Evangélikus Népiskola, 1944
1944 / 1. szám - Kántori rovat
43 mindig legjobban kifejezni mélységesen vallásos lényét, ebben emelkedett tehetsége csúcspontjára, ez emelte őt magasan a többi muzsikus fölé, ez az a művészete, amelyre Isten örök szentsége nyomta bélyegét.” Az Isten kedve szerint való templomi muzsikus volt, akinek ez is volt egész életében a legfőbb ambiciója. Olyan volt ő, mint egy ezüstösen csillogó óriási síp a természet fenséges templomának titokteljes homályában. Ég felé mutató, egyszerű, tiszta, nemes, átható, gerinces és mégis szelíd, hajlíthatatlan makacs, de elnéző a szeretete, erőteljes és mégis szomorú — akárcsak az orgonának meghatározhatatlan szépséggel zengő sípjai, amelyeknek hangjai, mint távoli hideg csillagok kristálytiszta lehellete érnek hozzánk s amelyek mégis az isteni szeretet csodálatos melegét éreztetik velünk. Sokoldalú művészetének minden lapja őt magát sugározza. Őt, azt a kiapadhatatlan forrást, amelyből elképzelhetetlen bőséggel és könnyedséggel árad a tiszta, áhítatos zene. Lehet, hogy voltak vívódó órái neki is! Tudjuk, hogy a passió-történet egyes lapjai ve- rítékes vívódásból születtek megrázó muzsikává, — de a kifejezés és formálás sohasem okozhatott gondokat néki, bármilyen hangszerre és bármilyen művet írt is. Mikor orgonáit, ha senkisem hallgatta, akkor is úgy játszott, mintha a világ legkitűnőbb művészei ültek volna körülötte s én hiszem, hogy mikor komponált, úgy írta a gyöngyöző kottákat, mintha istentiszteletet végezne. Híres fugái mintha mind-mind hatalmas prédikációk lennének! Az egyik harsogó trombitaszóval kiált az emberiség fülébe, a másik goromba őszinteséggel sorakoztatja fel emberi fogyatékosságaink nyüzsgő hadát, a harmadik újjongó örömmel harsonáz az égre és ismét más, mint magános vándor szomorú sóhajtása indul, hogy azután, mint második, harmadik és negyedik társtól megizmosodva és erőre kapva sodró lendülettel emelkedjék magasba és a társtalan, magános, árva sóhajtásból hatalmas tömegek eget ostromló könyörgése legyen! Csodálatos muzsikáknak csodálatos embere volt Bach J. Sebestyén! — akinél talán az a legcsodálatosabb, hogy a magánéletében szinte semmi jele sincs ennek a csodának. Az otthonülő háziasságnak, a családdal törődő polgári gondolkozásnak példaképe volt. Két házasságából 20 gyermeke származott, akiknek ügyes-bajos gondjában, bajában érdeklődő segítséggel résztvett s akik előtt épúgy, mint más tanítványai előtt a legnagyobb emberekre valló szerénységgel hangsúlyozta, hogy minden tudása a következetes és szorgalmas munkájának eredménye s ezt az eredményt bárki elérheti, aki kellő eréllyel lát a dolgokhoz. Drága bíztató szavak, melyek gyermeket, tanítványt művészekké érlelhettek, de 200 esztendő nem volt elég ahhoz, hogy egy másik Bach János Sebestyént termeljen. Pedig maga a Bach-fa- milia is sok muzsikust termelt ki. A nagy Bach 1750-ben halt meg 65 éves korában. Az első muzsikus Bach, akiről a krónikásnak adatai vannak 1626-ban fejezte be életét s a Bach-zenének hosszú sorát Wilhelm Fridrich Bach zárja be 1845-ben.
