Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)

1921-05-01 / 18. szám

2 1921 EVflJSLGÉIilKÜSOK üÄPJÄ hívták pápáknak, atyáknak, mert a szegények' atyái voltak. Még a 877. évben megtartott ravennai zsinat is kimondotta, hogy az özvegyek és árvák gyámja a püspök. A középkori egyháznak nem­csak a dogmatikai tévedéseket vetették szemére, hanem a szociális munka nem végzését is. Hiába minden jelszó, a jövőben annak az egyháznak lesz a legnagyobb befolyása, mely majd legtöbbet végez a szociális munka terén. Aki ezt végzi, azé a nép, a hatalom, azé a jövő. A libe­rálisok törvényt hoztak, hogy a lelkész nem lehet tagja az elöljáróságnak, nehogy a kér. papság kezébe vegye az árvák, a szegények, a rokkantak, az özvegyek ügyét, s az által hatalomhoz, befolyás­hoz jusson. Én tehát azt gondolom, hogy minden egyház a saját híveinek árva- és szegényügyeit maga intézze. Legyen az olyan kötelessége minden lel késznek, akárcsak az egyházi funkció végzése. Az állam felügyelete természetesen maradjon meg. Meg vagyok róla győződve, hogy evangélikus egyhá­zunkra ennek a munkának a végzése fényt és dicsőséget hozna, de ezen munka által hozzá tud­nánk férni azok szivéhez is, kik talán most az egyházzal szemben ellenségesen gondolkoznak. Dengelegi. * Az egyház és állam viszonyát illetően mi ugyan más állásponton vagyunk, de közöljük a cikket, hogy olvasóink a kérdéshez hozzászóljanak, főleg a szegény és árva ügynek a cikkíró által javasolt megoldásához, amelyet egészen ere­detinek találunk s érdemes arra, hogy azt több oldalról megvilágítsuk. # Szerk ...................................... A prédikátori stílus vagy papos besséd.* Irta: Payr Sándor. Csáky László, Szentgotthárd és Pápa r. kath. földesura, aki igen szellemes és jószivü ember hírében állott s akitől ered a „Csáky szalmája“ magyar közmondás is, 1642 dec. 23-án Írja sógorá­nak, a hitehagyott Batthyány Ádám grófnak: „Mi hozzánk az prédikátori stilus nem illik. Röviden, igen megmondani az dolgot nagy embereknek ter­mészetek“. Csáky tehát a prédikátorokat nem sorozza a nagy emberek közé s szerinte a rövid, velős beszéd nem természetük a papoknak. A XVII. század elején ez a mondás meglep. Az ősök buzgóságát mi úgy ismerjük, hogy azok — miként jó Zábrák bátyánk szokta mondani — akár másnap reggelig is elhallgatták volna a prédikációt. A szent buzgóságnak vannak is meg­kapó példái a múltban. A csepregi kollokviumon hajnali 5 órától déli 4 óráig prédikáltak és vitat­koztak egyhuzamban étkezés nélkül és oly világiak *) A soproni theológia kiváló professzorának ezen cikkére külön is felhívjuk lelkésztestvéreink figyelmét. is kitartottak a papokkal, mint Nádasdy Ferenc, a rettegett fekete bég, Szentgyörgyi Gábor, a titkára, maga is földesur, Horváth Stansith Gergely, a theológusokat is megszégyenítő szepesi alispán stb. Mikor a dunántúliak Bükön (1669) püspököt válasz­tottak, Tarnóczy Márton dunáninneni püspök már hajnali 5 órakor megkezdte a tanácskozást a pajtában (akkor ez volt a tanácsterem) és folyt a beszéd délután 3 óráig. Ekkor röviden megebé­deltek és 4 órától beszéltek ismét késő estig, hogy hajnalban újra kezdhessék. Még nagyobb próbára tették a türelmet a temetések. Telekesi Török Ist­ván gyászünnepélyén Vadosfán (1723) a templom előtti téren Torkos András és Tóth Sipkovits János, a kerület legjobb szónokai két hosszú, latin idé­zetekkel is tarkázott beszédet mondtak, Miskei Ádám sághi tanító egy 148 strófás búcsúztató verset olvasott, Haynóczi Dániel soproni direktor pedig öt ívnyi hosszú latin orációt szavalt el. Jó szerencse, ha még aznap végeztek. Nyomtatásban egy jókora vaskos könyv az, amit itt elmondtak. De a buzgóság és kitartás szép bizonyságai mellett a türelmetlenségnek is vannak kiáltó jelei már a múltban is. Hiszen maga jó Lutherünk volt az első, ki a hosszú beszédek ellen síkra szállt s azokat a gúny fegyvereivel is üldözte. A jó prédi­kációnak három követelményét ő röviden igy fog­lalja össze: „Zum Ersten, dass er auftrete; zum Andern, dass er das Maul auftu und etwas sage; zum Dritten, dass er auch könne aufhörenu. (Erlang, kiadás 43, 7.) Ébből csinálták az ismeretes rimes mondást: „Steig* geck auf, tu’s Maul auf, hör’ bald auf“. így mondja Luther asztali beszél getéseiben is: „Eines guten Redners Amt oder Zeichen ist, dass er aufhöre, wenn man ihn am liebsten hört und meint, es werde erst kommen. Wenn man ihn aber mit Überdruss und Unwillen hört und wollte gern, <lass er aufhörte und zum Ende und Beschluss käme, das ist ein böses Zeichen“. (Erl. kiadás 59, 242.) Már csak azért is rövid legyen a beszéd, mondja Luther, mert egy negyedóra alatt is többet prédikálhatunk az embereknek, mint amennyit azok tiz év alatt is megtehetnek. S egy hosszan beszélő papról, kinek palástja beleakadt a szószékbe, csípősen jegyzé meg Luther: „Én azt hittem oda van szegezve, mivelhogy nem tudott végezni“. A hosszú beszédet már a régiek is meg- emlegeíték. Eutikhus nevű ifjút, ki az ablakon ül vala, igen megnyomta az álom, „mivelhogy Pál sok ideig prédikálna“ s a harmadik rendházból aláesvén, halva vették fel. (Csel. 20, 9.) A XVII. század jeles dogmatikusának, Gerhard Jánosnak nekrológjában mint külön dicséretet olvassuk, hogy őt soha senki sem látta a templomban aludni. Oly nagy érdem volt ez a hosszú beszédek korában. (Tholuck, Vorgesch. des Rational. 1. 253.) És ismeretes P... Sámuel balfi pap esete, aki amúgy is hosszú beszédét az éppen e miatt későn jött Kiss János püspök kedvéért újra kezdte, de a hívek egyen­ként szállingóztak ki, magukra hagyva papot és püspököt. Csáky László tehát nem egyedül áll a

Next

/
Oldalképek
Tartalom