, akár lutheránus — a cseh egyházpolitika támadásaival szemben derekasan megállotta a helyét. Ellenben Róma magatartása épp oly gyászos volt, mint Jánoskáé. A pánszlávizmus és pankatolicizmus egy húron pendülnek.

Demarkáció. Raffay püspöknek a „Hétfői Lapok“ múlt heti számában közzétett igen tárgyilagos nyilatkozatát is szóvátették a Központi Sajtóvállalat lapjai. Az „Uj Nemzedékiben Wolff Károlyt állították szembe a püspökkel, a „Nemzeti Ujság“- ban pedig valaki arra oktatja ki, hogy ne emlegesse mindig a béke szükségét, mert ezzel gyanússá teszi háborús szándékait. Azt is szemére vetik, hogy átlépte a demarkációs vonalat. Hát bizony ez a demarkációs vonal nagyon szomorú emlékezetű a magyar nemzet történetében és a katolikus lapok úgy látszik eltanulták az úgynevezett utódállamok politikáját, amelyek a magyar földet azon a címen foglalták mind tovább és tovább, hogy a magyarság védelmezi ősi birtokát. Azt hisszük, hogy a mostani demarkációs vonalat is nem protestáns részről lépegetik át, hanem a katolikus atyafiak akarják azt túlságosan szűkre szorítani.

iimiiiiiiimiiiimiiiiiiiiimiiiiimimiiiiiimiiiiiiiimimiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimmiiimiii

A LutherTársaság kiadványai.

Egyházi irodalmunk — remélhetőleg már a közel jövőben — a Luther Társaság részéről kibocsátandó újabb értékes kiadványokkal fog gazdagodni. Addig is, mig ezekről beszámolhatunk, felhívjuk lapunk olvasóit a Társaságnak néhány régebbi kiadványára, melyekből még bőven van készlet s melyek lapunk- azon olvasói előtt, kik eddig nem járattak egyházi lapokat, ismeretlenek.

Egyik ilyen értékes kiadványa Kapi Béla püspöknek „A mi vallásunk a Krisztus vallása" cimü kis könyve, mely tömör és élvezetes előadásban ismerteti a katolikus és az evangélikus vallás közötti különbségeket.

Sokan vannak híveink közül olyanok, kiknek emlékezetében már természetszerűleg elhomá- lyosódtak azok az ismeretek, melyeket vallási kérdésekben még az iskolákban szereztek s akiknek hithüségére s egyházunkhoz való ragaszkodására felette erősitőleg hathat ennek a kis könyvnek figyelmes átolvasása. Különösen értékesek azok a fejtegetések, melyekben az illusztris iró a bibliának örökbecsű értékeit s a rendszeres biblia- olvasásnak egész életünkre, jellemünkre, kedélyünkre kiható előnyeit tárja fel oly meggyőző érveléssel, hogy annak alapján mindenki, aki egy csepp ragaszkodást érez is egyházunkhoz, örömmel fogja magát és hozzátartozóit a szentirás rendszeres olvasásához hozzászoktatni. Igen becsesek továbbá a könyvnek azon részei, melyek a házasság s kivált a vegyes házasságok kérdésében tárják fel az evangélikus egyház álláspontját s a könnyelműen, szeretet nélkül megkötött, valamint a vallási megalkuvással létrejött házasságoknak szomorú következményeit tárják szemünk elé.

Szülők, kik gyermekeiknek hithű neveltetésére súlyt helyeznek, serdült gyermekek, kik kellő ítélőképesség hiányában múló fellobbanásaikat a szív mélyéből fakadó tartós vonzalmakkal összetévesztik s egész életük boldogságát könnyelműen