Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-09-04 / 36. szám
1921 BVANOálill^USOK liAPtJA 3 lépve, célozzák az egyházak közeledését. A legutóbbi nyáron nem kevesebb, mint három kongresszus ülésezett Svájcban, amelyek különböző értelemben és különböző célzattal az addig (különvált keresztyén közösségek közeledésének ügyét szolgálták. Róma — érthetőleg — távolmaradt a tárgyalásoktól. A többi egyházak résztvettek a tanácskozásokon. Elvben mi is rokonszenvezünk e törekvésekkel. Ott is könnyen létrejöhet bizonyos megegyezés, ahol az együttműködés csak gyakorlati célok elérését akarja biztosítani. Sokkal nehezebb feladatot tűzött azonban az a konferencia maga elé, amely a hit és alkotmány kérdésével foglalkozván, végcélul a mindkét tekintetben való megegyezést tűzte ki. Ennek lehetőségét nagyon józanul kell megítélnünk. Nem lehet káros, ha a Krisztus hivók közös eszmecserére összejönnek. Ránk nézve azonban az első feladat, hogy az egyházunk hitvallása alapján álló, élő, öntudatos keresztyéneket gyűjtsük össze. Vigyük magunkkal erről a gyűlésről a fogadást: küzdeni fogunk, hogy az egy, közönséges, keresztyén anyaszentegyházat illető hitünk látássá váljék. Dr. Oelkers, hannoveri lelkész értekezett még értékesen, tanulságosan, lelkesen arról, mint kell egyházunknak missziót végeznie saját tagjain. Majd Dr. Ihmels elnök néhány frappáns mondatban összefoglalván a tárgyalások anyagát és tanulságait, bensőséges imával bezárta a gyűlést. Délután külön záróistentisztelet volt, amelyen Ottó, eisenachi lelkész prédikált Jeremiás 29, 11. alapján. Végül este 8 órakor sikerült templomi hangverseny volt orgona és solo ének számokkal. Ez volt az utolsó akkord. A konferencia véget ért. * * * Egyetemes egyházunk ezidén kérte felvételét az Általános Lutheri-evangélikus Konferencia kötelékébe s így ezidén első ízben képviseltette magát annak gyűlésén Annál a szívességnél, mellyel minket testvéreink fogadtak, csak örömünk lehet nagyobb, hogy a Konferencia tagjává lettünk Kértük az Országos Evangélikus Szövetség felvételét is. E tárgyban a Szükebb Konferencia fog dönteni. A Szükebb Konferencia (Engere Konferenz) Dr. Raffay Sándor püspököt azonnal beválasztotta kebelébe, miáltal magyar egyházunkat is magas kitüntetés érte. Püspökünk bemutatta a Szükebb Konferenciának az Evangélikusok Lapjában napvilágot látott, a világ összes evangélikus egyházaihoz intézett, ismeretes felhívását. Ha meggondoljuk, hogy nemcsak az egyes országos egyházak felsegitése, dej az összetartozás érzetének ápolása tekintetében is, milyen nagy hordereje van a felhívásban felvetett gondolatnak, csak természetesnek találhatjuk, hogy nagy örömmel vették azt tudomásul s hogy azt mindenki, aki hivatalosan, vagy magán beszélgetéseink utján tudomást szerzett róla, a legnagyobb lelkesedéssel magáévá tette. Még egy nagyszabású indítványa volt Dr. Raffay püspöknek, amelynek bővebb tárgyalásába, miután még korainak találta s az idő előrehaladott, nem bocsátkozott ezúttal a Szükebb Konferencia. De akik hallották, magukkal vitték s már lelkes propagálói odahaza mindnyájan az eszmének, amely közelről és távolról jött evangélikusok szivében élénk visszhangra talált. — Augsburgban, az ágostai hitvallás városában nem áll még emlékmű, a hitvallás emlékére. Fogjanak össze hát a világ lutheránusai! Emeljenek monumentális emlékművet a hitvallásnak! És 1930 ban, a hitvallás 400 éves születésnapján, leplezzék le azt az egész világ lutheránusai képviselőinek jelenlétében! Ércbe öntött bizonysága lesz ez a hit közösségének ! Megemlitendőnek tartom még, hogy az Alig. Evnug. Luther. Kirchenzeitung szerkesztőjével folytatott tárgyalásaink eredményekép rovatot nyit a magyar evangélikus egyház hívei számára. Ezek a konferencián való részvételünknek látható eredményei. De vájjon ki tudná kiszámítani és felbecsülni azt a szemmel nem 'átható és kézzel meg nem fogható nyereséget, amit magyar egyházunkra nézve jelent e tény, hogy igy belekapcsolódott az Alig. Evang. Luther. Konferenciába, az élő, hitvalló lutheránusok nagy közösségébe?! Bizonnyal a gyűlés minden résztvevője úgy van vele, mint én. Én érzem, hogy gazdagabb lettem ott kincsekben, melyeket moly és rozsda meg nem emészthet, tolvaj el nem lophat. Tudom, rajtam beteljesedett a városka polgár- mesterének az üdvözlő estén elmondott kívánsága: én mindenkor szívesen emlékezem vissza, hol áldásos napokat töltöttem, a fehér-elster-menti csendes városkára, Vogtland gyöngyére — Greizra. iiniiiiiimiiiinHiiiiiHiiniiiiiiiHininiHmiiiiiiiiniiiimmiiDiiiiiinniiiii'iim'ü'iL1!1.' Utóhang a gályarabok énekéhez. Tudtam én azt előre, hogy Jeszenszky K. testvért nem fogom meggyőzni. Azért a szakértő tekintélyek egész sorát vonultattam fel ellene, Mockót, Kulcsárt, Bartaiust, Fejest, Seprődit, Dr. Fabót, Harsányit és Gulyást, akik kemény szavakkal bírálták eljárását. De Jeszenszky testvérnek mind ez semmi. Irigylésre méltó önbizalommal kijelenti: „Megcáfolhatatlan történelmi tény, hogy ezt az éneket (melyen rajta van a nyelvújítás nyoma és dallama is újabb népdalból való) a gályarabok ismerték, sót énekelték.“ Bizonyítékait, úgymond, megírta a Magyar Szóban és egyéb cikkeiben. Pedig itt lett volna azoknak a helye Ha az embernek igaza van, kevés szóval igen sokat mondhat. Mint uj énekcskönyvünk egyik szerkesztőjét meg is dicsér, de meg is támad : „Ne akarjon senki ezen ősrégi magyar éneken... az elfogult, jogosulatban kritika bonckésévé! vivisectiót gyakorolni.“ Szerencsére, nem egyedül voltam ilyen kegyetlen, hanem igen tekintélyes szakemberek a bűnös társaim. Még a .mongoltatárokat, kirgizeket, cseremiszeket, honfoglaló Árpádot és a vérszerződést“ is felidézi ellenem. És mai nap különösen nagy hatása van az idézett befejező versnek; „Legyen úgy, mint régen volt Egyesüljön mltgyar földön Úgy az oláh, mint a horvát, Rác, sváb, tót.“ Sopronban, ahol most folyik az átcsatolás és hurcolkodás, mi
