Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-05-07 / 19. szám
1922 BVHriGéblKUSOft LiHPÜfl 3 „Lángoló prófétai lelke idesugárzik hozzánk négyszázados távolságon keresztül és mulatja az utat, melyen akkor a széttépett Magyarországot a bujdosó, üldözött, sokszor börtönbe vetett szellemi vezérek lélekben .egyesíteni tudták és mikor igy egyesítették, erkölcsét megtisztították, öntudatát megerősítették, képessé tették rá a nemzetet, hogy visszaszerezzen mindent, ami elveszett. A reformáció mentette meg Magyarországot a mohácsi vész után a végső pusztulástól. A reformáció adott uj erkölcsi erőt ennek a nemzetnek. Nézzünk az útra, amit Dévai Bíró Mátyás kijelölt előttünk és akkor azt látjuk, hogy az erős hit, a tiszta erkölcs, az evangéliumi szabadság adja vissza ma is, egy uj, az akkorinál is súlyosabb mohácsi vész után, ennek a megtépett magyarnak a szebb és boldogabb jövőt, amidőn a szent korona fénye ismét fel fog ragyogni Európa e keleti pontján, hogy fénysugarában egyesítsen egy boldog, független magyar nemzetet. Isten adja, hogy igy legyen! A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után a vegyeskar Batizi Andrásnak és Szegedi Kiss Istvánnak egy- egy XVI. századbeli énekét, közben pedig Szántó Jenó hegedűművész Dévényi Jenő orgonakisérete mellett Händel- Hubay: Larghettoját adta elő. Kapi Béla püspök, a Luther-Társaság egyházi elnöke, „A nemzet arca“ cim alatt tartotta meg előadását. Van egy arc — kezdte szavait — mely érzelmeinkben, visszaemlékezéseinkben szüntelenül kisér, szemeivel reánk tekint, ajkáival könvörög, sir, nevet, velünk marat}, akkor is, ha mi tőle elfordulunk, megáld akkor is, ha ajkunk átokra nyílik: az édesanyánk arca. Mig az élet lelkét hordozza vonásain, uj életet teremtő melegséget áraszt reánk. Ha pedig csak emlékezetünkben él, szelíd fényénél akkor is reánk világit, mint sápadt hold a tó tükréből, az emlékezet vizéből. És van egy arc, melyre nemcsak az alkotó Isten, hanem mi magunk is húzogatjuk a vonásokat. Szemében a mi szemünkből való tűz izzik, vonalaiban a mi gondolataink és életirányunk vonalai érvényesülnek, meglátjuk benne önönmagunk értékét, nagyságát vagy elvetett voltát, ez az arc: a nemzet arca. Sokszor nehéz gondok között eltépelődöm: látják-e az emberek a nemzet arcát ? És vájjon a nemzet tudatában van-e annak, hogy milyen az ő belső egyénisége és arca, mellyel megjelenik a világ előtt? A mostani nehéz idő alkalmas arra, hogy a nemzet a saját arcát megrajzolja. Földet rengető viharok oly külső és belső válságok elé sodorták a nemzetet, amelyek igazi egyéniségének kidolgozását teszik szükségessé. Majd jellemezte a mostani állapotokat: az ország feldarabolását, az ország pilléreinek megroskadását, a megalázó béke következményeit, a régi mentalitás elvesztét. Milyennek rajzolnád meg te a nemzet arcát? — kérdezte előadásában. Kemény vonalú, domború homloku. küzdő férfi arcát vetnéd papírra, kinek szeme mély tüzek- ben van megágyazva, izmai feszültek, vonásain határozottság és energia uralkodik? avagy a döbbenet vonalát vetnéd papírra, mely a belső gyász, kétségbeesés és lemondás kifejezője, vagy úgy állítanád magad elé, mint a célnál összeroskadó hős alakját, ki porba omolva vesztett céljával mindent maga alá temet? Vagy az életbölcseségnek kemény és lágy vonalaiból állítanád össze a nemzet arcát, melyen van megértés, a múltakon való okulás, egymáshoz közeledés, testvérszeretet, etikai emelkedettség és szociális közeledés ? Fájdalommal állapítom meg: ezek a vonások hiányoznak a nemzet arcáról, önzés, uralomvágy, élvezet- hajhászás adják meg a mai nemzet karakterét. Ellenben hiányzik az önsorsára való ráeszmélés, a komoly bünbánat, a szeretet és összetartás érzése. Részletesen szól a mai társadalom felületes életirányáról, ledér gondolatairól. Szembeállítja a mohácsi vész utáni magyarság gondolat és érzésvilágát a maival. Akkor az országgyűlés az 1542. évi II. törvénycikkben törvénybe iktatja, hogy: „a magyar nemzetet haragjában bűneiért veri az Isten". Farkas Andrásnak és Magyari Istvánnak prédikációiból vett idézetekkel igazolja azt, hogy a XVI. század egész költészetén a magyar bünbánat, a jobb életre vágyódás határozott gondolata húzódott végig. Ma mindezeknek nyomát sem találjuk. A nemzet elveszti önmagát a politikai tusakodásokban, a hatalmi törtetésben, a szeméremérzetet és Ízlést sértő élvezetek tobzódásában. Már pedig a nemzetnek jövője csak akkor lesz, ha a nemzet arcán meghúzzuk azokat a vonásokat, melyek nem a múlandósággal, hanem az örökkévalósággal jegyzik el. Arra gondolok — fejezte be előadását —, kit szeretek s a kit élesztgetésscl szolgálni boldogságnak tartom. Halotti álmaiból, őrjöngő mámorából, ledér könnyelműségéből ébresztgetni szeretném nemzetemet. Legyünk e munkában egyek. Könnyeinkkel fürdessük, a munka verejtékével nemesítsük, tiszta jellemünkkel és életünkkel édesítsük, hogy tiszta nemes vonalú legyen édes anyánk, a magyar nemzet arca. A püspök megrázó szavai után. melyek az egész gyülekezetre mély benyomást gyakoroltak, R. Berts Mimi, a m. kir. Operaház volt tagja adta elő Luther .Media Vita- c. énekét. Majd Dr. Kesztler Ede, kir. ügyész szavalta el Berzsenyi .Fohászkodás"-át, valamint Gyóninak és Végvárinak egy egy imaszerü költeményét. Mind a két művész remekelt; s a közönség a Hymnus elhangzása után a Luther-Társaság és Dévai Bíró Mátyás budai emléktáblája javára adakozott. • Kupi Béla püspök május l-én kíséretével s a budai ünnepen szintén jelen volt óeduly Henrik tiszai püspökkel Miskolcra utazott, hol fogadás és diszebéd után — melyen a hatóság és a városi tisztikar képviselői, valamint Révész Kálmán ref. püspök is részt vettek — este 6 órakor meg- koodultak a harangok és fényárban úszó, zsúfolásig megtelt tágas templomunkban a Luther-Társaság második ünnepe vette kezdetét. A miskolci ünnepet közének és Duszik Lajos helybeli lelkész oltári imája vezette be. Kulcsár Juliska, a Nemzeti Színház művésznője énekelt; Balogh Luca. Bencze Rezső, Becht József és Hajdú István pedig művészi vonósnégyessel szerepeltek. Geduly Henrik, a tiszai egyházkerület püspöke, a megjelent vendégek üdvözlése kapcsán hosszabb felolvasiást tartott, melyben a nemes irredentizmus jegyében azt a gondolatot vetette fel, hogy a Kárpátok ölén elő evangélikus egyházakat — melyeknek a békekötéseken, az 1790/91. évi XVI. és az 1848. évi XX-ik törvénycikkeken, mint az egyházak jogállásának közös alapjain, valamint egy négyszáz- éves kultúrán és valláserkölcsi fejlődés egységén alapuló kapcsolata semmiféle trianoni határokkal meg nem bontható — egy hatalmas szövetségbe kellene tömöriteni. Csonkamagyarország legcsonkább evang. egyház- kerületének — püspöke ajkain megnyilatkozott — hazafias vágyódása természetszerűleg a területi integritásnak sóhajokkal telített légkörébe emelte a közönséget, mely feszült figyelemmel hallgatta meg azután Kapi Béla dunántúli püspököt, ki a budai gondolatokat kiegészítő második előadásában a területi integritás alapfeltételét képező lelki integritás követelményeivel foglalkozott. Nem ünneplésre és ünnepeltetésre — mondotta Kapi püspök — hanem munkára és kötelesség teljesítésére megy a Luther-Társaság szerteszét az országban. Nehéz és nagy időben az igazságot kívánja szolgálni. Soha sem volt nagyobb szükség arra, hogy az igazság a maga benső erejével romboljon és építsen, mint épen a mai időben. Az ország mai rettenetes helyzetében sokat emlegetik az ország szétdarabolását, testvéreink elszakított voltát, de nem emlegetik eléggé belső ziláltságunkat, társadalmunk tagoltságát és erkölcsi értékeink megfogyatkozását. Mitől várhatunk javulást? Politikai rendszerváltozástól, uj köz- gazdasági rendszertől ? Vagy az ellenséges nemzetek meggyengülésétől és hatalmi súlyának elvesztétől ? Meggyőződése szerint gyökeres javulást csak a nemzet benső, lelki
