Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-04-09 / 15. szám
Vili. évfolyam. Budapest, 1922 április 9. 15. szám EmEUKUSOK IARI1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Szentkirályi>utca 51 (Ollöi-ut 24). Lapreklamációk írj. K.iin.r Ernő könyvnyomdájába Budapaat, V., Caaky utca 10 kfildandok. Alapította Dr. Raffay Sándor. Kiadja Előfizetési ér évi 160 korona. Egyes szám éra 5 korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Megjelenik minden vasárnap. AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Dr. Felelős szerkesztő es kladii Fömunkatám: SCHOLTZ OSZKÁR. KUTHY DEZSŐ. I IV. KÁ.ROLY. I Két királyfi véres tragédiája nyitotta meg előtte az utat a trón felé. Az elsőt egy nagy- multú uralkodóház erkölcsi lehanyatlása emésztette föl. A másodikat elpusztította egy bűnös kormányrendszer, mely az egy uralkodó alatt élő nemzetek egymásra uszításával tartotta fönn abszolutizmusát. E véres árnyak megtanithatták volna az ifjú uralkodót arra, hogy milyen borzasztóan következetes az élet. Ártatlan fiatalságában boldogan lépett két birodalom trónusára IV. Károly. Pedig az egyik trónusra akkor már kimondták a halálos ítéletet leghűbbnek látszó lakájai, a csehek. Amikor IV. Károly Ausztria császára lett, már közkézen forogtak a térképek, melyek az osztrák birodalom felosztását bemutatták. A másik birodalom, a magyar, még mindig nem élvezte az uralkodóháznak azt a bizalmát, mely a királynak és nemzetnek jövőjét megmenthette volna. Azután elkövetkezett a nagy számadások ideje. Megrendült a föld, amelyen csak rendületlen ember tudott megállani. Az élet küzdelmeihez nem edzett fiatal uralkodót csupa tehetetlen vagy rosszakaratú ember vette körül. Nem volt ott egyetlen férfi, aki férfias bátorságot mert volna tanácsolni a válságos órában. Pedig 1918 őszén egyetlen bátor elhatározás megmentette volna a trónt és az országot. Ha IV. Károly ismerte volna a magyar nemzetet, melynek koronája fejét érintette, erőt és jövendőt tudott volna meríteni belőle. Ehelyett azt tanácsolták neki, hogy meneküljön. Pedig első Ferenc József megmondta a portugál királyról, mikor a forradalom elől megszökött fővárosából: „Ha egy király megszökik, elvesztette a- jogát a koronára.* Lám az egyik Habsburg ős, mikor a orotestáns rendek veszedelmes fenyegetésekkel kényszeritették arra, hogy az általuk megfogalmazott szaDadságlevelet írja alá, erős hittel és keményen szembeszállott, nem ijedt meg a fenyegetésektől, megtagadta az aláírást és megmentette trónusát a harmincéves háború kitörő zivatarában. IV. Károlyt szerencsétlen végzete tovább vitte azon a lejtőn, melyre Európa legtehetségteienebb diplomáciája által nevelt tanácsosai taszították. A magyar trón visszafoglalásának vágya nem találta meg azt az utat, amelyen megvalósulhatott volna Olyan kevés kellett volna nekünk ! Nemzeti valónknak, régi eszményeinknek egy egy meleg átértése, egy virágszál dicső múltúnk sírjára, a szívnek egyetlen egy hangja, amelyből megérezzük azt, hogy magyar ember az, aki magyar király és miiven más lett volna minden! Egy egész nemzet óriási karja helyett apró puhányok csápjaiba fogódzott. Mert egy nemzet nagy ur, azt meg kell tudni hódítani, de az élősdiek maguk kínálkoznak föl. Kivezető utat Keresünk a múlt romjaiból a jövő felé és megdöbbenve láttunk minden élettelen hagyományt a koronás király környezetében. Szerettük volna Fiatal lelkét egy fiatal fejlődés élén látni és a reakció vette zsoldjába a korona aranyos nimbuszát. Jövendő terveinek e szerencsétlen megalapozása idézte elő végzetét. Egy vállalkozás, melybe alapos belső és külső politikai előkészítés után kezd a csak valamennyire is lelkiismeretes államférfi, lesodorta az óceán magános szigetére, ahol naiv reményekkel telt tapasztalatlan lelke immár megtért őseihez. A földi salaktól megtisztulva most már tisztán •útja a magasságból azokat az igazságokat, amelyek nemzetek és uralkodók sorsát vezérlik. Kínzó vágyak tévelygő útjáról megtért a nyugtomba. A magyar nemzet meggyászolja benne koronájának viselőjét, meggyászolja a sokat szenvedett embert, akinek csillaga magas boltozatról futott le a szomorú sötétségbe. H. J.
