Evangélikusok lapja, 1920 (6. évfolyam, 31-34. szám)

1920-12-05 / 31. szám

1920 EVANGÉLIKUSOK LiAPdA 3 mert egyházunk az isteni és emberi erők együtt* működésének szintere és bűneink lényege az, hogy egyházunk energiaforrásai között túlsúlyba jutott a földi elem. Az anyagias szempontoknak előtérbe nyomulása ugyan általános kórtünete a mai világ­nak, ám ez a tapasztalás csak megvilágítja, de menthetővé nem teszi a mi sülyedésünket. Az egyház azért egyház, hogy kiemelkedjék a hétköz- napiságokból s annak az egyháznak, mely nevében az evangéliomot csillogtatja, egész életműködésé­vel azt az országot kellene szolgálni, mely nem e világból való. Az az egyház azonban, melynek templomai­ban az igehirdetés nem egy helyen még ma is üres falaknak szól, az az egyház, melynek 5—10 korona egyházi adót fizető s egyéb áldozattól vonakodó milliomos presbiterei vannak s amelynek 8—10 ezer hívőt gondozó lelkészei megélhetésük érdekében mellékfoglalkozások után kénytelenek futkosni, az az egyház, melyben a híres lutheránus szolidaritást a fegyelemlazulásnak, a kinos torzsalkodásnak megdöbbentő jelenségei váltották föl s amelynek üléstermeiből a sze­mélyi versengéseknek és végnélküli szóharcok­nak borzasztó lármája kiűzi a jobbérzésüeket, az az egyház, melynek büszke „veteményes kertjei“ materialista papfiakat s reverzálist adó férfi­gyomokat teremnek, az az egyház, mely csak a prédikálásban követi Krisztust és a szociális munka ezernyi teendője iránt érzéketlen, az az egyház beteg szervezet. Hála az Égnek, a betegség nem oly általános, hogy gyógyításra nem volna remény; vannak még gyülekezetek Csonka-Magyarországon is, melyek a jelenben is a múltak szépséges idejét élik Van tehát oltóanyagunk bőven; csak orvosokra van szükségünk. Orvosokra, akik hisznek is az evan- géliom gyógyító erejében s akik egész erejüket, minden idejüket a betegnek szentelik. Mi volt oka a mi legyengülésünknek ? Nem más, mint az a tény, hogy az egyházukat szerető, hitükhöz meggyőződésből ragaszkodó, nagyobb eredményekre, magasabbra vágyó lelkek szétszór­tan, egymást alig ismerve hányódtak ide-oda abban a nagy tengerben, melyet Egyháznak nevezünk. A névleges keresztényeknek, az egyházukhoz meg­szokásból vagy érdekből ragaszkodó, de „vallá­sukra fütyülő“ úgynevezett lutheránusoknak tábo­rában csendes közlegényekként éldegéltek azok a félrevonult szerény evangélikusok, kik tudták, hogy mi a protestantizmus s érezték, hogy az a szellem, mely az egyházi élet egyik-másik terén úrrá lett, minden egyéb, csak nem az evangéliom szelleme. Az evangélium élet, az Egyház pedig, mely a múltban tárháza volt a szerves életműködéseknek, lassanként a megkövesülés felé hajlott. Az evan­gélium: szabadság; az egyházban pedig az egyé­niségek szabad érvényesülését a mindenáron ér­vényesülni akarók törtető szabadossága nehezitette meg. Az evangélium idealizmust hirdet; az egy­házi életben pedig a jpgászkodás tultengése szürke realitásokat teremtett. Mi hát a teendő? Talán cserbenhagyjuk az egyházat? Azt a szervezetet, mely évszázadokon át egész vallási életműködésünknek biztos és hőn szeretett támasza volt! Korántsem. Az egyház olyan életet él, aminőt mi élünk. Bennünk van a hiba: a mi közönyösségünkben, kényelemszeretetünkben s a mi ősmagyar széthúzásunkban. Magunkat kell meg­reformálni s akkor az egyház is újjászületik. Az egyház szövetség, mely egybekapcsolta, megszer­vezte azokat, kik egy hitet vallottak s vallásukért üldözést, elnyomást szenvedtek. Mihelyt szaba­dabban lélegzettünk, meglazultak e kapcsok s a szövetség eszméje eredeti jelentőségében veszíteni kezdett. Az istentagadás romboló szele azután széthányta a meglazult kévéket s most uj kötelékre, uj szövetségre van szükségünk, mely egybeköti a termő kalászokat. Ez az uj kötelék az Országos Evangélikus Szövetség. Célja a magvetés, tehát csak a szemet tartalmazó kalászokat köti kévébe, de összeköti azokat, bármily fáradságba kerüljön is a munka. A munkához azonban munkások kellenek. Munkások, akik a hit zászlaja alá sorakoznak, a Szövetséghez fűzött reményekkel táplálkoznak és a szeretet szerszámával dolgoznak. Minthogy pedig a szeretet arra kötelez minket — Luther szerint — hogy felebarátainknak szolgáljunk, rajtuk segít­sünk, nekik tanácsot adjunk, és pedig ingyen, készségesen, szívesen, mielőtt kérnék is azt tőlünk, vegyük figyelembe az alábbi útbaigazítást, mely­nek alapján ezt a felebaráti szolgálatot megszer­vezzük. Első kötelességünk az, hogy minden gyülekezetben de sót minden olyan szórványban, melyben legalább 80— 100 evangélikus egyén él egymás közeiében, megalakitsuk a gyülekezeti (helyi) szövetségeket. A megalakulás az Országos Evang. Szövetségnek f évi junius hó 3-án tar­tott alakuló közgyűlésén megalkotott s a belügyminiszter által láttamozott alapszabályok elfogadása utján megy végbe, mely alkalommal a megalakulásról s az. alapsza­bályok elfogadásáról jegyzőkönyv veendő fel s a megala­kulás ténye az illetékes (örvényhatóság első tisztviselője utján a belügyminiszternek is bejelentendő. A gyülekezeti (helyi) szövetséget legcélszerűbb egy a templomban vagy más nagyobb helyiségben tartandó vallásos estély kereté­ben megalakítani s ez alkalommal a Szövetség elnöke, alelnökei, titkára, pénztárosa s esetleges többi tisztvise­lője, valamint a választmány tagjai is megválasztandók. A vallásos estély programmját egy közénekből, egy sza­valatból 3 néhány egyházi jellegű ének- vagy zeneszámból állítsuk össze, melyek során a gyülekezel lelkésze vagy más tanultabb világi hivő ismertesse az Orsz Evang. Szö­vetség céljait, feladatait, szervezetét s vázolja a Szövetség megalakításának fontos és szükséges voltát. Útmutatás végett a Szövetség igazgatója már a nyár folyamán meg- küldötte az összes Ielkészi hivataloknak az igazgatótanács tájékoztató nyomtatványait, melyek a hívek rendelkezésére állanak. A gyülekezeti (helyi) szövetségek megalakítása után fő feladatunk legyen a taggyüjtés. E részben a taggyüjtő iveknek az egyházfi utján cszközlendő körözése mellett a tisztikarra s a választmány tagjaira hárul az a feladat, hogy a Szövetség jelentőségének teljes tudatában egyé­nenként is felébresszék az illető helyen lakó evangéliku­sokban az egyházias érzületet, a protestáns öntudatot s a Szövetség céljának s feladatainak tüzetes megmagyarázása kapcsán igyekezzenek minél több tagot gyűjteni s a tag­dijak befizetését szorgalmazni. Minthogy az Országos Szö­vetség, melynek pénztárába a gyülekezeti (helyi) szövetsé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom