Evangélikus Népiskola, 1944

1944 / 2. szám - Kántori rovat

KÁNTOm ROVAT*

Az első temetés.**

írta: Czéh Sándor, Győrszemere.

Délelőtt fél 10 lehetett, mikor harangozni kezdtek. Kint boron- gós, homályos télidő, bent a tanteremben barátságos meleg, kicsit talán nehéz, íullasztó is a levegő, a testek és ázott ruhák kipárolgásától. Félbeszakítom a tanítást s megkérdezem:

— Mi az? Miért harangoznak?

— Halott van! — kiáltja egyik-másik.

Engem kezd érdekelni a dolog, hiszen eddig még nem volt haláleset a faluban, mióta itt tanítok néhány hónapja.

— Nem tudjátok ki halt meg? — firtatom tovább az ügyet.

— A Takács Bözsi öreganyja — világosítanak fel a beavatottak.

Keresem a lányt tekintetemmel. Ott ül a második pad szélén.

Nyurga, vézna teremtés s nem is valami szorgalmas. Sokszor figyelmetlen.

— A te öreganyád halt meg, Bözsi?

— Igen. — s mosolygott a lány. Ügy látszik, tetszett neki a feléje irányuló érdeklődés. Ezért mosolyoghatott.

Nem törődtem vele. Gyerek, nem tudhatja még, mi a halál. Elutazott valaki. Hogy messzire-e, vagy csak közelebb, őt nem érdekli. Ha közelebbre ment, úgyis visszajön, ha messzebbre, úgyis elfelejti nemsokára. Tovább folytatom a tanítást. Közben azért izgatott egy kicsit az első temetés gondolata. Tudtam, hogy itt szigorúbb kritikusaim lesznek, mint néhány hónappal előbb a kántorvizsgán voltak .. .

Délben az ebédnél mondja is a papom, hogy holnap temetés lesz.

— No majd csak meglesz az is — felelem s kezdek tüzetesebben érdeklődni a helybeli temetési szokások iránt.

Az egyházfi, kit errefelé dékánnak hívnak, biztat, hogy sokan lesznek, ha szép idő lesz, mert kíváncsiak ám a tanító úr hangjára.

— De hiszen elégszer hallhatták a hangomat a templomban — jegyeztem meg.

— Az más. Ott orgonával énekel a tanító úr, most meg csak magában. Bár azért itt is „segítenek“ tanító úrnak, mert igen jó énekesek vannak a faluban.

Erre már nem tettem megjegyzést, pedig volt már elég tapasztalatom azoktól az ambiciózus énekesekről, akik képesek voltak a teljes erővel szóló orgonaszót is túlharsogni. . . Istenem, de nehéz lesz ezeket a rendes, templomi éneklésre szoktatnom!

Este kiválogattam az énekeket s el is próbáltam hegedűn mindjárt. Csak a kezdőhangot találjam el, akkor nem lesz hiba. Minden eshetőségre készen majd elviszem magammal azt a hang* E rovat kéziratai Peskó Zoltán tanár címére küldendők (Budapest, VIII., Rottenbiller-u. 10.).

** E cikket közérdekű volta miatt közöljük, szívesen vennénk hozzászólásokat, valószínű, hogy még ma is ilyen állapotok vannak. (P. Z.)