Evangélikusok lapja, 1920 (6. évfolyam, 31-34. szám)

1920-12-05 / 31. szám

FelelAz »zerkesztfl: Társszerkesitő ét felelői kiadót Kirchner Rezső püspöki titkár Dr. Scholtz Oszkár az 0. E. Sí. igazgatója. Kiáltó szó! * Pusztaságban halad ma az életünk útja. Nem szegélyezi virág, de annál több rajta a tövis. Szomorúbb sorsa, több bánata, nehezebb gondja ritkán volt még egy-egy nemzedéknek, mint mi­nekünk. Eddig ha a nemzet életében nagy vál­ságok dúltak, ha a társadalom békéje felborult, legalább az egyház kereteiben, az egyházi mun­kában keresett megnyugovást a lélek. Most a nemzettel együtt össze van törve egyházunk is, a társadalommal együtt fel van dúlva egyházunk nyugalma is. Ezért olyan nehéz ma az élet, ezért olyan terhes ma a gond. Isten kegyelméből azonban még • élünk és élni is akarunk. Az élet pedig mozgás és munka. A tespedés előbb-utóbb megöl, a munka előbb- utóbb talpraállít. És mi úgy is mint nemzet, úgy is mint egyház, talpra akarunk és talpra is fogunk állani. Kiáltó szó harsanjon hát bele a borzalmas nagy magyar éjszakába l Kiáltó szó, mely ébreszt és munkára ösztönöz: „Ideje felserkennünk! Öltöz­zetek fel a világossághoz illő fegyverzetbe ! Vigyáz­zatok és imádkozzatok, mert az idők gonoszak I“ öt év óta hangzik már az ébresztő szózat a „Budapesti Evangélikusok Lapja“ révén a főváros gyülekezeteihez. Ez öt év alatt az egyháziasság és az áldozatkészség, Istennek legyen érte hála, meg­szilárdult, sőt nem egy szép gyümölcsöt is ter­mett. Most, hogy a háborús bajokat tetéző felfor­dulás és a rettentő drágaság a régi egyházi lapokat jobbára elnémította s nincs a magyarhoni evan gélikus egyetemes egyház megmaradt részeiben közigazgatási egyházi lapunk: mint a „Budapesti Evangélikusok Lapjának“ tulajdonosa és szerkesz­tője a Budapesti jelző elhagyásával általános szol­gálatra bocsátom a lapot. Hadd legyen ne csak a budapestieké, hanem hadd legyen az összes „Evangélikusok Lapja“. Hadd építse szélesebb körben is az egyház és a haza jövendőjét. Hivatása a kiáltó szóéi „Egyengessétek az Urnák útját, készítsétek meg az ő ösvényét I“ Most neki kell eljönnie, a Mesternek, hogy a bol­dogulás, a gyógyulás, az újjászületés, a feltáma­dás útjait megmutassa. Neki kell eljönnie, a Meg­váltónak, hogy öröklött bűneinktől, megrögzött vétkeinktől, mindent elborító önzésünktől, szégyen­letes hitetlenségünktől megszabadítson. Széltében hangoztatjuk itthon is, külföldön is, hogy keresztény kurzus van minálunk. Mint jelszó, jnint cégér, csakugyan megvan, de mint valóság, még nagyon is gyermekcipőkben jár. Sokan hiszik, Ijogy ha a klerikaliznius mankóját adják a kezébe támaszul, biztosabban fog állni, de mi tudjuk, hogy a gyenge csemetét e mankó föltétlenül a földre rántja. Mi más támaszt szeret­nénk a keresztény kurzus kezében látni. Olyan támaszt, amelyen nemcsak megáll és járni is meg­tanul, hanem amelyen diadalmas jövő elé indul­hat. Ez a támasz a keresztyén egyházak becsü­letes, kölcsönös bizodalmon alapuló testvéries együttműködése. Ennek hangoztatása, ennek aján­lása, ennek követelése ma még ugyancsak kiáltó szó, mely pusztába csendül, de mi ezt a kiáltó szót fogjuk hangoztatni és követve követelni a kér. kurzus minden igaz hívétől. VI. évfolyam. Budapest, 1920 december 5. Előfizetési ér évi 100 korona. Egyes szám ára 3 korona. Hirdetési árak megegyezés szerint. Megjelenik minden vasárnap. Sserkeaatóség i Ba<u»est. vul kér. OUÓUat 24. uáa, hová a kéziratok; Kiadóhivatal: Vili., SzootklrAlyl-a 51. az., kővé as előfizetési éijak küldendők Lapreklamációk IfJ. Kellner Eraé MMiyv­nyomSkjába Buka peat. V., Caekyutca 10 kfltéeeéék Alapította Dr. Raffay Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom