Evangélikus Népiskola, 1944
1944 / 3. szám - Dr. Garai József: Közösségi érzés kialakítása az iskolában
73 lyom — tanulók nélkül!” -— Ilyen ember (C, F), mint már korábban megállapítottuk, nem való tanítónak. Mint látjuk, kevés kivétellel vannak minden típusnak jó és rossz velejárói, amelyek a nevelésre alkalmassá, vagy alkalmatlanná teszik, elősegítik, vagy hátráltatják. Egységes típust nem várhatunk, nem követelhetünk semmiféle tudománytól elméletben és senkitől életben. A legfontosabb — és erre akar a karaktero- lógia megtanítani bennünket, — igyekezzünk e téren mennél több ismeretet szerezni, igyekezzünk saját magunkat megismerni és nevelni, igyekezzünk tanítványaink típusát is megállapítani és őket óvatosan kezelni. Nagy felelősség terhel minden nevelőt és nagy felelősség az iskolák vezetőit is, mert ez; utóbbiak feladata — a típus sajátságok ismeretében — a tanítókat odaállítani, ahol egyéniségük legjobban megfelel a tanulók korának, nemének. Egy dolog azonban nem vitás: akármilyen típushoz tartozik is valaki s akármilyen az osztály, melyet rábíznak: ha nincs benne nagy-nagy szeretet a gyermek, a tanuló iránt, jó nevelő nem lesz soha, ha ismeretei egyébként lexikont töltenének is meg! A karakterológia arra is tanít, hogy a nevelés más típushoz tartozó lelkeket is bíz a tanítóra; ezeknek éppen úgy joguk és megmásíthatatlan sajátjuk a lelki alkatuk. Ezeket is szeretnünk, nevelnünk, — tehát ismernünk és megértenünk is kell! Ne feledjük: sorsának csíráját mindenki magában hordja öröklött alkatában, — a további mind csak arra irányul, milyen körülmények közé juttatjuk a fejlődő csírát? Szelíd lelki harmat és szeretet növeli, vág}7 fékezi-e, avagy értetlenség, hozzá nem értés—, ridegség taszítja-e ki a társadalmi boldogulás és az emberi rokonszenv kertjéből! Sátory Vilmos. A közösségi érzés kialakítása az iskolában. Irta: Dr. Garai József. Ha korunknak a nevelésről vallott felfogását vizsgáljuk, minden kétséget kizáró módon megállapíthatjuk, hogy erősen uralkodik benne a közösségi szellem. Érdekes, hogy ugyanakkor, amikor a közösség lélektanát és a közösségre való nevelés gondolatát erősen hangsúlyozó munkák nagy száma lát napvilágot, ugyanakkor nem kevés azon művek száma sem, amelyek az egyén lelki alkatának vizsgálatával foglalkozván, az egyén nevelésének fontosságát hangsúlyozzák. A probléma látszólag nem olyan egyszerű. Szerencsére a helyzet valójában nem olyan ellentmondásteljes, mint ahogyan az annak látszik. Egyik előző cikkünkben már megkíséreltük az egyéniséghez való alkalmazkodást összhangba hozni a közösségi szemponttal.1 Akkor, amikor a közösséglélektannal és a közösségre való nevelés legkülönbözőbb kérdéseivel foglalkozó nagyszámú mű áll az olvasóközönség rendelkezésére, ugyanakkor az én, az egvé1 Garai J.: A gyermekközösségek és szerepük a nevelésben. Népt. Lapja 76. évf. 15. sz. 599—604. 1.
