Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-04-02 / 14. szám

2

BVRflGéLrt^USOFÍ URPÚA

1922

Protestantizmus és a «sídóság hazánkban.

A zsidókérdés a világ legnehezebb kérdése. Nem lehet elintézni a bibliából vett szép citátumokkal s nem az Oroszországban kipróbált pogrommal. A kérdés oly nehéz, hogy kicsiny erőmet nem tartom elégségesnek annak megoldásához. Csakis témámhoz óhajtok ragaszkodni, hogy mily viszonyban lehet e hazánkban nagyon is aktuális kérdéshez a protestantizmus.

A múltban a protestánsok, kik maguk is évszázadokon át üldözöttek voltak és elnyomottak e hazában, mikor arról volt szó, hogy a külsőleg még nem teljes jogú zsidóság egyenjogusitassék, mindig rokonszenveztek e mozgalommal. Emlékszünk minő lelkes beszédet mondott a zsidó recepció főrendiházi tárgyalásánál akkori egyetemes felügyelőnk, báró Prónay Dezső — hangoztatva, hogy a magyar nemzet régi becsületbeli kötelességének tesz eleget, mikor a zsidók recepcióját törvénybe iktatja. Tisza István is politikai pályájának nagy részén rokonszenvezett a zsidókkal, mert azt hitte (nagy emberek is tévednek), hogy a zsidóság a protestantizmus támogatója az ultramontanizmus esetleges támadásával hazánkban. Tisza István tévedett, mikor azt hitte, hogy a zsidóság valaha segítőtársa, védője lehetett volna a protestantizmusnak, mert a zsidóság mindég, mindenütt a többséggel, vagy a hatalommal tartott. Neki mindegy akár protestáns, akár ultramontán, csak az ő ügyét támogassa, akár Bangha páternek, akár Baltazár püspöknek hívják az illetőt 1

A reformátorok közül csak Luther látott világosan a zsidókérdésben. Élete és küzdelme első időszakában nagy zsidóbarát volt. Wormsban két zsidó rabbi várta őt. De csakhamar meggyőződött arról, hogy a zsidó vallás messze elmaradt a Jézus korabeli zsidó vallástól — nekik fő a thora — és nem a próféták, ők engesztelhetlen gyűlölettel,,vannak eltelve minden iránt, ami keresztény. Ők a legkérlelhetetlenebb nacionálista egoismus megtestesítői — náluk és pedig majdnem kivétel nélkül, az ember a zsidóval kezdődik és végződik. Ök Istennek választott népe — s mihelyt erre az álláspontra helyezkedik az ember, hirdessen bármily liberalizmust és másfaju sovinizmust, veszedelmes környezetére bármely országban, bármely nép között éljen.

Magyarországon a szabadelvű párt volt éveken át a zsidóság legnagyobb támogatója — és a zsidóság is támogatta, nem lelkesedésből, de mert ennek nagy hasznát vette maga a zsidóság. Egy-két évtized alatt Magyarország lett Európa legelzsidósodottabb országa. A sajtó, az irodalom, a pénz teljesen az ő hatalmukba került. Budapest, a zsidóság létszámát tekintve, a második főváros lett Európában. (Az első Varsó). A recepció már csak külső aktus lett, mert a teljes hatalom már régen kezükben volt. A zsidó sajtó távol tartotta a zsidóság minden kritikáját. A közvélemény egyedüli urai ők voltak. És mi protestánsok — rendkívüli szolgálatokat tettünk a zsidóságnak. A mi középiskoláink — melyekhez dolgozó népünk, nehezen szerzett filléreivel hozzájárult, lettek a zsidó intelligencia legszorgalmasabb, leghatásosabb tenyészdéi. A sok zsidó növendék (némely középiskolánkban 50—60%) behozta középiskoláinkba a zsidó szellemet.

A katolikus főurak és főpapok is támogatói voltak a zsidóságnak. Földjeiket inkább a zsidó árendásnak, mint az „eretnek“-nek adták bérbe.

Sokan a protestánsok közül Magyarországon azon véleményen voltak, hogy a zsidók nem is állnak olyan messze tőlünk, mert hiszen legalább a felét a bibliának, az ó-testamentomot elismerik.

A zsidóság vallásilag is távolabb áll tőlünk, mint a római katolikusoktól. A reformáció protestáns a római katolicizmusban elhatalmasodott judaizmus ellen. A papság, a klérus az ó-testamentom- ból átvett fogalmak. A római katolicizmusra nézve az ó-testamentom inkább hitforrás, mint reánk evangélikusokra. Luther nagyon helyesen csak annyiban ismerte el az ó-testamentomot a hit zsinórmértékéül, amennyiben az Krisztusra utal. Ennyiben szent könyvünk nékünk az ó-testamentom, isteni kijelentés, mert hálásak lehetünk Istennek és a kegyes izraelitáknak, kik azt megőrizték nekünk.

De a mai zsidóság nem áll az egész ó-testamentom alapján — neki a thora minden betűje szent, mely őt hihetetlen nacionális egoizmussal tölti el és egy rettenetes fegyvert ad kezébe, mely szerint ő és csak egyedül ő Istennek választott népe — a többi csak az ő eszköze! A zsidóelle- nességet, vagyis az úgynevezett antiszemitizmust sokszor a legsötétebb reakció használja fel eszközül. Az antiszemitizmus nemcsak sötétség, hanem bizonyos tekintetben védekezés a még sötétebb és rettenetesebb zsidóuralom ellen. Az antiszemitizmus klasszikus fogalmát adja Dr. Silberfeld Jakab főrabbi „Mózestől Jézusig“ című munkájában (Válasz ez „Mózes vagy Jézus“ cimű röpiratomra), melyben azt mondja: „Az antiszemitizmus nem egyéb, mint ezermilliónak harca a tízmillió ellen — a sikernek minden kilátása nélkül“. — Ha ezt az öntudatot megértjük, nem csodálkozunk, hogy annak ellenlábasa lett, amely figyelmeztető jel a nagy veszéllyel szemben, mert az ily öntudat veszélyt jelent minden népre, minden országra, minden időben. — Milyen jövő vár az antiszemitákra — olvassák el Eszter könyvét az ó-testamentomban. Hámán kőtelét emlegette az „Egyenlőség“ cimű lap még a proletárdiktatúra előtt!

Csodálatos, hogy a hazai protestánsok a nagy veszély tudatára csak a proletárdiktatúra és kommunizmus által figyelmeztetve ébredtek fel. De a kommunizmus nem a zsidóság alkotása. Finnországban is volt kommunizmus, pedig annak szereplői között egyetlen zsidó sincs. Oroszországban megcsinálta a kommunizmust a vesztett háború és német pénz segélyével atheista és materialista oroszok. A zsidók csak a már meglevő hatalmat vették át — épp úgy mint nálunk a hivő katoli-