Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-04-23 / 17. szám
2 EVANGÉLIKUSOK; LíRPJfl 1922 az egyházzal azonosítottunk — oly társaság — s most egy Drummond idézte oxfordi prédikátor szavaival folytatjuk — melynek „célja felölelni az emberiség egész életét és egyesíteni ennek minden vonásait Isten akaratában. Mint ilyen, természetesen belevegyül a közönséges élet intézményei közé, azon intézmények közé, melyek, mivel természetesek és szükségesek, tehát isteniek is. Célja nem az, hogy elismerést kapjon egy nagy, vallásos testülettől, melyet a lelkészek kormányoznak s mely magát egyháznak nevezi, hanem az, hogy az egész nemzet, annak minden társadalmi osztálya keresztyén elvek szerint cselekedjen. Hogy a törvények Jézus igazságos szellemében hozassanak, hogy az állami hatalmak viszonya a keresztyén egyenlőség alapján érvényesüljön, hogy minden nyilvános ténykedés kölcsönös szeretettel Krisztus szellemében menjen végbe, hogy a keresztyén jótékonyság minden rendü-rangu ember között gyakoroltassák. Az egyház tartsa fenn a nyilvános istentiszteletet, mint a keresztyén közélet legnagyobb támaszát, de soha se felejtse el, hogy az az élet, mely feláldozza magát Istennek és embernek, sokkal inkább megfelel az istentiszteletnek, mint az az ima, mit közösen elmondunk“. Evangélikus ifjúság. Vezetői konferenciát tart a kér. ifjúsági egyletek szövetsége f. é. május 9 —12-ig Pécelen olyan lelkészek, tanítók és világi érdeklődők részére, akik az ifjúsági egyleti munkában eddig is dolgoztak vagy ezután akarnak dolgozni. A konferenciára, melyen a Világszövetség küldöttei is részt vesznek, Megyercsy Béla országos titkárnál kell jelentkezni. Cserkészavatás. A szarvasi ev. főgimnázium cserkész- csapatát szép ünnepély és disztornázás mellett április 2-án avatták fel. Az ünnepélyen Dr. Raffay püspök is részt vett. Mese a képkeretről. Irta: Porkoláb István. Folytatás. Fanyarul, mint akinek mindegy, engedelmeskedtem. Elmentünk. Ekkor voltam először — Napsugárkáéknál. Magunk között igy hívtuk őket. Egyébként a családfő elég fiatal, kedves férfi, „VII. fizetési osztályba sorozott“ államhivatalnok volt, felesége szellemes, még mindig szép asz- szony s a két leány, merő ellentéte egymásnak: csodaszőke, kicsi, formás a fiatalabb; sötétbarna, sudárnövésü, mintha cserkeszföldön született volna, az idősebbik. Közepes jómódban élt a család; a kenyérgond nem fosztotta meg a leányokat annak lehetőségétől, hogy művészi hajlamaikat fejlesszék. A barna Aliz, festett, a kicsi, Napsugárkának hívtam, zongorázott. A szivek húrjain muzsikált. Már első látogatáskor nagyon jól éreztem magam, barátom meg éppen elégedett volt. — Ugy-e, nem bántad meg, hogy eljöttél ? Mosolyogtam, régóta, először: — Nem, nagyon kedves emberek... Az alkonyatok ezután nem mindig a szobámban borultak reám nehéz feketeséggel; ha jött a festő, készen talált: — Gyerünk Napsngárkáékhoz! Szép nyár volt ez: muzsikás, színes, illatos. De hamar elrepült. Gyorsabban, mint a többi nyár. Feleutján Ősz, sokaknak Tél lett... Akkor történt a szarajévói gyilkosság ... Azután következett a mozgósítás, a háború, mely Dr. Raffay Sándor püspök a bünbánatról. A pesti Deáktéri Ev. Szövetség nagyhete. A pesti magyar egyház Deáktéri lelkészi köréhez tartozó evangélikusok hitéletére semmi sem vet oly szép fényt, mint az ev. szövetségbe tömörült híveknek Dr Rásó Lajos elnök kezdeményezésére már évek óta meghonosított az a szokása, hogy kellő előkészület után nagycsütörtökön az Ur vacsoráját együttesen veszik fel. A nagycsütörtöki összejövetelnek ez idén különös érdekességet és ünnepélyességet kölcsönzött az a körülmény, hogy Dr. Raffay Sándor püspök az úrvacsorát egy Luther előírása szerint tartott s a magyar egyházközségek körében már kevésbbé ismeretes liturgikus istentisztelet keretében szolgáltatta ki. Az ünnepi liturgiát Kuthy Dezső monori lelkész, az egyetemes egyház titkára tartotta, kinek nagy gyakorlottságra valló előadásában a liturgikus szólamok, Zalánfy Aladár zeneakadémiai tanár orgonajátékával s a kórusnak Lavotta Rezső által dirigált responsoriumaival egyetemben mély hatást keltettek. A liturgikus istentiszteletet — bár azzal szemben sokan tartózkodással viseltetnek — kivételes alkalmakra magyar egyházainkba is bevezethetjük; mert a vallási kultusz zenei elemeit mindenesetre helyénvaló előtérbe juttatni olyankor, amikor az emberi szív legmélyéről feltörő s teljes mértékükben csak zenei hangokban kifejezhető érzelmek erősítésére van szükségünk. Csupán két dologra kell még ügyelnünk. Az egyik az, hogy a fungáló lelkész liturgikus szólamait terjedelmükben lehetőleg apasz- szuk; másfelől pedig a gyülekezet által énekelendő chorá- loknak nagyobb teret juttassunk.. Mert az evangélikus ember nemcsak a kórus énekeiben és az orgonajátékban leli gyönyörűségét, hanem maga is szeret énekelni s ezért úrvacsora előtt legalább is a „készítsd magad kedves lélek“ kezdetű choralunkat jól esik egészben végigénekelni. A liturgiának egyébként korántsem az a célja, hogy az igének istentiszteletünkben helyet foglaló centrális jelentősége elhalványittassék; miért is a mostani nagycsütörtököt csak az előzőleg tartott szerdai istentisztelettel együtt lehet és szabad elbírálni. Ez alkalommal ugyanis Dr. Raffay jobban szétszórta az embereket, mint őszi szél a faleveleket ... Forró, juliusvégi estén voltunk utolján együtt a csend- utcai ház szalonjában. A nyitott ablakokon violaillat ömlött be és,még valami: a pesti utca tüntetőinek lármája: — Éljen a háború!... Mi is éltettük. Hogyne?! Ki nem éltette?!... Ám nagy események elkövetkeztét éreztük ösztönszerüen. Mintha köd borongott volna felettünk. Különösen elmélázó volt a festő. Szemeit le nem vette Alizról. Meg is jegyezte: — Úgysem látom mostanában ... Napsugárka élét akarta venni az egyre fátyolosodó hangulatnak: — Dehogy nem! A sashegyi szüretre már itthon lesznek. A festő újra Alizra nézett. — És ha nem? Ha sohasem?... Megsirat-e akkor ? — Nem! — volt rá a kemény válasz. — Elmegyek utána... ... Úgy volt ez mondva, ahogy csak azok a lányok beszélnek, akik nagyon szeretnek. Akik be is váltják szavukat. Csend lett; néma, bámuló csend, mint mikor hirtelen elalszik a lámpa. Szavakat kerestünk, de nem találtunk. Még búcsúszavakat se igen. Mert közben búcsúzni kezdtünk: jobb ezen mielőbb túlesni. Az ajtóban Aliz gyönyörű, sötétvörös rózsabimbót tűzött barátom^ kabátjára, mintha csak azt akarta volna mondani: — En nem tudok szólni... Beszéljen ez a virág... — A feste eier- zékenyült, nézte a rózsát:
